3 éve Chesterben

Sziasztok!

Hihetetlen hogy repül az idő, és változik az élet!
November 13.-án volt 3 éve, hogy megérkeztünk Chesterbe.

2015. november 13.

Érkezéskor Ádám épp 6 hónapos volt a pocakomban,

2016. november 13.

2017. november 26.
(itt Tamás 13-án még Madagaszkáron volt és elmaradt a fotó)

2018. november 17.

most pedig a kicsi lányunkat várjuk bármelyik napra. De leginkább 21.-e utánra, mert addigra ér ide anyukám, hogy vigyázzon Ádámra.

Szépen növöget a kisbaba, és már egyszer komolyan elgondolkodtató jeleket is küldött, hogy valóban a külvilág felé igyekszik. Ami egyenlőre még teljesen hihetetlen, de hamarosan biztosan tényleg meg fog történni.

Döbbenet mennyire más minden várandósság!

Ádámnál is úgy éreztem, hogy jól jártam és minden könnyen ment, bár nem volt viszonyítási alapom. Ez a 9 hónap viszont úgy telt el, hogy komolyan észre se vettem. 

Olyannyira, hogy tegnap hússzeletelés közben azon méláztam, hogy jé, milyen gyenge vagyok, és a fülem is cseng kicsit. Nehéz itt álldogálni és szeletelni. Tisztára olyan, mint amikor kismama az ember!

Csak nem vagyok terhes?

Aztán rájöttem, hogy ja, de! Épp csak 9 hónapja! 

Egyszerűen kiment a fejemből!

Ok, természetesen az első hónapokban meg volt a gyengeség. Harmadik trimeszter vége táján volt pár igazán nehéz napom, amikor moccanni is alig tudtam, és már Ádám is tudja, hogy Anya lassú, és nem szaladunk el előle az utcán. (Ami egyébként még hasznos is)

De összességében komolyan ennyire nem okoz problémát.

Őszintén kívánom, hogy a szülésnél is megtartsa ezt a szép szokását, és csak úgy hirtelen előtűnjön a semmiből mosolyogva és baba illatúan. 

Nem erre számítottunk. Ezt a hetet már kivette Tamás, hogy itthon tudjon lenni segíteni nekem.

Végül valójában nem is lett volna rá szükség, de fantasztikus, hogy van együtt egy békés, egymásra hangolódós hetünk!

Ejtőznek a fiúk, az őszi napsütésben

Minden utolsó és utolsó utáni simítást el tudtunk végezni a lakáson, Tamás velünk tarthatott a heti gyerek programjainkra, amikről mindig csak mesélünk neki, sok időt tölthetett Ádámmal, és este lelkifurdalás nélkül filmezhettünk, mert nem kell másnap korán kelni.

Nincs jobb mint reggel ezerlábúakról olvasni Apával!

Külön ajándék az élettől.

Nem lehetünk elég hálásak érte! Komolyan!

Az egyetlen izgalom, hogy mikor érkezik a kisasszony.

 Ilyenkor szembesülünk vele, mennyire magunkra vagyunk utalva. Szépen eléldegélünk, nem szoktunk panaszkodni, megoldunk mindent. De gyerekvigyázót pl nem tudunk fogadni, magunk vagyunk, így Ádámra még sose vigyázott igazából más. Ráadásul ahogy érzi a változás szelét most extra extra anyás és apás.

 Bátran 20.-ára hívtuk Mamácskát, mert 26.-ra vagyunk kiírva, és Ádám is 5 nappal később jött. De ahogy közeledik az időpont, úgy bizonytalanodtunk el. A korábbihoz képest most előbb kezdődtek a jelzések. Ami nem feltétlenül jelent semmit, de mi van akkor, ha mégis? Mit csinálunk, ha olyankor érkezik a baba, amikor még nincs itt egy szuper nagymama, hogy állatkertbe vigye a nagytesót, vagy vigyázzon rá éjszaka. Az se ártana, ha lenne pár napja hozzászokni az új emberhez. Mert igaz, hogy az összes repülőgéppel amit csak lát Mamácskához akar repülni Budapestre, de azért mégis más először kettesben maradni egy napra, szülők nélkül.

Természetesen minden megoldható, és a szükség nagy úr. Van B terv is, kedves barátaink, Csatádi Kati és Matt, akiknek hasonló korú gyerekeik vannak mint Ádám, és szeretjük is egymást, el vinnék őt, ha úgy adódik. Igyekeztünk többet találkozni, de azért biztos nem lenne könnyű senkinek.  

Reménykedünk hogy végül ideális lesz a megoldás.  

Tovább árnyalja a képet, hogy a bábánk, Tom, aki a múltkor is velünk volt, most épp két hét szabadságon van. Nem olyan nagy dráma, mert előre biztosított minket, hogy hozzánk mindenképpen kijön, és nem is megy messzire. Csak kötelező volt kivennie a bent maradt szabadságnapokat.

Mégis, furcsán laza az egész. 

A biztonság kedvéért itt hagyta nekünk előre a szülő medencét, hogy próbálgathassuk, kérjük e. Most itthon szülés a terv, de azért a kórházi pakkot is összeraktuk, hiszen mindenre fel kell készülni. Itt abszolút az otthon maradást javasolják, többedik gyerekeknél még inkább, de nagyon komoly szabályai vannak, ki maradhat. A legapróbb problémás jelre, irány a kórház. 

Ádámnak nagyon tetszik, csak azt nem érti, miért nem töltjük fel neki ezt a jó kis medencét, hogy úszkálhasson benne.

Újra itt - Talacre Beach

Sziasztok!

Hipp-hopp eltelt egy év, és újra jelentkezünk! 😄
Nem mintha nem történt volna sok izgalmas azóta is, pont az ellenkezője, annyira jelentős pillanatok voltak, amiknek a nekirugaszkodás túl nagy feladatnak bizonyult.

Igyekszünk majd megosztani veletek visszamenőleg is a legfontosabbakat, mint Tamás madagaszkári expedíciója, de most egyenlőre csak menjünk tovább!

Szép ez az Anglia, klassz dolgokat látni!

De meséltünk már a tömegközlekedésről?
Ez ugyanis a dolgok egyik árnyoldala. Az autó vásárlás itt viszonylag olcsó, ha a család két fizetésből él, dalolva fenn is tartható. Ám mi azt választottuk, hogy otthon maradok Ádámmal. Igaz, hogy így megússzuk a méreg drága bölcsit (3 évtől ingyenes), de pl autót nem tudunk fenntartani. Ez egy angolnak elképzelhetetlen!
Náluk már a gimnazisták is autóval járnak, mert olcsóbb, mint a mindennapos busz használat.
Itt minden az autó használtara van berendezkedve. Rengeteg körülöttünk a lehetőség, szép parkok, arborétumok, madármegfigyelő állomások, nyitott farmok, ezer féle gyerek és felnőtt szórakoztatási lehetőség, de jelentős része nem elérhető autó nélkül. Még maguk, a falvak sem.

A tömegközlekedés ebből kifolyólag egy katasztrófa. (mivel kevesen használják)
Egyrészt drága, másrészt pontatlan, harmadrészt döbbenetesen szervezetlen.
Csak néhány példa:
- A helyi nagy busz pályaudvaron 3 féle 1-es busz van. Igen, mind máshova megy, más társaság kezében van, és fogalmuk sincs róla a többi 1-es merre megy. Tehát amikor kétségbeesetten próbálsz az utolsó pillanatban felugrani a járatodra, jó esélyes van hogy elvéted, ha rutintalan vagy.
- Késés? 20-30 perc, még hagyján! No de miért indul előbb 3-6 perccel kedve szerint??? Nem egyszer hagyott már minket hoppon a gondosan kinézett busz a főpályaudvaron. Hétvégi vendégeink. Bence és Ildi viszont egy napos utazásuk alatt vagy 3 esetet számoltak meg, amikor a busz vagy a vonat egyszerűen korábban indult mint ahogy ki volt írva a megállóban.
- térkép, vagy állomás lista, netán tömegközlekedési háló rajz egyszerűen nem létezik. Hogy hogy jutsz el A-ból B-be, legjobb eséllyel a Google mondja meg neked, de mi még a mai napig nem tudjuk valójában a lehetőségeket, pedig 3 éve vagyunk már itt.

Lassan azért kezdjük felderíteni a lehetetlent, és örömmel csodálkozunk rá, hogy mégiscsak elérhető egy csomó jó hely busszal-vonattal, csak nagyon kell keresni.

Ma egy rég kiszemelt gyöngyszemet, a Talacre Beach tengerpartot látogattuk meg.

Ádám már nagyfiú, 2 év, 8 hónapos. Pici húgocskája pedig a pocakomban ma épp betöltötte a 37. hetét. Már rég elszerettünk volna jutni egy igazán jó kis tengerpartra. Ahol lehet homokozni, kagylót gyűjteni, hajókat látni, szaladgálni.

Talacre Beach azért különleges, mert még egy elhagyatott világítótorony is van, és ha tudnánk nagyobbakat túrázni, akkor pár km-re egy régi hajóroncs is található.

Az odajutás könnyű volt, egy kis vonat, egy kis busz. Igazi Zamárdi hangulatú kis tengerparti üdülő falvacska.

A parton nagyon kellemes meglepetések értek minket!
Itt már ősz van, de tényleg, fúj a szél, hűvös van, úgyhogy nem volt nagy tömeg, csak néhány kutyasétáltatóval, és egy fémdetektoros kincskereső párral osztoztunk a parton. Tudom, nektek ez hihetetlen az örök nyár évében. :)
A tengerpart melletti füves buckákon fapallós sétány van kialakítva, és egymást érik a kutatások miatt lezárt kis tavacskák, homok területek. Mindenhol ki van táblázva szépen, hogy épp a gyep regenerálódását vizsgálják, vagy békáknak tartják fenn az élőhelyet, esetleg valami növényt védenek.
Nagyon szép megoldásokat láttunk! Igazán szívmelengető volt figyelni az őszi szélben dolgozó kutatókat.

 A parton nagyot játszottunk. Én már kicsit nehézkesebben mozgok a süppedős homokban, de a fiúk nagyot szaladgáltak, megettük az elcsomagolt kis uzsonnánkat, megcsodáltuk a világítótornyot. Sajnos nem lehet bele felmenni, de azért a fiúk bekopogtak az ajtaján.
Rengeteg szép , csigát, kagylót, hínárt, rája tojást találtunk.
Ádám szerint a legjobb az egészben a homok vár építés volt Apával.

Ebédre behúzódtunk a "The Point" nevű Pub-ba, hogy ott várjuk ki a másfél óránkat, ami a busz indulásáig hátra volt. Ádám már nem bírta sokáig, se perc alatt elaludt az ölemben. Így nekünk is jutott egy igazi randi hangulatú mennyei fish and chips ebéd. Kár hogy a gin felhozatalt ezúttal nem volt szabad megkóstolnom, pedig igazán komoly és szép gyűjteménnyel büszkélkedhettek.

Hazafelé ért minket a meglepetés a megállóban.
Ok, hogy 14:30-kor indul a busz, no de melyik irányba?
Ekkor derült ki, hogy Talacre Beach-re csak odafelé van busz. Visszafelé nincs. Ki hallott már ilyet?
Egy 20-30 perces sétával el lehet jutni egy másik buszmegállóba, ami vissza tud vinni északra Prestatin-ba ahol leszálltunk a vonatról. Vagy lehet tovább menni délnek. De minek, ha már meg van a jegyünk?
Persze ez a sétácska nem lenne a világ vége, de 9 hónapos terhesen már ez a kiruccanás is szép teljesítmény.

Az az egy szerencse, hogy a wales-iek nagyon nagyon jófejek. Nem olyan kimértek és távolságtartóak ha külföldi szót hallanak, hiszen ő maguk is jobban szeretik a walesit beszélni, mint az angolt. Ugyan az a buszvezető jött megint, aki ki vitt minket reggel, és szemrebbenés nélkül elvitt minket a másik busz megállójába.
(amúgy is arra ment a járat...de akkor miért nincs esetleg ott tervezetten megállója, hogy át lehessen szállni??)

Ez után már minden sínen volt, és szép élményekkel teli napot zártunk.
Biztos, hogy visszatérünk majd ide egy melegebb napon.
Reméljük addigra már négyen.