Sziasztok!
Először is, BÚÉK!
Nem felejtettünk el titeket, de október óta nagyon besűrűsödtek a napjaink. Továbbra is zárva minden, úgyhogy újabb kalandos úticélokról nem tudunk beszámolni.
Anglia sem hazudtolta meg önmagát, derekasan kaptuk az égi áldást. Még helyi mércével mérve is sok volt az eső. Kiöntöttek a csatornák, nem csak minket, de a patkányokat is. Így az állatkert szomszédságában ez nem kis dolog. Mi sem mutatja a helyzet súlyosságát ékesebben, mint hogy Ádám szép kis só-liszt gyurma házikója, amit a kertben lakó állatoknak épített hogy elbújhassanak az eső elől, reggelre egyszerűen elfogyott.
Ez a bűntett vért kíván, Tamás azóta is ádáz harcot vív a patkány seregek ellen.
Ezen kívül mondhatnám, hogy sok izgalom nem ért minket, ha nem volna elég ez az élet hozta Covid helyzet.
Hál'Isten! Még a végén unatkoznánk!
Mi nálunk Angliában a karácsonyi szünettel bezártak az iskolák, és ki sem nyitnak március 8.-ig.
Ádámunk 5 éves, Reception Class korú, tehát a "beléptető osztályt" tölti. Nem iskola előkészítőnek nevezném. Mivel a napok menete, rendje ugyan az, mint az iskolásoknak, és komolyan tanulnak is már számolni, és írni. Igaz, hogy nagyon játékosan és emészthetően. Fogalmam sincs, hogyan csinálják, de még Ádám is, aki nem igen szeretett eddig leülni rajzoni, szépen kezdi írni a betűket, számolni meg éppen nagyon lelkesen gyakorol.
Kis könyveket küldenek nekik haza, ahol a képek alatt csak pár szó van, amit ki kell olvasni. Ezzel gyakorlonak. Illetve van egy számítógépes olvasókönyv is, ahol ha elolvasnak egy mesét, pontokat kapnak, amivel aztán játszani tudnak. De ezzel mi nem haladunk valami nagy tempóban, mert Ádám nem marad meg egyedül a gép előtt, amit én cseppet sem bánok. Inkább bújja a könyveket.
Januárral tehát kezdődtek az izgalmak!
Otthon tanulás!
Elsőre nagyon lelkes volt a kis iskolásunk. És az első pár nap után én is kezdtem kíváncsi lenni! Nagyon jópofa megtapasztalni, hogy az igazi angolok hogyan tanítják a nyelvet, a nyelvtant, a teljesen logikátlan és lehetetlen írásukat az egészen piciknek. Érdeklődve vártam, mi lesz. Végül még örültem is, hogy bepillanthatok a kulisszák mögé, és végre kiderül, hogyan tanítják ezeket a pici csöppöket, akikkel mi otthon még egyáltalán nem próbálkoznánk semmi hasonlóan komoly elfoglaltsággal, bármire is.
Az ABC-t már megtanulák az első félév alatt, most a "DIGRAPH"-okat kezdték tanulni, vagyik a kettős betűket.
Azonnal felkaptam a fejem. Micsoda?? Kettős betűk angolban? Na, most én is tanulok valami újat!
Persze nem annyira határozottan, mint nálunk a cs, zs, sz, de megfogalmaztak olyan kettős hangzókat, amiket az esetek többségében (elvileg) ugyanúgy kell ejteni.
Pl. a "CH", az cs. Eddig ok.
A "TH" ugye a sz-t hang között van valahol. Szupi!
De aztán jött a trükkösebbje. Mint az "NG". Amit úgy ejtünk, hogy ng. De ezt miért kell kiemelni?? Ez speciel úgy van, ahog yírva van. Szegény gyerek azért kavarodik vele, mert vár valami flikk-flakkot, aztán nincs is.
De van ám ennél jobb is!
A kis videó, amit minden reggel elküld nekünk a tanítónéni az új hangzóval, általában úgy kezdődik, hogy felmutat mindenféle tárgyakat, amikben szerepel az új tananyag, és meg kell tippelni, mi is bennük az a bizonyos közös hangzó.
- egy ajtó - ok, rutinos anyuka már tudja is, "DOOR", tehát jöhet a sok "oo", vagy "or".
- egy dínó - ....hm...valahol lemaradtam? ennyire rossza nyelvtanom ,esküdni mertem volna, hogy úgy írják, hogy "DINOSAUR"
- egy fűrész - ???? "SAW"??? na ez most komolyan hogy jön ide? Na se baj, fapofa, nem én tanulok, hanem Ádám.
-ám a legjobb az utolsó volt: WATER CAN
Mi van? Ez mind? És akkor ebben most hol a közös? Hogy tnaulja meg ebből a szerencsétlen kölök, hogy ezt a kettősbetűt úgy írjuk hogy ez, de úgy ejtjük hogy amaz, amikor ez mind más?
Akinek nehézségei lennének a megfejtéssel, a szemléltetett kettős hangzó az "OR" volt.
De semmi vész, ezen nem filozofálgattunk sokáig, drági Miss Montgomery közölte, hogy mindet ugyan úgy ejtjük, figyeld csak meg az "OR" hangot.
Ádám komolyan bólogatott, én meg hallgattam, mint a sír. Valahogy megtanulják, a bizalmat pedig nem szabad megingatni.
De folytatódtak a jópofa hangzók, mert a közetkező nem volt más, mint az "oo".
Igen ám! De nem úgy mindt a DOOR-ban, nyilván igazából ezért tanították meg atr külön. Hanem mint a "ZOO"-ban, ahol ugye "Ú".
Itt egy kicsit szíven ütődtünk. Hogy tudják hová kötni a csimoták a rendszert, egy kis kép, egy kis mondóka társul minden betűhöz. Ami mi más is lehetne ebben az esetben, mint a ZOO. És a POO. Hát persze.
Tehát a kis képünkön egy orrát ráncoló állatkerti gondozó látható szerszámokkal, és egy vödör kakival. Ez eddig ok. Cuki, vicces, aranyos, lehet fintorogva mondani, meg minden.
De az már kevésbé volt az, amikor a délutáni élő órán, amin 3 gyerek volt egyszerre csak jelen hál'istennek, az egyébként tündéri, de ebben a pillanatban nem valami megfontolt tanítónéni beközölte a kérdést, hogy "a te apukád is szart lapátol"? Ami bár biztos kedves és kapcsolódó akart lenni, és semmiképp sem pejoratív, de mégis az lett. A gyerekek nevettek, Ádám megszégyenült, a szakma le lett szólva.
Ennyik vagyunk mi. Szar lapátolók.
Hányszor de hányszor hallottuk már mind munka napon a üveg túloldalán, hogy "tanulj kisfiam, mert te is mehetsz az állatkertbe szart lapátolni, mint a bácsi" . Nem tudják, nem gondolnak bele, hogy az a szegény ipse elvégezte az állatorvosi egyetemet, a biológia szakot és évekig tanult indiában a mahoutoktól, hogy az elefántoknál lapátolhassa azt a szart. Vagy a halacskákkal úszkálhasson az akváriumban. Vagy a kígyókat kampózhassa a mérges házban. Ne adj isten hangya kolóniát neveljen.
Nem tudják, hogy bizony ma az állatkertek a bázisai annak, hogy megtudhassuk, hogyan élnek ezek az állatok, hogy talán még legyen esélyünk az utolsó pillanatban megmenteni őket, és olyan élőhelyeket kialakítani a szabadban, hogy esélyük legyen az életre.
De ok. Vegyük a kirakat állatkerteket, ahol tényleg nem a visszaszaporítás a lényeg. Hanem mondjuk az oktatás. Mert akkor akkor ezek a koszos, büdös senkik, valójában mind diplomás tanárok, akik az életüket arra teszik fel, hogy a gyerekekkel és a nyitott lelkű felnőttekkel megismertessék a természet csodáit.
Ez a száz éves sztereotípia, ami talán sosem volt igaz, mégis bele van vésődve még a mi generációnk fejébe is.
Na, most szegény Ádámom is megkapta.
Pedig ez a tanító néni tényleg cuki. És Ádám az egyik kedvence, látom rajta. Az állatkertet is imádja. Nem akart bántani senkit. És ettől a legrosszabb, hogy ennyire zsigerből jön.
Nem volt nagyon súlyos a pillanat, de ez után lehetetlen volt rávennem Ádámot ezekre az élő foglalkozásokra. Ütött, rúgott, küzdött, mintha az életéért kellene, csak ne legyünk a gép előtt.
Azért a teljes képhez hozzá tartozik, hogy lassan már az oktató videó anyagokat sem tudtam rávenni hogy megnézzük, pedig az elején annyira lelkes volt.
Nagyon élveztem a feladatokat, amiket minden napra kitaláltak neki. Célba kellett dobni, és ha eltaláltál egy hangzót mondani kellett vele egy szót, vagy mocsár járást kellett csinálni, és csak arra a betűre léphetett, amit ki tud olvasni, és még sorolhatnám. Minden napra volt valami kis kreatívkodás, egy kis matekozás, egy kis mese, bunker építés vagy képzelt űrutazás. Közben elrejtve mindenhol a betűk és új hangzók.
Naponta írtam a tanítónéniknek jelentést, hogy hol tartunk. És be kellett látnunk közösen, hogy ha erőltetem, csak rontok a helyzeten. Mert bent az iskolában a tanulás öröm volt neki. Itthon pedig egy kellemetlen kötelesség.
A legtöbb családnál mindkét szülő otthon van home office-ban, és a nagyszülők is átjárnak segíteni. Nekünk, akik egyedül vagyunk, és Tamás "key worker", azaz be kell járjon dolgozni rendesen, lett volna lehetőségünk pár napot mégis csak járni az iskolába. Úgyhogy megengedték, hogy kedden és szerdán mégiscsak bemehessen, és így talán nem felejti el teljesen az írást olvasást. Elengedtünk, és cserébe azóta itthon nem kell vele tanulni.
A visszatérés teljesen zökkenőmentes volt, és mondták is, hogy nem értik mi volt vele a gond, bent brillírozik. Hát, pontosan ez a külömbség.
Ahogy hallom a többi szülőtől, a többi kisfiú is pontosan így van a tanulással, mint Ádám, csak nem mindenkit engedtek vissza. Részemről az is ok lett volna, hogy akkor márciusig ne tanuljanak semmit. Kicsik még. De értem, hogy itt más a szemlélet.
Szerencsére a csodás vírust sem kaptuk el eddig, és egy hét múlva már nálunk is enyhül a lezárás, és kinyitják az iskolákat.
Mindent összevetve tényleg jópofa magát az angol nyelvet tanulni a gyerekek tanulmányain keresztül. Amit hatalmas külömbségnek látok, hogy itt ezekben a korai években nem várják el a tudást magát. Egyszerűen megmutatják, gyakoroltatják a dolgokat, de semmilyen nyomás nincsen, se osztályzás, se felmérés, ami megállapítaná a szintjüket. Gyakorlatilag azt várják, hogy ragadjon rájuk a tudás, ahogy játszanak. Ha valamit elhibáznak, az se baj. Csak legyenek a részei.
Sokkal lazább felfogás!
Nekem ez nehéz. Én, ha van egy feladat, akkor látom úgy hogy teljesítettük, ha az kész van. Ha megcsináltuk, ha látom hogy érti, ha kimaxoltuk. Biztos, hogy ezzel sokkal több elvárást és nyomást helyezek rá, mint az angolok. Mégis, és őszintén nem tudom megcsinálni, hogy amit nem csinált meg, azt is úgy vegyem, mintha teljesítette volna.
Jó példa pl a sport, ahová Ádám jár béke időben. Minden órán másik labdajárékot gyakorolnak. Azt vettem észre, hogy az én kicsimnek fogalma nincs mi a feladat, mert nem is érti. Simán a másik kapuba rúgja a gólt, mert még azt se érti, hogy kik a csapattársai, és merre felé játszanak. Az elején próbáltam neki súgni, magyarázni, segíteni. De észrevettem, hogy a tanár egyáltalán nem erőlködik ezen, úgyhogy gondoltam hagyom, és figyelek. Néha odament hozzá megmutatni egy egy mozdulatot, de aztán semmi nem volt amikor mégis totál mást csinált. És az órák végén Ádám mindig határtalan lelkes és büszke volt, hogy milyen ügyes volt. Amikor nem bírtam magammal és beleszóltam, mindig csalódott volt, és ügyetlennek érezte magát.
Hát akkor legyen! Biztos én vagyok maximalista. Aztán idővel biztos összeérik mit kell csinálni. És lassan angolul is megtanul majd rendesen.
Tehát az élmúlt két hónapunk igen sűrű volt érzelmekben és feladatokban, de azt hiszem kihpztuk a legjobbat.
Alig várjuk a tavaszt, és hogy lassan vissza állhassunk a régi kerékvágásba.
