Sziasztok!
Ebben az évben is itthon, hármasban húsvétoltunk.
Nagyon nagyon jó volt! Tamás szombaton dolgozott, úgyhogy bevittük neki az ebédet. Ez egy nagyon jó dolog, amit nagyon szeretek itt. Kész a friss ebéd, és pár perc alatt besétálhatunk. Ha ahhoz van kedvünk, csak együtt eszünk mint kis család a lepkekert gondozói hátterében, ha közösségi élményre vágyunk, felmegyünk a közös társalgóba, a Reptailes team-hez. Most épp felmentünk, és Ádám ott cukiskodott mindenkivel. Mostmár szalad, sétál, mindent felfedez.
Utána otthon sütöttünk-főztünk.
Igazi magyar sonkát, igazi magyar krémest, gölődin levest, kaszinó tojást. Mennyei volt! Elhozta az igazi Húsvét hangulatot.
A szent három nap ünneplése ilyen kicsikkel mindig kihívás. Mi az ami nem túl sok nekik, de azért a felnőtteknek is meglehessen az ünnep lényegi élménye.
Virágtól kaptam egy nagyon jó tippet. Ők mindig csinálnak otthon nagypénteken egy kis szent sírt, és ha a nagy szertartások az apróságok miatt még talán koraiak, így mégis benne lehetnek a feltámadás atmoszférájában.
Kipróbáltuk mi is, és nagyon NAGYON jól esett! Bár Ádám lelkesebb volt a szét pakolásban mint a szemlélődésben, de húsvéti élmény volt neki és nekünk is.
A tojás keresés neki még picit korai, de a kihagyhatatlan kindertojásokat "elrejtettük" neki. A nappaliban szét pakoltuk, és kendővel letakartuk őket. Csak annyi volt a feladat, hogy fel kell emelni a kendőket. Így is csak az elsőig jutott, mert annyira élvezte hogy zörög.
|
A felfedezés öröme |
Egyre jobban élvezzük a vasárnapi miséket, kezdenek lenni ismerős arcok, és Ádámnak is van egy kis hasonló korú barátja, Éva, akivel jól el bohóckodnak.
A mostani kicsit hosszú volt, mert még kereszteltek is. De cserébe gitáros mise volt, amit nagyon szeretnek a kicsik.
|
Ádám és Éva alszanak a babakocsiban. Itt épp sétálni voltunk az állatkertben Sarahval. |
Húsvéti ajándékként szüleinek Ádám egy nagy délutáni alvást adott.
Ha valamiben hiányunk van, akkor az a kettesben töltött idő. Így le tudtunk ülni ketten, békében megkóstolni a sonkát házi tartárral és kenyérrel, elszürcsölgethettük a sörünket, nevethettünk, beszélgethettünk, és egy kicsit nem kellett fél szemmel azt nézni, mikor borítja ki a vizét a baba, vagy eszik e rendesen.
Számomra ez volt a nap fénypontja!
Köszi Ádám! Végtelenül tudtam értékelni!
A nagy ajándék estére készült el. Tamás egy szuper foglalkoztató táblát készített neki. Van rajta minden ami érdekes lehet, és sose szabad vele játszani. Kapcsolók, tolózárak, ecset, festékhenger, kislámpa, számítógép egér, kopogtató, stb. stb. Még rengeteg ötletünk van, úgyhogy hagytunk helyet a továbbfejlesztésre is.
Teli találat volt, azóta is minden reggel oda szalad először.
Hétfőn a fiúk, ahogy illik, szép saját költésű verssel locsoltak meg engem. Egészen meg is hatódtam. Kaptak is hímes tojást, bár a széptől távol lett. Sajnos elfelejtettem megmosni őket, és nem mindenhol fogta meg a festék (szégyen gyalázat). De így is nagyon örültek neki. Ádám teljesen átérezte a dolog ünnepi voltát. Utána még fél napig szorongatta a parfümöt.
Remélem egyszer otthon is része lehet a locsolkodás élményében.
Áldott Húsvétot mindenkinek
|
Bunyóznak a fiúk |