Sziasztok!
Írtam a nyáron is nem keveset, de a Blogger valahogy törölte az egészet.
Pedig szuper kalandjaink voltak, és klassz helyeken jártunk. Nem utolsó sorban a fő izgalmakat a három pici gyerek bravúros kezelése adja.
Igazi zsonglőrködés! 0-24es feladat!
Tündér mind a három, naponta 1000x olvadok el milyen jófejek, aztán este 5től percenként nézem az órát, mikor jön már Tamás, mert minden tagom bizsereg a fáradtságtól.
Nem ígérem, hogy sikerül pótolnom, de addig is legalább elmesélem nektek legutóbbi szuper hétvégénket!
Végre végre véééégre, a Covid óta először làtogatónk érkezett!!
(Na jó ... Mamácson, Ronin, és Rékán, meg Zelena Rékán kivül 🤣. Szóval mondjuk, a családon kívül)
Nem más, mint drága Regnum csapattársam, a szép emlékű csíkosmókusoktól, Karlócai Gabi.
Nagyon boldog 4 napot töltöttünk együtt, a gyerekek azóta is emlegetik őt.
A kezdeti terv a szokàsos vendég túra volt. Állatkert, Chester városnézés, esetleg valami közeli nevezetesség felderítése.
Én a walesi várakat javasoltam. Tuti hogy már többször is ódákat zendtem róluk. Annyira szeretem Waleset! Ott igazán otthon érzem magam. Anglia bezzeg...na mindegy... Kissé kopár, maradjunk annyiban.
Gabinak tetszett is a vár túra ötlet, de megemlített, hogy halott egy kis vonatról, amit szívesen megnézne. Ugyanis fel visz Wales nevezetes hegysége, Snowdonia szívébe, a Snowdon hegy gerincére.
Rákerestünk, és egy idő után beugrott, hogy néztegettem már ezt nem egyszer, főleg a vonat mániás Ádám kedvéért. De mindig marha drágának találtam, másrészt tömegközlekedéssel 3, vagy akár 4 óra. Nem mintha olyan messze lenne, csak elég vacak az átszállás.
Kissé lemondóan mondtam, hogy szuper lenne, de szerintem a gyerekekkel csak akkor kivitelezhető, ha Walesben alszunk.
Gabi erre azonnal rávágta, hogy neki cseppet sincs ellenére az ötlet.
Ezzel a lelkesedéssel fogadtuk szegény munkából haza eső Tamást, akit azt hiszem sikerült sokkolnunk a szuper, de cseppet sem pihentető tervünkkel. Hát még amikor kiderült, hogy a vonat fejenként felnőtteknek 35-, gyerekeknek 25£. Au ..
Viszont nem akart megbántani minket, és tudta hogy biztos nagyon jó lesz, úgyhogy rabolintott.
Volt még egy izgalmas körünk éjszaka, amikor kiderült, hogy szállást gyakorlatilag lehetetlen találni ilyen hamar. De Gabi gálánsan meghívott minket egy Airbnb-be, úgyhogy minden akadály elhárult!
Szombaton felpakoltunk a 3 gyereket, akik közül csak Ádám tiltakozott hogy ő inkább pihenni szeretne, és megcsíptük az első vonatot. Egyben felavattuk a vadi új babakocsi csodát.
Első állomásunk, a híres-neves Conwy vára!
Személyes kedvencem!
Már tuti írtam róla.
A tengerparton áll egy kis öbölben. A vonat egy hídon át visz egyenesen a vár alatti alagúton át. A kis ősi falut körbe veszi a vár fala. Sokkal kisebb mint a miénk Chesterben. Az egész fal nem lehet több mint egy km. Tisztán körbe látható, és benne a falu a régies kis utcáival, valami mesés még mindig.
A hajók, a sirályok hangja, a napsütés, mint egy meségen.
Nem csoda, hogy ez ihlette Lewis Caer Paravel várát is.
Drága Edward király tele pakolta ilyen erődökkel a tengerpartot. Hivatalosan, hogy védje a frissen meghódított Waleset a kalózoktól. Gyakorlatilag azért, hogy sakkban tartsa helyiőrségeivel a lázadozó népet.
Most még jobban megszerettem a helyet, csodás volt a naplementében, és nagyon remélem, hogy egyszer hosszabban is nyaralunk majd errefelé.
A szállásunk konkrétan egy 3 emeletes hár volt 6 hálószobával. Igaz, ebédlő asztal nem volt, de ez angoléknál normális dolog.
A mi házunkban is csak a padlószőnyeges nappaliban fér el.
Csak pár perc sétara volt a tenger, így kimentünk még vacsora előtt megfuttatni a gyerekeket.
A tengerben tényleg van valami különleges. Mezítláb sétálni a homokon, hallani, csodálni a habokaz, kagylót, csigát gyűjteni. Még ha veszettül fúj is a szél, valahogy megnyugtató.
Este a felnőttekkel még borozgattunk egy kicsit fektetés után, és néztük a megemlékezést a pár napja elhunyt királynőről. Törtélemi percek.
Mi lesz itt 10 év múlva a világban?
Megtippelni sem merem.
Sokst beszélgettünk tervekről, esélyekről.
De az igazság, hogy most minden bizonytalan, és össze teheti a két kezét, és jobban teszi, ha meghúzza most magát aki biztonságban van, mint mi is.
Másnap sikerült a tervek szerint kilépni az ajtón, és eljtuni Snowdonia szívébe, Llanberis-be. Egyszer már járunk itt a Tolkien túránkon, de akkor a tó túloldalán voltunk. Most a déli oldalról egyenesen a hegyek el vettük az irányt.
A kis vonat nem is olyan rég még a bányászokat vitte dolgozni a hegyre gőzössel. Ma már a mozdonyok nagy részét átszerelték diesel-re, bár a külsejüket megőrizték.
Közben jöttünk rá, hogy ez valójában egy fogas, mint a Tátrában a hrebienok. Mondjuk máshogy nem is tudna felmenni olyan meredeken.
Láthatóan sokan ugyanúgy is használják. Fel lehet menni és onnan túrázni, vagy épp fordítva, felkaptatni és ledöcögni. Nekünk a három aprósággal most épp elég volt eljutni ide, fel menni, szétnézni, és levonatozni.
Már a felfelé út is gyönyörű volt a kis döcögővel. Balra vízesés, erdő, jobbra egyre táruló kopár hegység tehenekkel, bàrányokkal, omladozó kalyibákkal.
Hátborzongató, és gyönyörű.
Ahogy kiszálltunk, metszett a szél, és táncra perdültem volna legszívesebben, annyira csodálatosan otthon éreztem magam. Legszívesebben neki indultam volna egy hátizsákkal, sátorral és hálózsákkal a kanyargó ösvényeknek. Felfedezni mi van a következő völgyben, a csúcson, csak hallgatni a hegyek csendjét, beszívni azt a hideg áldott levegőt.
Valyon lesz még ilyen?
Vagy mire felnőnek a gyerekek, már nem lesz bennünk ilyen erő? Már 5 éve is csúnyán megtréfált minket a térdünk Tamással, és nem jutottunk fel csúcsra a Tátrában. Valyon visszatérek még valaha a kedves hegyeimhez?
Meghatódtam.
A sok emlék megrohant, pedig nem is ide, más múltba vezetnek. És máshoz vezetnek. Aki már nem lehet itt velünk, hogy megmosolyogja a hegyek szépségét. Pedig hogy tetszene neki!
Ezredszerre mondom, Wales nekem tisztára a Tátra, és otthon.
Annyira fújt a szél, hogy szinte bele lehetett feküdni. Metsző volt hideg, az eső is szemerkélt. Mégis, láttam embereket megmártózni a közeli tengerszemben.
Mi hamar bebugyoláltuk, és az egyetlen kis kő kajiba szélárnyékos oldaláratereltük az ugra-bugra kis hegyi kecsléinket. Megettük a csúccsokit.
Soha ilyen könnyen nem döntöttem még csúcsot. Kicsit furdalt is a lelkiismeret a kiérdemeletlen jutalom miatt.
Felnőttekkel meg is állapítottuk, hogy de jó is lenne ez gyalog.
De nyugalom. Mindennek el jön az ideje.
Lefotóztuk magunkat az ikonikus ponton a vonatsín mellett.
Mögöttünl szakadék, kb a hegy lábáig. Feneketlen mélység. Rálátás a hegyek láncára. Gyönyörű.
Amíg én a tájat csodáltam, a botanász páros ritka hegyi ibolyákat tanulmányozott, Ádámnak pedig a vonatvezető megengedte, hogy ő húzza meg a visszaindulàst jelző sípot.
Sőt, annyira megtetszett neki Ádám, hogy odahívta őket magához a vonat végébe, ahol a legszebb a kilátás.
Andris pedig szuper jót aludt Gabi ölében.
De nem számoltam a 30-40perces átszállásokkal.
Nem volt valami kellemes a haza út. Esett, hideg, nyirkos volt minden, és a pubok, kávézók mind bezártak korán vasárnap. Este fél 8ra értünl haza dideregve.
Nem kellett sokáig ringatni az iskolásokat.
Hétfőn megmutattuk a szép állatkertünket Gabinak.
Nagyon jó hatással volt az állatokra, minden mutatta magát. Még a kazuárok is elől voltak, akiket eddig egyszer láttunk az elmúlt 7 évben.
Kedden Tamás már dolgozott, a gyerekek iskolában, bár Pannáért vissza kellett menni délre. Gyorsan bementünk szétnézni még a városban is.
Közösen felfedeztünk egy nagyon családias kis kávézót, ahol olyan sütit és forrócsokit kaptunk,hogy estig meg sem éheztünk.
Felcsíptük Pannát, és együtt elmentünk még egy körre az állatkertbe, mert a lemúrok nem jöttek elő hétfőn az esőben, és a Borneó ház is kimaradt.
Most viszont pótolt minket az élet mindenért.
Csodás napsütés, és napozó állatsereglet búcsúztatta Gabit.
Így hát nagyon kerekre sikerült a látogatás.
A gyerekek is szívükbe zárták a kedves vendéget, azóta is emlegetik a hétvége élményeit.
Köszönjük Gabi, hogy eljöttél hozzánk!
Nagyon jó volt! 🙂
