Nyáron, otthon

Sziasztok!

Végre törlesztjük az adósságot!

A legegyszerűbb lesz képekben mesélni, és még így sem tudunk mindent megmutatni. Mert olyan szuper és sűrű két hetünk volt, hogy csak na!

Nem volt könnyű összeszervezni a látogatást. Valamivel több mint két hetet töltöttünk otthon, ez alatt el akartunk jutni Kecskemétre, Pesten a nagyszülőkhöz, a szűk családhoz, az állatkertes baráti körhöz, és a regnum csapatunkhoz, és felmenni 3 napra a Tátrába.

Mindezt úgy, hogy ne legyen rohanós, mindenhol legyen időnk megállni és tényleg találkozni, és hogy egy 5 hónapos kis ember tempójával is bírható legyen.

Lássuk, hogy sikerült:

Hajnalban indultunk, 5-re jött a taxi. 

Kiderült, hogy taxiba nem kell baba-ülés, én meg találtam egy egész olcsónak tűnő társaságot, akik kivittek minket. Bár taxi jel nem volt rajtuk, ami fura.

A reptéren várakozunk, Ádám még kap egy kis indulás előtti hamit.

A gépen a mama övéhez csatolva egy kis övvel utazik két év alatti baba.

Az az elvárás, hogy menetirány felé nézzen fel és leszálláskor. A szintváltozást nem túl jól tűrő babák ettől ordítanak, pláne mert nem sűrűn néznek ülés-háttámlát a mamájuk helyett. Útközben szépen aludt. Leszállásnál már rutinosabban inkább szoptattam, hogy ne duguljon be a fülecskéje, meg hogy megnyugtassam. Akkor már nem volt a stewardessnek ellenvetése. :D

Megérkeztünk! Fáradtan, de végtelen lelkesen.

A képen épp a ferihegyi reptéren várjuk a csomagjainkat.

Itt még nem tudtuk, hogy mindkét bőröndünket és a babakocsinkat Pest helyett Stuttgartba küldték a hamburgi átszállásnál.

Se baj, három nappal később kiszállították nekünk ingyen Kecskemétre. Még szerencse, hogy Ádám ruhái véletlenül a kézipoggyászba lettek csomagolva.

Most találkoztunk először a 3 héttel fiatalabb Iluskával, és a babák azonnal lelkes kommunikációba kezdtek. Pedig eddig a chesteri klubon egyáltalán nem érdekelte Ádámot a többi gyerek.

Miután Budapesten örültünk a szüleim és Réka viszontlátásának, hamar el is indultunk Kecskemétre.

Nagypapám jó kis Fordját kaptuk kölcsön a hétre, így mindenhová eljutottunk.

Mártiéknál laktunk, csodálatos, hangulatos fényekkel és mécsesekkel feldíszített lugassal vártak minket a gyerekek, finom vacsorával, és borral a felnőttek.
Igazi meghitt este volt.

Másnap meglátogattuk Mamát, Jutkát és Gyulát.

Nagyon édes volt a kis dédunokával való első találkozás

Tamás nagymamája 94 éves lett áprilisban, és az asztalon látható csodálatos horgolt virágok mind az ő keze munkája.

Ádámunk egész jól vette az újdonságokat. Nem zökkent ki a szépen beállt napi ritmusából sem, háromszor aludt, mint otthon, csak éppen itt a legtöbbször Mandukában,

(jövendőbeli kismamák, kispapák figyelem! A hordozó tuti egy cucc! Nézzetek utána :) )

Meglátogattuk Tamás báttyáékat, Zolit, Anitát, Szabit és Hannát. Valami gyönyörű gyümölcsösük és zöldségesük van. Rengeteg vele a munka, de az eredmény látványos!

Beugrottunk Lackóékhoz Ballószögre. Itt is jót ettünk, nem hiszitek el, a béna angol konyha után milyen hihetetlen élmény otthon enni! (Fel is szedtünk rendesen ;))

Huginál is vidám a baba

Levente bonsai-ozásba kezdett. Nem semmi! És hihetetlen türelme van hozzá!

Mártikával még fodrászhoz is elmentünk. Tamás és Ádám nagyon szépen és türelmesen viselkedett. ;)

Nagy koktél party

A Máté gyerekek nagy hatást tettek Ádámra, iszonyúan élvezte a nyüzsgést maga körül.

Az esti közös matracon ugrálás annyira megtetszett neki, hogy ő is elkezdett rugózni a kis lábaival. Pedig még nagyon kicsi volt, és semmi ilyesmit nem csinált előtte. De megtanulta, és azóta is szorgalmasan gyakorolja.

Karsa, Tamás keresztfia, nagyon ügyesen és nagy szeretettel bánik a kicsikkel. Annyira ügyes volt Ádámmal, hogy bármikor el tudta nyugtatni, szórakoztatni. Sőt, annyira jól tartotta, hogy még a lépcsőn is le mertem vele engedni. Pedig az nagy szó ám!

Következő állomásunk az Állatkert volt.

Nem hiszem, hogy túlzás azt állítani, hogy második családunk.

Nagyon megható volt látni mindenkit, egész nap csak mosolyogtunk, azt sem tudtuk, hová köszönjünk előbb.

Tamás és virtuális mása a Varázshegyben. Még mindig látható, ha valaki kíváncsi rá!

Megnéztük a háttértenyészetet. Olyan jó volt újra látni a dolgokat ott is!

Még mindig nem semmi!

A képen egy nagyon ritka elefántbogár-faj (Megasoma gyas porioni) első Magyarországon felnevelt pédányai láthatók. A projekt lassan, de biztosan halad előre! Ennek az elején még Tamás is dolgozott ezekkel a szép állatokkal.

Aztán ittunk pár jó sört a csapattal.

Ádám édesen elaludt a babakocsiban, de álmában is markolja az újonnan kapott békát, ami rezeg ha meghúzza. Azóta is velünk utazik mindig.

Tamás megkapja Demjén Zsófitól dedikálva a könyvet, amiben először jelent meg novellája. A könyv címe Távoli kolóniák, Sci-Fi-antológia. Állati jó!!! 

Ádám baba kézről-kézre járt,  nagyon vidám volt mindenkinél.

Örültem neki, mert épp abba a korba kezdett lépni, amikor felismeri, hogy ki az idegen, és ki az ismerős. De a sok mosolygós, barátságos arc és hang között teljes biztonságban érezte magát. 

Végül Juci ölében el is aludt. <3

Tudja mi a jó! ;)

Sötétben mentünk haza. Nagyon édesen engedett minket kimaradni drága gyermekünk.

A vasárnap nagy nap volt!! 

Ekkor tartottuk Ádám és Réka tesómék Ilona lánykája közös keresztelőjét.

Előtte még beugrottunk Magyarkútra megnézni sokszor fájón hiányzó otthonunkat, és találkozni Feriékkel, akik nagyon szépen vigyáznak rá.

Rózsát, az én nagy keresztlányomat, kiloptuk az egyik nyári tábora végéről, és ettünk egy jó hambit-hekket a verőcei parton.

Istenem, azért sok minden hiányzik!

Aztán irány Kismaros, a ciszterci nővérek monostora. Nagyon szerettünk ide járni, ha tehettük eljöttünk. Nagyon hiteles, meghitt hely. 

Az ottani atyát, és egyben verőcei plébánost, Fejérdy Áron atyát kértük meg a közös keresztelőre.

Balogh Ádám, akiről véletlenül  a mi kis Ádámunk a nevét örökölte,vállalta a fotós szerepét, és nagyon meghitt képeket készített nekünk.

Mondhatni hagyományos módon a szüleink zenéltek. De nekünk ez most külön élmény is volt. 8 hosszú hónapja nem hallottuk őket énekelni. De még más magyar mise hangokat sem. Annyira jól esett ott lenni, újra otthon, újra együtt. Azért így az igazi.

A kereszttesók, Rózsa és Gábor voltak a fő ministránsok, Erzsó és Ibolya is szépen besegítettek.

Eljött mindenki aki tudott! Unokatesók, mindenkét oldalon a család, és nekünk a Csíkosmókusok.  Rengeteg gyerek nyüzsgött, családias volt a hangulat. Irtó meleg volt, de szépen tűrte a gyereksereg. Nagyon jó volt veletek!

Nálunk Tamás húga, Márti lett a keresztmama,

Rékáéknál Roni és Andris.

Mindkét kicsi védőszentje Szűz Mária lett.

A gyertyákat egymásnak csináltuk, a fehér ruhácskákat hozták a keresztszülők.

Nagyon megható élmény volt azon a helyen állni és imádkozni a kicsi fiunkrt, ahol két éven át imádkoztunk az érkezéséért.

Ezután budapesti békés napok következtek.
Mindenkinél eltöltöttünk egy kellemes délutánt, fél napot, jókat beszélgettünk, és nagyon de nagyon jól éreztük magunkat.

 Ellátogattunk Pátyra apukám szüleihez,

  A Bimbó útra Nammához, anyai Nagymamámhoz.

És Gödre Nagypapához és Sárihoz.

Gödön Virágékhoz is beugrottunk. Virág már minden napos kismama volt, ezért ők nem tudtak feljönni a Tátrába, ahová utána a Rochlitz családdal mentünk.

Ibolya sütött nekünk finom sütit, Virág pedig finom ebédet.

Mivel hirtelen ráeszméltünk, hogy ha nem vigyázunk egész nyáron nem jutunk strandra, fogtuk Zsuzsit, és gyorsan elszaladtunk a Római fürdőbe.

Ádám baba most volt először úszómedencében, kicsit meglepte, hogy ez ilyen hideg dolog.

De aztán belemelegedett. Ez a pancsolás komoly koncentrációt igényló dolog ám, ha nem tudnátok!

Ilyenkor nem mosolygunk! Dolgozunk!

Egy kicsi turistáskodtunk is. ;)

Természetesen nem maradhattak ki a csm-ek sem!

Ha az állatkertesek a második családunk, akkor ők nekem második tesóim. Együtt nőttünk fel, és a testvéreimen kívül ők ismernek engem talán legjobban.
Mindenki összegyűlt Ramóéknál aki nem volt épp beteg. Mintha el sem mentünk volna! Van ami örök! <3

Aztán irány a Magas-Tátra.

Ádám simán végig aludta majdnem az egész utat, pedig 6 óra, és egyáltalán nem is sírt!

Át, Esztergomnál

Megérdemelt kávé 

mert már majdnem lefordultam a volán mögül, és Ádám is jelezte, hogy evés idő van.

Történelmileg elég szomorú helyen álltunk meg, de a fogadó szuper volt!

És feltűntek a hegyek!!!! <3

Nálunk ez családi hagyomány, amíg mind otthon laktunk, egész kicsi korunktól két nyári fix programunk volt. Egy hét Ausztriában, Pertlseinben, egy bencés apáca kolostorban, ahol nagypapám keresztmamája volt apáca, és aztán egy hét túra a Tátrában. Így ez a hely nagyon sokat jelent nekünk.
Nem akármilyen kirándulások voltak azok!
Felváltva mentünk kis és nagy túrára. A nagy túra napján hajnali 3kor keltünk, mert a hegyen iszonyat a nyári hőség, délután 2 körül pedig megérkezik a menetrend szerinti eső. Így legalább az eleje kaptatót az első menedékházig sötétben tesszük meg, és nem olyan unalmas. Este meg van idő pihenni.
Régen ez mindig olyan magától értetődőnek tűnt, de most látom csak, hogy milyen durva! :D

Mi érkeztünk elsőnek, mi is későn, 8-ra. Pénteken a porta 10-ig volt nyitva.
Mamácsékat és Roniékat vártuk még estére, Rékáék délben jelezték, hogy csak szombaton jönnek családi okokból.

Tatrakon panzió!

Tök jó volt!!

Se baj, nem hagyunk ki csúcsot, szombaton a tervek szerint a Hincó-tóval, és a Koprova csúccsal, ami egy kellemesebb séta, jó lesz elsőre a gyerekeknek.
Hajnalban 4-kor szépen felkabátozva készen álltunk. Szegény Ádámomat nagyon nehéz szívvel vertem fel nyugodt kis álmából. De ez van. Ránk vár a csapat!
Vagy mégsem?

Szüleim szobájába benyitva kiderült, hogy Mamács olyan ételmérgezést kapott, hogy csak feküdni tud, csoda, hogy kivezetett. Roniék meg valahogy éjfél körül érkeztek, úgyhogy ők most nem kelnek hajnalban.

Maradtunk mi, és Papács.

Jó, akkor nem Koprova, de azért a Lengyel-nyerget és a Kis-Viszoka csúcsot megnézhetjük! 

Úton a Felkai-völgy felé, 6-körül.

Igen, lassan indultunk végül.

Háttérben a Gerlachfalvi csúcs,a Tátra legmagasabb csúcs. Azon még nem jártunk, mert az mászós, túrista út nem megy rá.

Reggeli a tó partján. Tamáson alig látszik, de még a pulcsiját is átizzadta felfelé menet. Nem könnyű ez a baba!

A Felkai-völgy a Szaléziai házzal, a tófalról.. 

És a tófal fölött, ez a mese szép virágos rét. Sok védett faj csak itt megtalálható.

Látható, hogy a völgyből már jönnek fel a felhők, ideje menni!

Feljutottunk a hágóba, és ott állt a kérdés, hogyan tovább?

Felmenjünk a csúcsra, le amerre jöttünk, esetleg a másik irányba?

Ádám döntötte el a kérdést.

Eddig szépen bírta az utat, de most már ha közelítettünk a mandukával (baba-hordozó), sírni kezdett.

Úgyhogy vissza fordultunk.

Tamás hősiesen hozta. Innentől egész hazáig visított szegény. Sok volt ez neki.

A hágóban megállapítottuk, hogy de jó, bírtuk ezt mi! A legutóbbi Tátrázáskor, 5 éve, mindkettőnk térde kikészült a Risyben.

Most tök jól voltunk....

Eddig.

A tóhoz visszaérve Tamás jelezte, hogy neki már fáj a lába. Megpihentünk kicsit. És ez volt az a pillanat, amikor Ádám először nézett ránk, ha a nevét mondtuk. Apa és anya ebben a pillanatban a bőréből is kiugrott a boldogságtól!

Én meg büszkén álltam, hogy még jól vagyok!

Hát, ez nem tartott túl sokáig.

Kb 10 perc múlva az én lábam is kések hasogatták.

Csiga-csiga tempóban, szörnyen szenvedve jutottunk csak le. Az autóig már el sem tudtunk vánszorogni, Papács ment nekünk érte.

Szomorú ez, de jópofa, hogy mindketten így vagyunk vele. Akkor ezt kénytelenek vagyunk elfogadni, és olyan fákba vágni a fejszénket, amik nekünk valóak. Szerencsére ilyen is van épp elég.

Azért tényleg eléggé megviselt minket, én még egy hét múlva is éreztem a lábam, Tamásnak még most sem tökéletes.

Aztán kellemes, csendes napok következtek a családdal.

Elmentünk együtt a Késmárki várba

Nos, a kard egyértelműen nem illik hozzám. ;)

Aztán már búcsúztunk is!!!

Jött a nagy csomagolás, szelektálás, mi jön velünk, mit küldünk magunk után.

Ismét hajnalban

Ismét reptéren

Megérkeztünk Manchesterbe!

8 után szálltunk le, rutinosan 9-re hívtuk a taxit. Ugyan az a társaság.

Úgyhogy volt egy kis időnk várni, mert minden flottul ment.

Közben felfedeztük, hogy itt ünnepelték Gagarint a Holdra szállás után.

Vártunk és vártunk, nagyon fáradtan. Mivel más gépek is érkeztek, félre húzódtunk a taxi találkozási pont nevezetű helyre.

Elérkezett a 9 óra, és el is telt.

Tamás körbe járt többször, és vissza, de taxi társaság sehol.

Fél 10. 10... még mindig semmi.

Próbáltuk hívni őket, de sajnos amíg otthon voltunk lejárt a telefon előfizetésünk. Két gombnyomás feltölteni, de ahhoz net kell. Wifi sehol. 

11, óra. Most már szegény hajnali 4-kor keltett Ádám sem bírja. Sír, zokog. Mi meg állunk a két nagy bőrönddel, három kicsi táskával, és a babakocsival.

Végre sikerül netet találni, bár fizetős, de nem baj. Feltöltjük a kártyákat, sikerül elérni a taxisokat.

Ők ott voltak, állítják, csak mi nem, és a szám amit megadtunk nem elérhető. Tehát a mi hibánk.Kérdezzük, hol voltak, mert mi itt vártunk, és nem láttuk őket.
- Ja, hát a taxis nem jött be, mert ők nem taxi jelű taxi, és nem parkolhat ingyen, a taxisoknak fenntartott helyen.
Tamás kicsit kikel magából, hogy de hát itt állunk egy babakocsival, egy pici gyerekkel, meg 5 csomaggal, ne csinálják már.
- Mire közli, hogy ha ennyi cuccunk van, akkor nem is a megfelelő méretű kocsit rendeltük, úgyhogy feláras lesz a hazaút. Illetve így is úgy is újra kifizettetik velünk a TELJES költséget megint, mert  mi várattuk őket.
Tamás igyekszik békét erőltetni a hangjára, hogy haza jussunk valaha. Én majdnem sírok már, éhes vagyok, fáradt. Ádám tényleg sír. Belezeng a reptér.
Megkéri őket, hogy mostmár tök mindegy, de lennének szívesek küldeni egy kocsit?

Ki jön ugyan az a a srác, aki ki is vitt minket. Ő is azzal kezdi, hogy a mi hibánk, mert rossz volt a megadott szám. Mondjuk, hogy az kizárt. Megmutatja, kiderül, hogy nem írtam elé, hogy 07. (ami otthon a 06).
De hát jó a szám, mondom, csak ez maradt le!
- Ja, hát ők nem tudták, hogy mobil! Erről nem ők tehetnek.
Mindegy, csak vigyen haza.
- De feláras lesz, mert sok a cuccunk.
Az meg hogy lehet, amikor kifele ugyan ezzel a kocsival nem volt feláras. Ráadásul a foglalásnál külön be kellett jelölgetni hány táska, hány utas, babakocsi, minden. Megadtuk szépen, akkor hogy lehet kicsi a kocsi?
- Ő nem tudja, de így van. 20 fontot mindenképp el kell kérnie (kb 8000 ft), és jó fej lesz, mert nem fizetteti ki velünk újra a teljes viteldíjat, ami 53 volt volt (18000 ft).
Ok, nekünk már mindegy, csak menjünk.
Így jártunk. Békés reggel 9-es hazaérkezés helyett dél is elmúlt, mire kipakolunk.
Legalább Ádám végig üvöltötte az utat hazafelé. Ez azért kis elégtétel volt. Láthatóan nagyon zavarta a csávót.

Megérkeztünk. Kis intermezzó, de nagyon jó volt az út!
Rengeteg nagyon szép emléket gyűjtöttünk, és olyan jó volt látni mindenkit! Kár, hogy nem tudunk minden látogatás alkalmával mindenkihez így eljutni.
Tamásnak kicsit nehezére esett a visszaállás. Otthon annyival természetesebb. Olyan jó volt bent a régi barátokkal, csapattal. Látja mennyi minden van, és annyira tenne érte, segítene. De hát ez a fejezet már másokra tartozik. Mégis nehéz, ez volt eddig az élete. Itt Chesterben azért más. Még nem olyan saját gyerek minden kis terrárium, szög és csavar.
Nekem jó volt vissza térni. A nagy nyüzsgés után még jól is esett a pihenés. Örültem, hogy Ádám kicsit nyugodtabb napok elé nézhet. Volt mit várnom, szeptember elején jött Réka látogatóba. Távolabbra pedig nem néztem. Nagyon jól feltöltődtem, iszonyú jó volt látni mindenkit!

Csodaszép Anglia! Béke van, harmónia, sose voltunk jobban.
De az otthon, az otthon. És egy kicsit messze van.