Nagy kalandunk
Papp Eszter és Tamás blogja, ahol meg tudjuk mutatni, milyen csodákban van részünk.
2023. december 30., szombat
Madarászás télen - Burton Mere Wetlands
2023. december 4., hétfő
Viktoriánus Mikulás
Hello drága mindenki!
Jó kalandos hétvégénk volt!
Bocsánat hogy ritkán jutunk a bloghoz, de botrányosan fogzó Andrisunkkal gyakorlatilag április óta kisebb megszakításokkal fenn vagyok éjszaka.
Füles típusú baba, a legkisebb taknyosságra begyullad a füle. Már legalább 3x ki is szakadt a dobhártyája, úgyhogy mostmár nagyon kell vigyáznunk rá, nehogy hallás károsodás legyen a vége.
Bármi okból folyik az orra, nem lehet letenni vízszintesen. Úgyhogy egész éjjel ülök, ő meg forgolódik, szenved, helyezkedik rajtam.
Ha lehet leteszem persze, ha más nem ültetve, a babakocsi ülésébe. De az se tart túl sokáig. Orrszívás, illóolajok, kencék, teák, mindent bevetünk.
Sajnos ez a szintű alvás megvonás jócskán rám nyomja a bélyegét, ami a képek minőségén igencsak meglátszik.
De se baj, az élmény a lényeg, és addig jó amíg csak zombi vagyok, nem sárkány.
Azonban 3. gyermeknél már kevésbé üt szíven minket az ilyesmi. Tudjuk hogy vége lesz hamar, már csak 3 nagyőrlő van hátra.
Ez igazán nem foghat minket vissza abban, hogy ahol lehet, élményekkel gazdagítsuk csepp csapatunk életét.
Szülinapom alkalmából még októberben véletlenül felfedeztünk egy szuper helyet, egy viktoriánus kori skanzent Greenfield-ben.
Eredetileg a híres Szent Winefride kútját akartuk meglátogatni Holywellben (döbbenetes élmény volt!!! A mai napig történnek itt gyógyulások, jönnek merítkezni az emberek. Lelkigyakorlatos ház is tartozik hozzá.)
és a közeli Basingwerk ciszterci apátság romjait.
Kiderült, hogy ez a 12. századi monostor volt a fő támogatója és védelmezője a walesi bárdoknak. Magyarán a kultúra, így a nép identitása megőrzését tűzték ki célukul.
Ennek köszönhetően VIII. Henrik nem csak (gyönyörű és látványos) várakkal bástyázta körbe egész Waleset, hogy így tartsa sakkban őket minden oldalról, hanem az 1500as évek során leromboltatta az egész monostort is, mint az ellenség egyik értelmi központját.
Ám ez az apátság lett az észak walesi zarándokút első állomása. Nagy kedvünk támadt felkutatni a többi kegyhelyet is.
Az apátság mellett leltük a híres Greenfield Valley Heritage Parkot, amiről már hallottunk, csak nem tudtuk hogy itt van.
Victoriánus kori falu negyed ez, ahol mindenki korhű ruhákban jár, a régi mindennapi eszközöket használja, és bepillanthatunk az életükbe. Nagyon izgalmas, de sajnos a belépő igen borsos.
Ám mit ad Isten, épp Santa Grotto-t (Mikulással találkozást) hirdettek töredék áron, úgyhogy nyomban le is foglaltunk.
Na de hát ilyen jeles alkalomra csak illő ruházatban jelenhetünk meg!
Természetesen!🤣
Még szerencse, hogy volt 2 hónapunk felkészülni.
Az említett álmatlan éjszakák és nyűgös nappalok miatt fel sem merülhetett most varrás, pedig lángra kapott a fantáziám. Hanem az olcsó, használt kincsek vadászatát választottuk.
Elképesztő, hogy ilyen ruházatot ölteni mekkora tartást ad a fiúknak, és valahogy én mint nő is sokkal jobban érzem benne magam. Örömmel járnék többet ilyenben. Olyan kár, hogy alig lehet.
Tamásnak pedig minden jól áll. Mintha csak ebbe született volna!
Azért a gyerekek is élvezték, na! 🤣🤣🤣
Ennyire jófej Mikulással még nem találkoztunk! Ádám aki mindjárt 8 éves igen kétkedő időszakában van, amivel igencsak borzolja az angolok idegeit, akik 11-12 éves korig szeretik fenntartani a mesét.
Ám most mégis magával ragadta a légkör. A kedves és igazán figyelmes, varázslatokat is bemutató Santa, a kandalló fénye-melege, hangulata. Tamás szerint most cseppet sem kétkedett benne, hogy a valódi Mikulással van dolgunk.
Csak a leges legvégén tette hozzá, hogy idén kamerával fogja rögzíteni ahogy kiteszi az ajándékokat.
A skanzennak csak a felét tudtunk megnézni. Szakadt az eső, és Annának túl hideg volt, hiába őt bugyoláltam be legjobban.
Ádám és Andris elemükben voltak.
Megnéztük hogyan kell tehenet fejni, hogy kovácsol a kovács ördög lakatokat, volt labirintus, és sok sok minden más.
Az öltözékünkel nagy tetszést arattunk a látogatók és a helyiek körében.
Kicsit elszorult a szívünk a textilgyárról és a bányászatról szóló tárlatnál.
Ez már a sokadik múzeum, ahol tapasztaljuk hogyan lehetetlenítette el Anglia a 80-as években Waleset, ami főleg iparból élt. Mind a bányászatot, mind a többi nagy iparágat megszűntették, holott előtte ők látták el egész Angliát. Inkább kereskednek Kínával, mint hogy a helyit használnák és támogatnák.
Nekem Wales sokkal otthonosabb és emberibb mint Anglia. De látványosan rosszabbak ott a lehetőségek. Szándékosan hátráltatva van a gazdaságuk, nehogy kedvük támadjon önállósodni. Szép hogy legalább a nyelvüket büszkén őrzik.
Miután kimaxoltuk az élményt és a megfagyást, haza suhantunk, ismét hálát adva az égnek és Mamácskának az autó csodájáért.
Az biztos, hogy az Adventünk nem is kezdődhetett volna hangulatosabban.