Sziasztok!
Hétfőn végre eljutottunk egy újabb régen vágyott úticélunkhoz, a Bodnant Gardenbe.
És leesett az állunk!!!
Konkrétan olyan gyönyörű volt, hogy abba is hagytam a fényképezést, mert ezt átélni kell.
Elképzelhetetlenül, fotózhatatlanul, szinte befogadhatatlanul csodálatos.
Biztos az máskor is, de a fő szezonjuk egyértelműen a tavasz.
Az állatkertes lét egyik velejárója a szokatlan munkarend. Hiszen az állatok hétvégén is esznek, a látogatottság pedig éppenhogy szünnapokkor a legnagyobb.
Amikor az ember állatos vagy szórakoztatóipari munkát választ, tudomásul veszi, hogy nincs többé a klasszikus 5 nap munka 2 nap hétvége rendszer.
Itt Chesterben egész kényelmes a beosztás. Váltott hétvégén dolgoznak, és mindenkinek meg van az a hétköznap, ami az ő szabadnapja. Ez kőbe van vésve, se a hétvégéket, se a "day off"-okat nem illik piszkálni.
Tamás állandó szabadnapja a hétfő, ami nagyon jó amikor hosszúhétvégére jön ki, de írtó rövid amikor dolgozik előtte. Mindig felgyűlik valami tennivaló ilyenkorra.
Ezen a hétfőn is lett volna dolog rendesen. Pl összedőlt a ruhás szekrényem, a kert még tiszta gyom....
Ám de hihetetlen dolog történt:
Sütött a nap!
Hagytunk inkább csapot-papot, kora reggel ébredés után úgy döntöttünk ezt a ritka égi tüneményt kár volna kihasználatlanul hagyni. Buszra-vonatra kaptunk, és útra keltünk Wales-be.
Tamás már régóta emlegette, hogy meg kéne nézni a Bodnantot.
Annyit tudtunk róla, hogy Anglia 3. legszebb botanikus kertje hírében áll, és tavasz végén-nyár elején van virágban fő látványossága, egy aranyeső folyosó.
A meglepően napos tavasz miatt korábban virágzik itt is minden. A mi kertünkben álló szép aranyeső már borítva van virággal, innen jött az ötlet, hogy a Bodnant most lehet a legszebb.
Botorság lenne kivárni a hosszú hétvégénket. Hátha akkor esni fog.
Kicsit még tovább kell csepülni az angolokat az igazsághoz. Most épp a tömegközlekedés miatt. Ami KATASZTRÓFA!
Kezdjük ott, hogy nincs.
Az itt egyáltalán nem alap, hogy a településeket meg meg lehessen közelíteni autón kívül mással is. A Bodnanthoz konkrétan napi 3 busz megy, úgyhogy az ott töltött időnk körül volt határolva. Viszont azt hozzá kell tenni, olyan meg Magyarországon nem lenne túl valószínű, hogy a buszvezető megvárjon minket amíg elszaladunk a közeli boltba készpénzt felvenni, miután kiderül, hogy nincs nálunk elég.
A másik probléma a tömegközlekedéssel, hogy iszonyúan drága.
Az élmény viszont pazar!
Tengerpart, szélkerekek, bárányok, tehenek, kastélyok, várak, hegyek suhannak el mellettünk sorban.
Repülőgépgyár, traktor, tanya....mindig van látnivaló a vonat ablakából. Ádám imádja is. Amikor pedig ráun, olvasunk.
A buszozás már nehezebb dió. A klasszikus angol vidéki utak az egy autónyi sávszélességgel és a két oldalt falként tornyosuló sövénnyel nem kímélik a gyenge gyomrúakat. Tamás már rutinos, de Ádámnál még mindig kalandos, és fontos, hogy legyenek megállók kb óránként, amikor kicsit pihenhet és lenyugtathatjuk felkavarodott pocakját.
Ezúttal szerencsésen megérkeztünk!
És beléptünk meseországba.
Egy nem gyenge kastély fogadott minket. Lezárt, privát terület, ugyanis az egész kert valójában a McLaren család tulajdona, és csak az 50'es évek óta nyitották meg a látogatók előtt és kezeli a National Trust.
Azért nem semmi kis kecó. Nyári lak. Elfogadnánk ha ráunnának! Minden oldalról gyönyörű.
A kertben elindultunk, mint a rutinos botanikus kert látogatók. Jó, itt egy szép szökőkút, ott egy másik kis vízköpő, szép gyep, fák, na de lássuk mit tud még mutatni.
Elsőre a fő látványossághoz mentünk, a Laburnum folyosóhoz. Sajnos itt még nem teljesen pattantak ki a virágai, egy árnyékosabb zugban áll. Chesterben már teljes virágzásban voltak, ezért is akartunk most jönni, ahogy a bejegyzés elején már említettük. De így is csodásan szép volt!
Aztán mit sem sejtve tovább mentünk. A térképen mutattak kicsit odébb egy korcsolyázó tavat, folyóval. Gondoltuk az lesz a vadregényesebb, kevésbé megművelt rész. Ádámnak már ideje lett volna elszunyókálni a babakocsiban, úgyhogy gondoltuk elsétálunk addig arra. Kicsit uzsonnáztunk egy rododendron tövében, és indultunk. Egészen pontosan itt:
De nem tudtunk a szokott ringatós tempóban egyenletesen haladni, mert minden kanyarban meg kellett állnunk, mert valami olyan jött elénk, amitől eltátottuk a szánkat.
Szegény Ádám már teljesen ki volt ütve, de nem tudott elaludni, mert méltó utódunkhoz híven érdeklik a kertek. Viszont már a "rohanok amíg látok", meg "nem akarok semmit", de "sírok mindenen" fázisban volt...
Mégsem volt megállás.
Rododendron tenger mindenhol.
Aztán egy kis tavacska körül ültetve mindenféle szukkulenssel. Sajnos a botanikához igen kevéskét értek, Tamás biztos ódákat tudna zengeni. A fajgazdagságot én is láttam és az arra járó egyértelműen szakmabeli nénik lelkesedése rám is átragadt.
A tavacska után gyönyörű folyó következett. Aztán óriási mamut fenyő. Aztán szép tó ősi cédrussal.
Majd egy rózsakert. Újabb csodás tó.
Végre egy hosszabb sétány. De azon meg valami szép csalán, aztán galambfa.
Már épp beerőszakoltuk volna pihenni, amikor kilátás nyílt a völgybe. Nagyon mélyre. Az aljában patak folyt, a két oldalán szín kavalkád, virág-tenger, és a völgy tetejéig felérő mamutfenyők. Ebben a gyűjteményben található 42 "UK champion tree" is, ami azt jelenti, hogy ezek a példányok a legnagyobbak az Egyesült királyság területén. Pl volt itt egy leylandi hamisciprus (tudjátok, az a cucc, amiből minden rendes magyar kertvárosi ház sövénye készül), ami 28 méter magas és majd egy méteres a törzsátmérője! És ez csak egy kis pontocska a látnivalók listáján itt! Hihetetlen gyűjtemény!
Megint felpörögtünk amikor elmentünk a család szolíd kis kriptája mellett és elkezdtünk ereszkedni a völgybe.
Itt vált világossá, hogy a kastély körüli díszkerti és botanikai színvonal végig az egész kertben folytatódik, pedig 32 hektár!
Minden akkurátusan kigyomlálva, mégis borítva növénnyel, de minden tő valami különlegesség, gondosan elhelyezve és kitablázva.
Egyszerűen felfoghatatlan gazdagság.
Sajnos a tónál Ádámunk már csak visítani tudott vagy világgá szaladni, túlesett a békés elszenderülés fázisán.
Kénytelenek voltunk beszíjazni az ülésbe és bocsánat kérő tekintettel pislogva a nyugdíjas látogatók tömegére túlélni azt a nagyon hosszú negyed órát amíg elájult.
Ez után megérdemeltük egy kávét az öreg malomnál, és sétáltunk tovább, hogy újra leessen az állunk.
Kamélia sétány, fűnyíró robot, még egy hatalmas fenyő.
Tamás megjegyzése: A Bodnant Garden fontos botanikai gyűjtemény is, itt található a nemzeti rhododendron-gyűjtemény egy része (Saját fajták, hibridek tömegével), a nemzeti kamélia-gyűjtemény, az Eucryphia-gyűjtemény és az Embothrium-gyűjtemény is. A másik fontos rhododendron-gyűjtemény a birminghami kertben van, ott már kétszer is jártunk, szintén nagyon ajánlott minden botanika-őrültnek! Nade vissza Bodnant-hoz:
Kezdtünk körbe érni a kertben, de szinte fel se fogtuk mennyi csoda vesz körül minket.
Vissza kell térnünk ide nyáron, ősszel és télen is hogy igazán megértsük Bodnant mélységét.
Az ajándék boltban ránk mosolygott az idei házassági évfordulós emlékünk. Szinte hagyomány, hogy valami kerti dísszel ünnepelünk.
Igaz, hogy csak egy hónap múlva, június 18-án leszünk 8 évesek, de eredetileg úgyis akkorra terveztük ezt a kirándulást.
Bodnant legyőzött majdnem minden kertet amiben eddig jártunk.
Csak így tovább Anglia!
Hétfőn végre eljutottunk egy újabb régen vágyott úticélunkhoz, a Bodnant Gardenbe.
És leesett az állunk!!!
Konkrétan olyan gyönyörű volt, hogy abba is hagytam a fényképezést, mert ezt átélni kell.
Elképzelhetetlenül, fotózhatatlanul, szinte befogadhatatlanul csodálatos.
Biztos az máskor is, de a fő szezonjuk egyértelműen a tavasz.
Az állatkertes lét egyik velejárója a szokatlan munkarend. Hiszen az állatok hétvégén is esznek, a látogatottság pedig éppenhogy szünnapokkor a legnagyobb.
Amikor az ember állatos vagy szórakoztatóipari munkát választ, tudomásul veszi, hogy nincs többé a klasszikus 5 nap munka 2 nap hétvége rendszer.
Itt Chesterben egész kényelmes a beosztás. Váltott hétvégén dolgoznak, és mindenkinek meg van az a hétköznap, ami az ő szabadnapja. Ez kőbe van vésve, se a hétvégéket, se a "day off"-okat nem illik piszkálni.
Tamás állandó szabadnapja a hétfő, ami nagyon jó amikor hosszúhétvégére jön ki, de írtó rövid amikor dolgozik előtte. Mindig felgyűlik valami tennivaló ilyenkorra.
Ezen a hétfőn is lett volna dolog rendesen. Pl összedőlt a ruhás szekrényem, a kert még tiszta gyom....
Ám de hihetetlen dolog történt:
Sütött a nap!
Hagytunk inkább csapot-papot, kora reggel ébredés után úgy döntöttünk ezt a ritka égi tüneményt kár volna kihasználatlanul hagyni. Buszra-vonatra kaptunk, és útra keltünk Wales-be.
Tamás már régóta emlegette, hogy meg kéne nézni a Bodnantot.
Annyit tudtunk róla, hogy Anglia 3. legszebb botanikus kertje hírében áll, és tavasz végén-nyár elején van virágban fő látványossága, egy aranyeső folyosó.
A meglepően napos tavasz miatt korábban virágzik itt is minden. A mi kertünkben álló szép aranyeső már borítva van virággal, innen jött az ötlet, hogy a Bodnant most lehet a legszebb.
Botorság lenne kivárni a hosszú hétvégénket. Hátha akkor esni fog.
Kicsit még tovább kell csepülni az angolokat az igazsághoz. Most épp a tömegközlekedés miatt. Ami KATASZTRÓFA!
Kezdjük ott, hogy nincs.
Az itt egyáltalán nem alap, hogy a településeket meg meg lehessen közelíteni autón kívül mással is. A Bodnanthoz konkrétan napi 3 busz megy, úgyhogy az ott töltött időnk körül volt határolva. Viszont azt hozzá kell tenni, olyan meg Magyarországon nem lenne túl valószínű, hogy a buszvezető megvárjon minket amíg elszaladunk a közeli boltba készpénzt felvenni, miután kiderül, hogy nincs nálunk elég.
A másik probléma a tömegközlekedéssel, hogy iszonyúan drága.
Az élmény viszont pazar!
Tengerpart, szélkerekek, bárányok, tehenek, kastélyok, várak, hegyek suhannak el mellettünk sorban.
Repülőgépgyár, traktor, tanya....mindig van látnivaló a vonat ablakából. Ádám imádja is. Amikor pedig ráun, olvasunk.
A buszozás már nehezebb dió. A klasszikus angol vidéki utak az egy autónyi sávszélességgel és a két oldalt falként tornyosuló sövénnyel nem kímélik a gyenge gyomrúakat. Tamás már rutinos, de Ádámnál még mindig kalandos, és fontos, hogy legyenek megállók kb óránként, amikor kicsit pihenhet és lenyugtathatjuk felkavarodott pocakját.
Ezúttal szerencsésen megérkeztünk!
És beléptünk meseországba.
Egy nem gyenge kastély fogadott minket. Lezárt, privát terület, ugyanis az egész kert valójában a McLaren család tulajdona, és csak az 50'es évek óta nyitották meg a látogatók előtt és kezeli a National Trust.
Azért nem semmi kis kecó. Nyári lak. Elfogadnánk ha ráunnának! Minden oldalról gyönyörű.
A kertben elindultunk, mint a rutinos botanikus kert látogatók. Jó, itt egy szép szökőkút, ott egy másik kis vízköpő, szép gyep, fák, na de lássuk mit tud még mutatni.
Elsőre a fő látványossághoz mentünk, a Laburnum folyosóhoz. Sajnos itt még nem teljesen pattantak ki a virágai, egy árnyékosabb zugban áll. Chesterben már teljes virágzásban voltak, ezért is akartunk most jönni, ahogy a bejegyzés elején már említettük. De így is csodásan szép volt!
Aztán mit sem sejtve tovább mentünk. A térképen mutattak kicsit odébb egy korcsolyázó tavat, folyóval. Gondoltuk az lesz a vadregényesebb, kevésbé megművelt rész. Ádámnak már ideje lett volna elszunyókálni a babakocsiban, úgyhogy gondoltuk elsétálunk addig arra. Kicsit uzsonnáztunk egy rododendron tövében, és indultunk. Egészen pontosan itt:
De nem tudtunk a szokott ringatós tempóban egyenletesen haladni, mert minden kanyarban meg kellett állnunk, mert valami olyan jött elénk, amitől eltátottuk a szánkat.
Szegény Ádám már teljesen ki volt ütve, de nem tudott elaludni, mert méltó utódunkhoz híven érdeklik a kertek. Viszont már a "rohanok amíg látok", meg "nem akarok semmit", de "sírok mindenen" fázisban volt...
Mégsem volt megállás.
Rododendron tenger mindenhol.
Aztán egy kis tavacska körül ültetve mindenféle szukkulenssel. Sajnos a botanikához igen kevéskét értek, Tamás biztos ódákat tudna zengeni. A fajgazdagságot én is láttam és az arra járó egyértelműen szakmabeli nénik lelkesedése rám is átragadt.
A tavacska után gyönyörű folyó következett. Aztán óriási mamut fenyő. Aztán szép tó ősi cédrussal.
Majd egy rózsakert. Újabb csodás tó.
Végre egy hosszabb sétány. De azon meg valami szép csalán, aztán galambfa.
Már épp beerőszakoltuk volna pihenni, amikor kilátás nyílt a völgybe. Nagyon mélyre. Az aljában patak folyt, a két oldalán szín kavalkád, virág-tenger, és a völgy tetejéig felérő mamutfenyők. Ebben a gyűjteményben található 42 "UK champion tree" is, ami azt jelenti, hogy ezek a példányok a legnagyobbak az Egyesült királyság területén. Pl volt itt egy leylandi hamisciprus (tudjátok, az a cucc, amiből minden rendes magyar kertvárosi ház sövénye készül), ami 28 méter magas és majd egy méteres a törzsátmérője! És ez csak egy kis pontocska a látnivalók listáján itt! Hihetetlen gyűjtemény!
Megint felpörögtünk amikor elmentünk a család szolíd kis kriptája mellett és elkezdtünk ereszkedni a völgybe.
Itt vált világossá, hogy a kastély körüli díszkerti és botanikai színvonal végig az egész kertben folytatódik, pedig 32 hektár!
Minden akkurátusan kigyomlálva, mégis borítva növénnyel, de minden tő valami különlegesség, gondosan elhelyezve és kitablázva.
Egyszerűen felfoghatatlan gazdagság.
Sajnos a tónál Ádámunk már csak visítani tudott vagy világgá szaladni, túlesett a békés elszenderülés fázisán.
Kénytelenek voltunk beszíjazni az ülésbe és bocsánat kérő tekintettel pislogva a nyugdíjas látogatók tömegére túlélni azt a nagyon hosszú negyed órát amíg elájult.
Ez után megérdemeltük egy kávét az öreg malomnál, és sétáltunk tovább, hogy újra leessen az állunk.
Kamélia sétány, fűnyíró robot, még egy hatalmas fenyő.
Tamás megjegyzése: A Bodnant Garden fontos botanikai gyűjtemény is, itt található a nemzeti rhododendron-gyűjtemény egy része (Saját fajták, hibridek tömegével), a nemzeti kamélia-gyűjtemény, az Eucryphia-gyűjtemény és az Embothrium-gyűjtemény is. A másik fontos rhododendron-gyűjtemény a birminghami kertben van, ott már kétszer is jártunk, szintén nagyon ajánlott minden botanika-őrültnek! Nade vissza Bodnant-hoz:
Kezdtünk körbe érni a kertben, de szinte fel se fogtuk mennyi csoda vesz körül minket.
Vissza kell térnünk ide nyáron, ősszel és télen is hogy igazán megértsük Bodnant mélységét.
Az ajándék boltban ránk mosolygott az idei házassági évfordulós emlékünk. Szinte hagyomány, hogy valami kerti dísszel ünnepelünk.
Igaz, hogy csak egy hónap múlva, június 18-án leszünk 8 évesek, de eredetileg úgyis akkorra terveztük ezt a kirándulást.
Bodnant legyőzött majdnem minden kertet amiben eddig jártunk.
Csak így tovább Anglia!
Azta, ez tényleg csodálatos!
VálaszTörlés