Sziasztok!
A mai nap annyira szép volt, és annyira összetett, és annyira komikus, hogy úgy éreztem, meg kell írnom. Olyan szépen összefoglalja a napjainkat két gyerekkel, és a hozzájuk tartozó kalandokkal.
Ma nem mentem sehova.
Toddler goupra szoktunk kedden, de csomagot vártunk. És egyébként is, nem szeretem, hogy folyton rohanunk, a helyett, hogy együtt lennénk. Néha kell egy "lassú, nyugot" nap.
Na jó.
Itt fordult le minden anyuka a székről.
Gyerekekkel ilyen nem létezik.
Nevezzük inkább átlagosan pörgősnek.
A délelőtt meglepően flottul ment. Elég sok a kötelező kör.
Annánknál az a kis gyári hiba jelentkezett születésétől fogva, hogyha tejet iszom,.vagy bármi akár csak nyomokban tejtermékeket is eszem, azonnal teljesen eldugul az orra. De nem bedugul, nem lehet kitisztítani, hanem annyira elvékonyodik, hogy nem kap levegőt. Otthon meg is erősítette fül-orr-gégész barátunk, hogy ez a helyzet. Valójában ez nem tej allergia, mert mindenkinek megvastagítja a nyálkahártyáját ha tejet iszik, hanem inkább arról van szó, hogy a kisasszony kicsi nózijában igen szűkek a járatok, viszont ritka aktív a nyálkahártyája. Nem is csak a tejre, minden fertőzésre erőteljesebben reagál majd, viszont erősebben is fogja legyőzni a betegségeket.
Tehát semmi gond, nem nagy a baj, csak a tehén tejet mellőzni kell. De igazán.
Minden gyereknél akad valami amire figyelni kell.
Úgyhogy reggel a nap kenyérsütéssel indul. Illetve most először készítettem rizstejet. Nekem a mindenféle tej-pótló csodákból ez ízlett legjobban, és nem nagy ördöngőssét házilag.
Nagyon élvezem hogy minden nap változnak ebben-abban.
Először Ádámmal rajzoltunk kicsit - ma először színezett ki igazából képet, és írt le betűket számokat lelkesen, a pöttyöket összekötve a Thomasos foglalkoztató füzetben. (Megérte hallgatni a nyafira é ez egyszer megvenni amit kért)
Aztán kimentünk a ház elé. Kapott egy tanuló biciklit, de ezidáig nem nagyon füllött foga váltani a nyuszi motorról. Most utca hosszában sétálgattunk vele a járdán. Nem túl gyorsan, de büszkén.
Közben a kertbe épp a hétvégén szereztünk a helyi Facebook csoportból ingyen egy faállványos hinta-csúszdát, meg egy kis játszóházat. Mindkettő elég lepukkant, a felújításukhoz való festéket és faanyagot vártunk.
Mire eljutottunk a csúszdán kőledobálás fázisba, szerencsére megérkezett a várva várt furgon. Nagy volt a lelkesedés, hogy azonnal kezdjük a festést, de előbb még ebédet kellett főznöm.
Magam is meglepődtem, hogy Ádám ez alatt végog vígan autózott a kertben.
Mire felraktam a tésztát, és megdagasztottam a kenyeret az utolsó fél órás keléshez, Annuska jelezte, hogy elfáradt.
Vittem az ágyikóba.
Már majdnem lecsukódtak a kis pillák, amikor megjelent a nagytesó, lelkesen kántálva, hogy "Pötty csupa sár" mint a mesében. Amúgy nem baj, gyerek, legyen csak saras, viszont a hangsúlyból azt gyanították, hogy Nagyon saras lehet. Azért próbáltam neki kisutyorogni, hogy rögtön jövök lecsutakolni, csak hadd aludjon el Anna.
Hát ez eddig sosem jött be.
Egy 3 évesnek magyarázhatja az ember az ok okaztot. Lehet hogy van amelyik megérti hogy jobban jár ha vár két percet, de az nem Ádám.
Most mégis meglepően csendben várt, és Anna tényleg azonnal elaludt.
Mire kimentem, a wc papír letekerve autópályának.
Micsoda csíny! Szakállas. Szerintem.kb másfél éve kimenet már a divatból.
Tehát már nagyon fáradt Ádámom. Csak akkor kezd ilyen dolgokba.
Még szerencse, hogy Annus alszik. Csak beosonunk, bebújunk az ágyba, megy majd mint a karikacsapás!
Csak előbb visszatekertük a papírt, tényleg kezet mostunk átöltöztünk.
Hipp-hopp el is szállt a fél órám, a kenyeret meg kellett kenni, betenni a már meleg sütőbe, és leszűrni a tésztát.
Csak egy perc. Addig el lesz.
Aha
Már hallom is. Anna visít. De olyan riadósan.
Ezek szerint be ment hozzá felébreszteni és volt egy tippem még mit csinálni. Mégis végig kellett csinálnom a két rövid mozdulatsort mielőtt rohantam a szobába.
Ahogy sejtettem. A kis csibész ott ült a húga mellett és párnát szorított a...fülére. Egy másikat meg rárakott a fejére, de leesett.
Szerencsére nem puha pehelypárnákat kell ide képzelni, csak merev díszpárnákat.
De akkor is.
Csak az én bosszantásomra adja ezt elő, mert tudja, hogy erre ugrom. Nem Annát akarja bántani. Ennyi gógyi még nincs benne.
Eredetileg úgy indult, hogy segíteni akart neki elaludni amikor sírt, úgyhogy próbálta lecsukni a szemét.
Magyarul kinyomni.
Aztán segíteni akart betakarni, akkor pakolta először tele párnával a bölcsőt.
Ezen eléggé kiakadtunk ahhoz, hogy rögzüljön milyen jó buli.
Az megmaradt a kis fejében hogy valami testnyílások befogása a probléma a párnákkal. De szerencsére hogy fül, orr, vagy száj, az neki egyre megy.
A művelet sikeres volt, iszonyúan felment bennem a pumpa. Mégis erőt vettem magamon, és nem a párnas incidensért haraptam le a fejét, hanem mert felébresztette.
És nem azért mert ez disznóság, bár az, hanem mert most vele sem tudok olyan békésen ketten lefeküdni, mint terveztük.
A délutáni nyugalom érdekében a kötelező minimumra vettem az okítást és a két csemetét jobbról-balról átkarolva elkezdtem az altatási hadműveletet.
A szokásos koreográfia. Ádám már épp majdnem aludt, amikor Anna, aki viszont egyre éberebb lett, vigyorogva nyomott egy hatalmas kakit.
Ilyenkor indul az egyensúlyozás az idővel.
Annak a művészete, hogy belőlem a pillanatot, amikor már Ádám mellől kilopódzhatunk, de a ruha még nem lett nyakig sárga.
Siker!
Anna egy tündéri kislány.
Imád öltözködni, és pelenkázódni. Boldogan kacag közben.
Mosoly-Panka.
Mint minden 5-6 hónapos baba, lelkesen tök mindent a szájába, amivel masszírozni lehet azt a két kis kibújt fogacskát.
Egy kanál a legcsodálatosabb varázslat, 10 percig tuti leköti.
Már kinézi a szánkból a falatot, úgyhogy egyszer már megszántuk egy kis gyümölcslével a próba kedvéért. Ha az ízt nem is, de az élményt értékelte.
Elérkezett az 1 óra, Tamás megjött az ebédjéért. Egy kis fénypontja a napjainknak. Egy gyors mosoly, kedves szó, puszi, és már csak 4,5 óra, hogy újra teljes család legyünk.
Mire Ádám ébredt elpárolgott a haragom. Ebéd után nagy dolog várt ránk!
Az közeli új oviba kellett vissza vinnünk a jelentkezési lapot.
Itt a rendszer nagyon más. Semmi se kötelező, még az iskola sem. De ha megy a gyerek, akkor 5 évesen kezdődik. Nagyon korai....
Az előtt sokan nem is viszik intézménybe a kicsiket. De mi azért valami beszoktatást szeretnénk, hogy iskolára már ne legyen neki akadály a nyelv és az egyedüllét.
Heti két délelőttöt fog járni Szeptembertől oviba. Ez igazán minimális, és baráti.
Én lepődtem meg leginkább, hogy most is a biciklin akart jönni. Nem számítottam rá, hogy kitartó lesz. De bizony, végig ment vele a suliig oda-vissza. Közben beszélgettünk az iskoláról, kérdezte hogy ott leszek e vele, megbeszéltük, hogy elkísérem majd, de ott egyedül lesz. Nem tűnt ijedtnek, inkább csak emésztgette. Jó benyomást tett rá a hely. A portás néni aranyos volt, virágos ruhában. Belestünk egy tanterembe, ahonnan zene hallatszott, és a gyerekek épp kedvük szerint táncoltak. Ez nagyon tetszett Ádámnak.
Elfutottunk még az állatkertet átszelő séta úton a kanálisig. dobáltunk kavicsokat, megcsodáltuk a kacsákat és a lovakat, és megállapítottuk, hogy ez már majdnem olyan, mintha egy erdőben lennénk. Az egyetlen dolog, amit hiányolunk a környéken.
Mire hazaértünk, már néha véletlenül siklott kicsit a futóbiciklivel. Oda és vissza találkoztunk Tamással az állatkertet átszelő sétányon és végül együtt mentünk haza. Nagy dolog, hogy így cseperedhet. Ilyen közel az apjához, látva mit csinál, csodálva-tisztelve a munkáját, számára a világ közepét, az Állatkertet.
Otthon aztán a szokásos nap elmesélős, rituális kávénk következett. Ezt a kávé költeményt kaptam Tamástól.
Egy békés, tevékeny nap.
Logisztika, pszichológia, kézművesség, kreativitás, döntéshelyzetek áradata.
Anyának lenni szép kihívás.
A mai nap annyira szép volt, és annyira összetett, és annyira komikus, hogy úgy éreztem, meg kell írnom. Olyan szépen összefoglalja a napjainkat két gyerekkel, és a hozzájuk tartozó kalandokkal.
Ma nem mentem sehova.
Toddler goupra szoktunk kedden, de csomagot vártunk. És egyébként is, nem szeretem, hogy folyton rohanunk, a helyett, hogy együtt lennénk. Néha kell egy "lassú, nyugot" nap.
Na jó.
Itt fordult le minden anyuka a székről.
Gyerekekkel ilyen nem létezik.
Nevezzük inkább átlagosan pörgősnek.
A délelőtt meglepően flottul ment. Elég sok a kötelező kör.
Annánknál az a kis gyári hiba jelentkezett születésétől fogva, hogyha tejet iszom,.vagy bármi akár csak nyomokban tejtermékeket is eszem, azonnal teljesen eldugul az orra. De nem bedugul, nem lehet kitisztítani, hanem annyira elvékonyodik, hogy nem kap levegőt. Otthon meg is erősítette fül-orr-gégész barátunk, hogy ez a helyzet. Valójában ez nem tej allergia, mert mindenkinek megvastagítja a nyálkahártyáját ha tejet iszik, hanem inkább arról van szó, hogy a kisasszony kicsi nózijában igen szűkek a járatok, viszont ritka aktív a nyálkahártyája. Nem is csak a tejre, minden fertőzésre erőteljesebben reagál majd, viszont erősebben is fogja legyőzni a betegségeket.
Tehát semmi gond, nem nagy a baj, csak a tehén tejet mellőzni kell. De igazán.
Minden gyereknél akad valami amire figyelni kell.
Úgyhogy reggel a nap kenyérsütéssel indul. Illetve most először készítettem rizstejet. Nekem a mindenféle tej-pótló csodákból ez ízlett legjobban, és nem nagy ördöngőssét házilag.
Nagyon élvezem hogy minden nap változnak ebben-abban.
Először Ádámmal rajzoltunk kicsit - ma először színezett ki igazából képet, és írt le betűket számokat lelkesen, a pöttyöket összekötve a Thomasos foglalkoztató füzetben. (Megérte hallgatni a nyafira é ez egyszer megvenni amit kért)
Aztán kimentünk a ház elé. Kapott egy tanuló biciklit, de ezidáig nem nagyon füllött foga váltani a nyuszi motorról. Most utca hosszában sétálgattunk vele a járdán. Nem túl gyorsan, de büszkén.
Közben a kertbe épp a hétvégén szereztünk a helyi Facebook csoportból ingyen egy faállványos hinta-csúszdát, meg egy kis játszóházat. Mindkettő elég lepukkant, a felújításukhoz való festéket és faanyagot vártunk.
Mire eljutottunk a csúszdán kőledobálás fázisba, szerencsére megérkezett a várva várt furgon. Nagy volt a lelkesedés, hogy azonnal kezdjük a festést, de előbb még ebédet kellett főznöm.
Magam is meglepődtem, hogy Ádám ez alatt végog vígan autózott a kertben.
Mire felraktam a tésztát, és megdagasztottam a kenyeret az utolsó fél órás keléshez, Annuska jelezte, hogy elfáradt.
Vittem az ágyikóba.
Már majdnem lecsukódtak a kis pillák, amikor megjelent a nagytesó, lelkesen kántálva, hogy "Pötty csupa sár" mint a mesében. Amúgy nem baj, gyerek, legyen csak saras, viszont a hangsúlyból azt gyanították, hogy Nagyon saras lehet. Azért próbáltam neki kisutyorogni, hogy rögtön jövök lecsutakolni, csak hadd aludjon el Anna.
Hát ez eddig sosem jött be.
Egy 3 évesnek magyarázhatja az ember az ok okaztot. Lehet hogy van amelyik megérti hogy jobban jár ha vár két percet, de az nem Ádám.
Most mégis meglepően csendben várt, és Anna tényleg azonnal elaludt.
Mire kimentem, a wc papír letekerve autópályának.
Micsoda csíny! Szakállas. Szerintem.kb másfél éve kimenet már a divatból.
Tehát már nagyon fáradt Ádámom. Csak akkor kezd ilyen dolgokba.
Még szerencse, hogy Annus alszik. Csak beosonunk, bebújunk az ágyba, megy majd mint a karikacsapás!
Csak előbb visszatekertük a papírt, tényleg kezet mostunk átöltöztünk.
Hipp-hopp el is szállt a fél órám, a kenyeret meg kellett kenni, betenni a már meleg sütőbe, és leszűrni a tésztát.
Csak egy perc. Addig el lesz.
Aha
Már hallom is. Anna visít. De olyan riadósan.
Ezek szerint be ment hozzá felébreszteni és volt egy tippem még mit csinálni. Mégis végig kellett csinálnom a két rövid mozdulatsort mielőtt rohantam a szobába.
Ahogy sejtettem. A kis csibész ott ült a húga mellett és párnát szorított a...fülére. Egy másikat meg rárakott a fejére, de leesett.
Szerencsére nem puha pehelypárnákat kell ide képzelni, csak merev díszpárnákat.
De akkor is.
Csak az én bosszantásomra adja ezt elő, mert tudja, hogy erre ugrom. Nem Annát akarja bántani. Ennyi gógyi még nincs benne.
Eredetileg úgy indult, hogy segíteni akart neki elaludni amikor sírt, úgyhogy próbálta lecsukni a szemét.
Magyarul kinyomni.
Aztán segíteni akart betakarni, akkor pakolta először tele párnával a bölcsőt.
Ezen eléggé kiakadtunk ahhoz, hogy rögzüljön milyen jó buli.
Az megmaradt a kis fejében hogy valami testnyílások befogása a probléma a párnákkal. De szerencsére hogy fül, orr, vagy száj, az neki egyre megy.
A művelet sikeres volt, iszonyúan felment bennem a pumpa. Mégis erőt vettem magamon, és nem a párnas incidensért haraptam le a fejét, hanem mert felébresztette.
És nem azért mert ez disznóság, bár az, hanem mert most vele sem tudok olyan békésen ketten lefeküdni, mint terveztük.
A délutáni nyugalom érdekében a kötelező minimumra vettem az okítást és a két csemetét jobbról-balról átkarolva elkezdtem az altatási hadműveletet.
A szokásos koreográfia. Ádám már épp majdnem aludt, amikor Anna, aki viszont egyre éberebb lett, vigyorogva nyomott egy hatalmas kakit.
Ilyenkor indul az egyensúlyozás az idővel.
Annak a művészete, hogy belőlem a pillanatot, amikor már Ádám mellől kilopódzhatunk, de a ruha még nem lett nyakig sárga.
Siker!
Anna egy tündéri kislány.
Imád öltözködni, és pelenkázódni. Boldogan kacag közben.
Mosoly-Panka.
Mint minden 5-6 hónapos baba, lelkesen tök mindent a szájába, amivel masszírozni lehet azt a két kis kibújt fogacskát.
Egy kanál a legcsodálatosabb varázslat, 10 percig tuti leköti.
Már kinézi a szánkból a falatot, úgyhogy egyszer már megszántuk egy kis gyümölcslével a próba kedvéért. Ha az ízt nem is, de az élményt értékelte.
Elérkezett az 1 óra, Tamás megjött az ebédjéért. Egy kis fénypontja a napjainknak. Egy gyors mosoly, kedves szó, puszi, és már csak 4,5 óra, hogy újra teljes család legyünk.
Mire Ádám ébredt elpárolgott a haragom. Ebéd után nagy dolog várt ránk!
Az közeli új oviba kellett vissza vinnünk a jelentkezési lapot.
Itt a rendszer nagyon más. Semmi se kötelező, még az iskola sem. De ha megy a gyerek, akkor 5 évesen kezdődik. Nagyon korai....
Az előtt sokan nem is viszik intézménybe a kicsiket. De mi azért valami beszoktatást szeretnénk, hogy iskolára már ne legyen neki akadály a nyelv és az egyedüllét.
Heti két délelőttöt fog járni Szeptembertől oviba. Ez igazán minimális, és baráti.
Én lepődtem meg leginkább, hogy most is a biciklin akart jönni. Nem számítottam rá, hogy kitartó lesz. De bizony, végig ment vele a suliig oda-vissza. Közben beszélgettünk az iskoláról, kérdezte hogy ott leszek e vele, megbeszéltük, hogy elkísérem majd, de ott egyedül lesz. Nem tűnt ijedtnek, inkább csak emésztgette. Jó benyomást tett rá a hely. A portás néni aranyos volt, virágos ruhában. Belestünk egy tanterembe, ahonnan zene hallatszott, és a gyerekek épp kedvük szerint táncoltak. Ez nagyon tetszett Ádámnak.
Elfutottunk még az állatkertet átszelő séta úton a kanálisig. dobáltunk kavicsokat, megcsodáltuk a kacsákat és a lovakat, és megállapítottuk, hogy ez már majdnem olyan, mintha egy erdőben lennénk. Az egyetlen dolog, amit hiányolunk a környéken.
Mire hazaértünk, már néha véletlenül siklott kicsit a futóbiciklivel. Oda és vissza találkoztunk Tamással az állatkertet átszelő sétányon és végül együtt mentünk haza. Nagy dolog, hogy így cseperedhet. Ilyen közel az apjához, látva mit csinál, csodálva-tisztelve a munkáját, számára a világ közepét, az Állatkertet.
Otthon aztán a szokásos nap elmesélős, rituális kávénk következett. Ezt a kávé költeményt kaptam Tamástól.
Egy békés, tevékeny nap.
Logisztika, pszichológia, kézművesség, kreativitás, döntéshelyzetek áradata.
Anyának lenni szép kihívás.
