Sziasztok!
Ha London, akkor az egyik első ami eszünkbe jut, (legalábbis nekünk...), a Natural History avagy brit természet tudományi múzeum!
Hogy mit kell tudni e nagy múltú intézményről? Hogy itt őrzik számtalan élőlény típuspéldányát. Elképesztően nagy gyűjtemény, és természetesen a kutatások központja. Már előre izgatottan vártuk. Mindig is vonzott a múzeológia, és az ELTEs munkám során Zboray tanár úr révén, kicsit bele is pillanthattam ebbe a csodás világba. Tamás pedig csak úgy magától annyit tud mint egy átlagos lexikon, és úgy lépett be az ajtón mint kisgyerek a cukorkaboltba.
A gyerekek onnan ismerik jobban, hogy az egyik kedvenc ismeretterjesztő sorozatuk, a "Dinoszaurusz kalandok Andy-vel" itt játszódik. Andy a múzeológus segéd lelkes, de kicsit ügyetlen. Valami mindig balul sül el a készülő kiállításban, és ilyenkor a titkos varázs álló óra segítségével vissza repül az időben, hogy pótolja a hiányzó tollat, lábnyomot, növényt vagy csontot.
Az óra megtekinthető a múzeumban, és a csillogó szemű kisiskolások azonnal ide szaladnak. Mindenki jól tudja hol van, a főcsarnok lépcsője bal oldalán alul.
A főcsarnok ikonikus dísze volt egyébként Dippi, a Diplodocus teljes csontváza. Nem rég lecserélték egy bálnára, hogy elsüthessék a csodás "Whale hello!" szó viccet "Well hello" helyett . Az ok állítólag az volt, hogy Dippi-t több jeles angol városban is ki akarták állítani, csak a Covid közbe szólt. Szerintem látványosabb fogadtatás egy óriási dínó, de azért a bálna sem kicsi. Reméljük egyszer visszatér majd Dippi, és akkor talán együtt állhatnak majd lélegzetelállító méretükkel az ámuló látogatók előtt.
Ezek után nem nagy csoda, hogy a gyerekeket főleg a dínók érdekelték. Itt is kezdtük a sétánkat, út közben pedig csak úgy pislogtunk jobbra-balra mi felnőttek, hogy mi lesz még itt.
Nos, nem csalódtunk. Rögtön az első kanyar után egy robot T-REX morgott ránk. Amitől természetesen "egyáltalán nem féltünk", úgyhogy elnézegettük vagy 10 percig.
Utána indult a dínó túra java. Valóban páratlan és nagyon érdekes kiállítás, gyerekeknek is izgalmas és látványos.
Hol felettünk leselkedtek raptorok,
Hol egy dínó fészket csodálhattunk meg
Nagyon meglepődtünk, hogy Ádám mennyit tud. Szinte minden dínót azonnal felismert, és nagy érdeklődéssel figyelte a kiírásokat.
Nem volt ez elmondható Annáról, aki nagyon hamar elfáradt.
Érezhetően ez csak a jéghegy csúcsa volt, amit épp most kiállítottak. De a kutatásokról szóló tablók tanúsága alapján ennél még jóval több van a háttérben.
Például csak Plesiosaurusból meg Ichtiosaurusból volt kirakva az egyik folyosó dekorációja.
Eztán átmentünk megnézni az állatokat.
Kezdjük a jó részével. Hibátlan, gyönyörű, élethű prepik voltak csak a kiállításban.
Nem semmi látvány egy egész termet betöltő bálna (mondjuk ez csak műanyag...) és körülötte az elefántok, orszarvúak, szarvasok, és megafana rátlat. Már csak ezért a teremért megérte.
A klasszikus rendszertani elrendezésű kiállítás rész viszont meglepetésünkre lényegében csak ismeretterjesztő jellegű volt.
Vártuk volna az égig érő, végeláthatatlan vitrin dzsungelt mint Berlinben. A fajgazdagság bemutatását és a brit felfedezők világjáró munkásságát. Ritkaságokat, különlegességeket meghökkentő számokban.
E helyett itt lényegében az volt a cél, hogy a gyerekeknek megmutassák az egyes állat csoportok legjellegzetesebb darabjait.
Nagy medve? Jeges.
Nagymacska? Oroszlán, gepárd.
Nagy madár? Na jó, egy hárpia és egy fakó keselyű.
Mindenből volt egy egy mutatóba, és talán egy általános iskolásnak ez elég is. De közel se mutatta mekkora hatalmas tudás, rendszer, végtelen ismeret áll e mögött.
Egyik oldalról nem baj, hiszen a cél egyértelműen a természettudományok megszerettetése a gyerekekkel.
Másik oldalról ahogy tapasztaljuk, annyira gyenge az alapműveltség, hogy komolyan még egy biológus Msc végzettségű egyetemista sincs itt tisztában ilyen egyszerű dolgokkal, mint hogy mennyire hatalmas az állatok világa.
És ez baj.
Mert e miatt nem érzékenyek a fajok elvesztésére, nem érzékelik, nem értik a változást a világban. Egyszerűen amit nem tudok, az nem fáj alapon.
Nem ártana nekik egy egészséges térdrekényszerítő élmény, amikor meglátod mennyi féle madár van a világon. Ilyenkor az ember kicsit tiszteletet tanul, hogy ne istenítse annyira magát. Hiszen rajtunk kívül számtalan faj él még a Földön. Mint amikor felnézünk a csillagos égre.
Hiányzott nekünk kicsit ez az érzés, főleg amikor a halak és kagylók bemutatójához értünk ahol a fajgazdagságot kicsit sem próbálták megmutatni.
Szégyen.
Szerintem meg sem említettem mindent.
És kb ennyivel lenis tudtuk a halakat.
Részünkről amiért jöttünk megnéztük, a gyerekek is fáradtak voltak már. Közel a pancsi idő.
Pedig ekkor még nem is tudtuk, hogy a múzeumnak jó ha a felét láttuk eddig.
A jelenlegi bejárattal szemben egy hatalmas lyukas földgolyón mozgólépcsőzhetünk át. Izgalmasan, sejtelmes zene, piros fények, varázslat.
Ha már itt járunk persze felmentünk ide is.
Itt kezdődött egy komplett kiállítás vulkánokról, lemez mozgásokról, földrengésekről, ásványokról, természeti katasztrófákról, földtörténeti korokról, a vizekről, viharokról....szóval konkrétan még egy teljes napot el lehetett volna tölteni itt.
De ha ez nem volna elég, utána belebotlottunk egy az állattárnál jóval részletesebb ásványtárlatba, ahol részletesen bemutatták az ásványok csiszolását és felhasználását.
Kifelé menetben pedig csak úgy by the way az egyik ajándékbolt után még egy kisebb ám annál meglepőbben részletes ember evolúciója folyosón is átvezetnek, élethű szobrokkal, meg mindennel. Máshol ez lenne a fő látványosság.
A lényeg, hogy ez a múzeum befogadhatatlanul nagy.
Gyerekekkel egy tárlat rész bőven kimerítő egy napra. És bár valóban hiányérzetünk volt az állat gyűjtemény után, így is lenyűgöző élmény volt.
Bizony ha Londonban jártok ezt ne hagyjátok ki!
