Sziasztok!
Ismét eljött az Advent.
Anglia már két hete karácsonyi lázban ég. A házak kidíszítve, legtöbb helyen állnak a fák, és a céges rendezvények java is lezajlott már.
Pedig a mi felfogásunk szerint csak holnap kezdődik a készület, ami nekem gyerekként 4 hetesnek is pont elég hosszú volt.
Azért írom ezt a bejegyzést, mert tökéletesen mutatja miért is vágyunk haza.
Ez az egész karácsonyosdi csak egy nagyon jó példa arra, amikor a szokások mögül kikopik a tartalom, és már senki nem emlékszik egyáltalán miért is csinálják az egészet. De még csak el sem gondolkodik rajta.
Mesés ez az Anglia, ilyenkor pláne gyönyörű, és a hangulat utánozhatatlan.
De sokszor olyan üres és fájdalmasan lélekvesztett, mint a játékteremnek berendezett régi templom a városközpontban.
Immár négy éve vagyunk itt, és már az első év óta érzem ezt a fura ambivalenciát a mélyben.
Amit először lát át ember, az végülis nagyon szimpatikus.
Meg van adva az ünnep módja, és végtelen lehetőség van adományozásra, jótékonykodásra. Mivel nekik van miből adni, ezt lelkesen meg is teszik. Gyermekjóléti alapítványok, afrikai szegények támogatása, szív betegek, rák betegek, idősek, rászorulók, harmadik világ beli szegények, háborús hősök családjai, azt támogatsz akit csak akarsz.
Még élő tevét, vagy csirkét is vehetsz a távolból rászoruló kenyai családoknak karácsonyra.
A vallási felekezetek sem válnak itt szét annyira. Közös Gospel fesztivállal ünnepel a római, anglikán, evangélikus, baptista, united reform, vagy akármilyen egyház. A Katedrálisban, ami alapból anglikán, az összes felekezethez tartozó, sőt, még az egyáltalán nem is vallásos iskolák is állíthatnak egy karácsonyfát, amit a kis tanulók díszítenek.
Szép egység, szép elfogadás, szép, szép...
Tényleg becsülendő.
Valami mégsincs rendben.
Nehéz megfogalmazni hogy mi. Valami olyan érzésem van, mintha a misén jelenlévő embereknek fogalma sem lenne arról, hogy minek vannak ott. Mi történik egyáltalán és miért.
És az a szomorú, hogy rém sokszor kiderül, hogy tényleg nem.
Tamással esettm egy igen beszédes eset a karácsonyi ünnepkörben.
A kolléganőivel kitalálták, hogy feldíszítik az irodát papír csillagokkal.
Elkezdtek mintákat keresgélni a neten, mire Tamás mondta nekik, hogy dehát csak elég összehajtogatni a papírt, mindenféle szépet belevagdosni, kinyitni, és kész! Épp az benne a poén, hogy mindenféle lesz, és milyen szép.
De nem hittek neki.....
Nem, nem, nem!
Azt nem úgy kell csinálni. Ki kell nyomtatni.
Tamás, ezt rosszul tudod!
És komolyan még az alap négyzetet is kivágták a papírból, mert nem tudták hogy kell A4-esből négyzetet csinálni, meg aztán még a lepotyogó darabból is....
És ilyenkor még szegény Tamás a flúgos hozzá nem értő, amikor szóvá teszi.
Fáj!
Komolyan mondom hogy fáj ez a totális technikai és szellemi analfabétiumus.
A józan paraszti ész.
Végtelenül hiányzik az otthonom ilyenkor.
Tekintve hogy a Mikulás ugye 25-én reggel érkezik és hozza az ajándékokat, senkit nem érdekel a szent család 24-én. Még a vallásosakat sem.
Karácsony=Télapó.
Ennyi.
Kis Jézus? Hogy jön ide! Tök jól megvannak nélküle. Csak képzavar az egész.
Otthon, Magyarországon, mi úgy nőttünk fel, hogy mindennek értelme volt.
A mise minden mondatának. A liturgiában használt ruhák színének. A daloknak, amiket a szüleim az evangéliumi helyekhez választottak. Az ünnepek részleteinek.
Márton nap, Luca nap, Busó járás, Farsang, Szüreti mulatság... Tudatos, értelmes felépítése van az évnek. Ahogy él az ember. A természettel és a hónapokkal egységben.
Itt ebből semmi sincs meg.
Nagyon hiányzott már egy kis közösségi élmény. Hiszen az ünnepeknek ez az egyik nagy értelme. A kapcsolódás.
Úgyhogy áthívtam az egyik templomi anyukát koszorút készíteni.
Együtt nagyobb élmény a gyerekeknek is.
Kezdjük ott, hogy azt mondta hoz hozzávalókat magának, de amikor ideért, kiderült, hogy még sosem csinált koszorút. Vagyis nem tudta mi kell hozzá, magyal leveleket hozott. Se díszt, se koszorú alapot, se drótot.
Szerencsére nekünk rengeteg termésünk volt, Ádám egész ősszel gyűjtögette. Díszben sincs hiány. És Tamás elég fenyőágat is hozott szerencsére. A ház előtt áll egy nyírfa, annak jó hajlékony az ága, gyorsan fontam nekik belőle egy koszorú alapot, aztán kezdődhetett a dekoráció.
Kérdem tőlük, hoztak e gyertyát.
Hát, azt sem.
Ugyanis amikor meghívtam őket koszorút készíteni, bennük fel se merült hogy ez Adventi koszorú lesz, mivel most vasárnap kell gyújtani az első gyertyát. Azt hitték csak ajtódísz.
Felajánlottam nekik fehér gyertyákat, abból volt sok. De nem kértek, maradtak az ajtódísznél. (Hozzátenném, hogy még a karácsonyi vásárban sem volt kapható gyertyás koszorú)
Végül az én koszorúm is fehér gyetyás lett, csak a 3. vasárnapja, az öröm vasárnapja kapta meg a liturgikus rózsaszínűt. Lila gyertyát ugyanis itt nem kapni a hit, a remény és a szeretet vasárnapjaihoz. Tudom, nem is túl szép, jobban tud mutatni a piros vagy az arany, no de mit csináljunk, ha a liturgiában a lila befelé figyelés időszakának a jele. A rózsaszín meg az örömé.
Ezt itt az angolok már nem tudják.
Semmit sem.
Hogy miért van koszorú, minek gyújtogatjuk a gyertyákat, és mit is jelentenek.
Miközben alkottunk, elkezdtem mesélni nekik ezekről a dolgokról. Annyira hiányzott nekem a hagyományok említése.
Az újdonság varázsával hatott rájuk minden szó.
Tisztára hittan órán éreztem magam.
Gondoltam biztos felnőtt megtérő, nem kell neki mindent tudnia. Mintha egyszer mondott is volna valami olyasmit, hogy amikor megtért...
Úgyhogy rákérdeztem, hogy került közel a hithez? Erre tök megsértődött, kiderült hogy régi ír család, és mint olyan, nagyon vallásos volt a neveltetése.
Upszi....
Ezek szerint csak ez-az kimaradt.
No de minek követünk egy hagyományt ha azt sem tudjuk miért csináljuk?
Mit tanítunk ezzel a gyerekeinknek? Miért csodálkozunk ha messze elkerülik a templomot, amikor ott nem az igazi belső énjük megismerését találják, hanem üres értelmetlen frázisokat?
Az én szüleim ésszel és magyarázatokkal tanítottak minket.
Szerencsés vagyok, tudom. Bölcsen tanítottak gondolkodni.
Sosem csupan abban merült ki egy szabály mert azt mondták, vagy "mert az van a Bibliában".
A szabálynak mélyen van, értelme, értéke.
Társadalmi, erkölcsi, vallási. Ha nem értek egyet egy szabállyal, olvassak utána, nézzek a mélyére.
Amikor megértem a miértjét, a célját, akkor eldönthetem követem-e.
Gondolkodjunk!
Ésszel éljünk!
És szívvel.
Mert a hit az szív.
Karácsony pedig végképp az.
A hagyományok összekötnek, a közös koszorú és mézeskalács készítéstől a betlehemes játékig mind családdá formál minket, az élményeivel készít az ünnepre.
Hányszor untam, nem értettem, a könyökömön jött ki az egész a hittan órákon gyerekkoromban.
Ma pedig, itt a fejlett Angliában látom hogy mi lenne, ha mind ezt elvesztenénk.
Ha a mélye, és a hagyományok értelme már senkit nem érdekelne, csak a felszín.
Kicsit szégyellem magam, hogy ilyeneket írok, mert kedves, békés, rendes népek. Csak egyszerűen semmilyen szinten nem gondolkodnak, ami nekünk nagyon bosszantó és idegen.
Ha nem vigyázunk, csak a színfalak maradnak.
Borzasztóan üres!
Drága magyarok!
Ne hagyjátok, kérlek!
Gondolkodjatok, ésszel éljetek.
Tartsátok meg az ünnepeket és a végtelen sok értékes kincset amit a mi kis világunk még őriz odahaza.
Ismét eljött az Advent.
Anglia már két hete karácsonyi lázban ég. A házak kidíszítve, legtöbb helyen állnak a fák, és a céges rendezvények java is lezajlott már.
Pedig a mi felfogásunk szerint csak holnap kezdődik a készület, ami nekem gyerekként 4 hetesnek is pont elég hosszú volt.
Azért írom ezt a bejegyzést, mert tökéletesen mutatja miért is vágyunk haza.
Ez az egész karácsonyosdi csak egy nagyon jó példa arra, amikor a szokások mögül kikopik a tartalom, és már senki nem emlékszik egyáltalán miért is csinálják az egészet. De még csak el sem gondolkodik rajta.
Mesés ez az Anglia, ilyenkor pláne gyönyörű, és a hangulat utánozhatatlan.
De sokszor olyan üres és fájdalmasan lélekvesztett, mint a játékteremnek berendezett régi templom a városközpontban.
Immár négy éve vagyunk itt, és már az első év óta érzem ezt a fura ambivalenciát a mélyben.
Amit először lát át ember, az végülis nagyon szimpatikus.
Meg van adva az ünnep módja, és végtelen lehetőség van adományozásra, jótékonykodásra. Mivel nekik van miből adni, ezt lelkesen meg is teszik. Gyermekjóléti alapítványok, afrikai szegények támogatása, szív betegek, rák betegek, idősek, rászorulók, harmadik világ beli szegények, háborús hősök családjai, azt támogatsz akit csak akarsz.
Még élő tevét, vagy csirkét is vehetsz a távolból rászoruló kenyai családoknak karácsonyra.
A vallási felekezetek sem válnak itt szét annyira. Közös Gospel fesztivállal ünnepel a római, anglikán, evangélikus, baptista, united reform, vagy akármilyen egyház. A Katedrálisban, ami alapból anglikán, az összes felekezethez tartozó, sőt, még az egyáltalán nem is vallásos iskolák is állíthatnak egy karácsonyfát, amit a kis tanulók díszítenek.
Szép egység, szép elfogadás, szép, szép...
Tényleg becsülendő.
Valami mégsincs rendben.
Nehéz megfogalmazni hogy mi. Valami olyan érzésem van, mintha a misén jelenlévő embereknek fogalma sem lenne arról, hogy minek vannak ott. Mi történik egyáltalán és miért.
És az a szomorú, hogy rém sokszor kiderül, hogy tényleg nem.
Tamással esettm egy igen beszédes eset a karácsonyi ünnepkörben.
A kolléganőivel kitalálták, hogy feldíszítik az irodát papír csillagokkal.
Elkezdtek mintákat keresgélni a neten, mire Tamás mondta nekik, hogy dehát csak elég összehajtogatni a papírt, mindenféle szépet belevagdosni, kinyitni, és kész! Épp az benne a poén, hogy mindenféle lesz, és milyen szép.
De nem hittek neki.....
Nem, nem, nem!
Azt nem úgy kell csinálni. Ki kell nyomtatni.
Tamás, ezt rosszul tudod!
És komolyan még az alap négyzetet is kivágták a papírból, mert nem tudták hogy kell A4-esből négyzetet csinálni, meg aztán még a lepotyogó darabból is....
És ilyenkor még szegény Tamás a flúgos hozzá nem értő, amikor szóvá teszi.
Fáj!
Komolyan mondom hogy fáj ez a totális technikai és szellemi analfabétiumus.
A józan paraszti ész.
Végtelenül hiányzik az otthonom ilyenkor.
Tekintve hogy a Mikulás ugye 25-én reggel érkezik és hozza az ajándékokat, senkit nem érdekel a szent család 24-én. Még a vallásosakat sem.
Karácsony=Télapó.
Ennyi.
Kis Jézus? Hogy jön ide! Tök jól megvannak nélküle. Csak képzavar az egész.
Otthon, Magyarországon, mi úgy nőttünk fel, hogy mindennek értelme volt.
A mise minden mondatának. A liturgiában használt ruhák színének. A daloknak, amiket a szüleim az evangéliumi helyekhez választottak. Az ünnepek részleteinek.
Márton nap, Luca nap, Busó járás, Farsang, Szüreti mulatság... Tudatos, értelmes felépítése van az évnek. Ahogy él az ember. A természettel és a hónapokkal egységben.
Itt ebből semmi sincs meg.
Nagyon hiányzott már egy kis közösségi élmény. Hiszen az ünnepeknek ez az egyik nagy értelme. A kapcsolódás.
Úgyhogy áthívtam az egyik templomi anyukát koszorút készíteni.
Együtt nagyobb élmény a gyerekeknek is.
Kezdjük ott, hogy azt mondta hoz hozzávalókat magának, de amikor ideért, kiderült, hogy még sosem csinált koszorút. Vagyis nem tudta mi kell hozzá, magyal leveleket hozott. Se díszt, se koszorú alapot, se drótot.
Szerencsére nekünk rengeteg termésünk volt, Ádám egész ősszel gyűjtögette. Díszben sincs hiány. És Tamás elég fenyőágat is hozott szerencsére. A ház előtt áll egy nyírfa, annak jó hajlékony az ága, gyorsan fontam nekik belőle egy koszorú alapot, aztán kezdődhetett a dekoráció.
Kérdem tőlük, hoztak e gyertyát.
Hát, azt sem.
Ugyanis amikor meghívtam őket koszorút készíteni, bennük fel se merült hogy ez Adventi koszorú lesz, mivel most vasárnap kell gyújtani az első gyertyát. Azt hitték csak ajtódísz.
Felajánlottam nekik fehér gyertyákat, abból volt sok. De nem kértek, maradtak az ajtódísznél. (Hozzátenném, hogy még a karácsonyi vásárban sem volt kapható gyertyás koszorú)
Végül az én koszorúm is fehér gyetyás lett, csak a 3. vasárnapja, az öröm vasárnapja kapta meg a liturgikus rózsaszínűt. Lila gyertyát ugyanis itt nem kapni a hit, a remény és a szeretet vasárnapjaihoz. Tudom, nem is túl szép, jobban tud mutatni a piros vagy az arany, no de mit csináljunk, ha a liturgiában a lila befelé figyelés időszakának a jele. A rózsaszín meg az örömé.
Ezt itt az angolok már nem tudják.
Semmit sem.
Hogy miért van koszorú, minek gyújtogatjuk a gyertyákat, és mit is jelentenek.
Miközben alkottunk, elkezdtem mesélni nekik ezekről a dolgokról. Annyira hiányzott nekem a hagyományok említése.
Az újdonság varázsával hatott rájuk minden szó.
Tisztára hittan órán éreztem magam.
Gondoltam biztos felnőtt megtérő, nem kell neki mindent tudnia. Mintha egyszer mondott is volna valami olyasmit, hogy amikor megtért...
Úgyhogy rákérdeztem, hogy került közel a hithez? Erre tök megsértődött, kiderült hogy régi ír család, és mint olyan, nagyon vallásos volt a neveltetése.
Upszi....
Ezek szerint csak ez-az kimaradt.
No de minek követünk egy hagyományt ha azt sem tudjuk miért csináljuk?
Mit tanítunk ezzel a gyerekeinknek? Miért csodálkozunk ha messze elkerülik a templomot, amikor ott nem az igazi belső énjük megismerését találják, hanem üres értelmetlen frázisokat?
Az én szüleim ésszel és magyarázatokkal tanítottak minket.
Szerencsés vagyok, tudom. Bölcsen tanítottak gondolkodni.
Sosem csupan abban merült ki egy szabály mert azt mondták, vagy "mert az van a Bibliában".
A szabálynak mélyen van, értelme, értéke.
Társadalmi, erkölcsi, vallási. Ha nem értek egyet egy szabállyal, olvassak utána, nézzek a mélyére.
Amikor megértem a miértjét, a célját, akkor eldönthetem követem-e.
Gondolkodjunk!
Ésszel éljünk!
És szívvel.
Mert a hit az szív.
Karácsony pedig végképp az.
A hagyományok összekötnek, a közös koszorú és mézeskalács készítéstől a betlehemes játékig mind családdá formál minket, az élményeivel készít az ünnepre.
Hányszor untam, nem értettem, a könyökömön jött ki az egész a hittan órákon gyerekkoromban.
Ma pedig, itt a fejlett Angliában látom hogy mi lenne, ha mind ezt elvesztenénk.
Ha a mélye, és a hagyományok értelme már senkit nem érdekelne, csak a felszín.
Kicsit szégyellem magam, hogy ilyeneket írok, mert kedves, békés, rendes népek. Csak egyszerűen semmilyen szinten nem gondolkodnak, ami nekünk nagyon bosszantó és idegen.
Ha nem vigyázunk, csak a színfalak maradnak.
Borzasztóan üres!
Drága magyarok!
Ne hagyjátok, kérlek!
Gondolkodjatok, ésszel éljetek.
Tartsátok meg az ünnepeket és a végtelen sok értékes kincset amit a mi kis világunk még őriz odahaza.
A múzeum, ahol a gyűrűket őrzik. Sok más csodás képekkel kincs mellett.
