Sziasztok!
Azt hiszem nincs ember akit néha ne hagyja el a hite.
Néha olyan furcsán abszurdnak tűnik, hogy imádkozunk, és az majd tényleg segít.
Velem is előfordul néha, akárhogy igyekszem. Mégis amikor a mi erőfeszítéseink nem tehetnek a helyzetért semmit, megpróbálom a helyzet súlyát felsőbb segítők kezébe adni.
És olykor a segítség valóban meg is érkezik.
Például most!
Kicsi Ádám kezdi az ovit.
Heti 3 délelőtt, 3 órára. Hatalmas váltás ennek a kis emberkének, aki eddig csak mellettünk volt, szinte más nem is vigyázott rá soha, és még a helyi nyelvet sem érti egészen.
Annyit róla, hogy nem indult könnyen.
Hiába minden pedagógia,b magyarázat. Nehéz három és fél éves fejjel látni a jót abban hogy egyedül kell maradnia, idegenek között.
És ez az a helyzet, amiben a biztos háttérországon kívül én mint anya, mást már nem adhatok. Ezt neki kell kidolgozni.
Az egyik nehéz nap után nagyon imádkoztam érte hogy örömmel tudjon kijönni a helyzetből, illetve megtaláljam a szavakat amivel segíteni tudom.
És jött éjjel az álom!
Az ici-pici pókos ének, de olyan formán, hogy fél a pici pók leereszkedni a plafonról, mert még kicsi. De bátorságot vesz és neki indul.
Nem volt teljesen kidolgozva, de annyira megörültem az ötletnek, hogy még reggel is eszembe jutott.
Amikor a pici síró kincsem zokogva bújt az ölembe, elkezdtem neki énekelni...
Ici-pici pók bátor volt, és a plafonról leereszkedett...
Ici-pici őzike a bokorból előmerészkedett...
Ici-pici kismadár a fészekből kireppent...
Ici-pici tigris egyedül vadászni ment...
És csodák csodája, végre nem kétségbeesetten ellenkezni és tombolni kezdett, hanem elmosolyodott és megnyugodott.
Úgy tűnik ez egy olyan nyelv volt, amit meg tudott érteni.
Mit is vártam valakitől aki az állatkert mellett nő fel!
Ezután volt az első alkalom, hogy megnyugodott az óvodában, és vidáman játszani kezdett.
Amikor érte mentem egy óra után,büszke volt és boldog. Úgy fogadott, hogy
" Tudod Anya, én bátor voltam!"
❤❤❤
Nagy dolgok ezek.
Lesz még szegénynek sok köre, de az ihletért ami segített neki új perspektívába helyezni a kérdést, végtelenül hálás vagyok.
Azt hiszem nincs ember akit néha ne hagyja el a hite.
Néha olyan furcsán abszurdnak tűnik, hogy imádkozunk, és az majd tényleg segít.
Velem is előfordul néha, akárhogy igyekszem. Mégis amikor a mi erőfeszítéseink nem tehetnek a helyzetért semmit, megpróbálom a helyzet súlyát felsőbb segítők kezébe adni.
És olykor a segítség valóban meg is érkezik.
Például most!
Kicsi Ádám kezdi az ovit.
Heti 3 délelőtt, 3 órára. Hatalmas váltás ennek a kis emberkének, aki eddig csak mellettünk volt, szinte más nem is vigyázott rá soha, és még a helyi nyelvet sem érti egészen.
Annyit róla, hogy nem indult könnyen.
Hiába minden pedagógia,b magyarázat. Nehéz három és fél éves fejjel látni a jót abban hogy egyedül kell maradnia, idegenek között.
És ez az a helyzet, amiben a biztos háttérországon kívül én mint anya, mást már nem adhatok. Ezt neki kell kidolgozni.
Az egyik nehéz nap után nagyon imádkoztam érte hogy örömmel tudjon kijönni a helyzetből, illetve megtaláljam a szavakat amivel segíteni tudom.
És jött éjjel az álom!
Az ici-pici pókos ének, de olyan formán, hogy fél a pici pók leereszkedni a plafonról, mert még kicsi. De bátorságot vesz és neki indul.
Nem volt teljesen kidolgozva, de annyira megörültem az ötletnek, hogy még reggel is eszembe jutott.
Amikor a pici síró kincsem zokogva bújt az ölembe, elkezdtem neki énekelni...
Ici-pici pók bátor volt, és a plafonról leereszkedett...
Ici-pici őzike a bokorból előmerészkedett...
Ici-pici kismadár a fészekből kireppent...
Ici-pici tigris egyedül vadászni ment...
És csodák csodája, végre nem kétségbeesetten ellenkezni és tombolni kezdett, hanem elmosolyodott és megnyugodott.
Úgy tűnik ez egy olyan nyelv volt, amit meg tudott érteni.
Mit is vártam valakitől aki az állatkert mellett nő fel!
Ezután volt az első alkalom, hogy megnyugodott az óvodában, és vidáman játszani kezdett.
Amikor érte mentem egy óra után,büszke volt és boldog. Úgy fogadott, hogy
" Tudod Anya, én bátor voltam!"
❤❤❤
Nagy dolgok ezek.
Lesz még szegénynek sok köre, de az ihletért ami segített neki új perspektívába helyezni a kérdést, végtelenül hálás vagyok.
