Sok minden szipi-szuper Angliában, de akad kihívás is jócskán.
Ilyen például az időjárás októbertől májusig.
Szürke, sötét, esik.
Nem kicsit, nagyon.
Itt nem úgy működik, hogy ha eső van nem viszed ki a gyerekeket, mert akkor hónapokig bent vagy.
És akinek energia bomba fia is van, az tudja, hogy ez még két napig is kihívás, ha nincs egy focipályád a pincében, vagy nem akarod hogy a számótógéphez csatolva éljen a csimota.
Szerencsére Ádám egyre kalandvágyóbb, nagy Bear Grylls és cserkész korszakban van. Karácsonyra is igazi távcsövet meg tájolót kapott, és már tanulgatja is a használatát.
Anna mindenre kapható, pláne ha termeszetről vagy állatokról van szó, bár hamar elfáradnak az 5 éves kis lábak.
Andrist meg visszük mint a zsákot, mindent élvez, vidám termèszetű gyerek.
Ma az angolok és a mi családi egyik kedvenc hobbinkat gyakoroltuk, vagyis madarászni mentünk.
Ádám szépen bepakolt, ő már a saját táskáját viszi. Volt nála víz, tájoló, távcső, és önként vállalta az ennivalós batyut. No meg a csokit ;)
A Burton Mere egy hatalmas láp, mocsár, a Dee folyó széles torkolata. Semmi értelmeset nem lehet rá építeni, úgyhogy remek helyszín a madarászatra.
Rögtön egy a láp felé üveg oldalú épületből indul a séta.
Tartoznak hozzá tavacskák, és két madarász ház.
Az első ház kb 20nm, a kiinduló ponttól 600m-re . Teljesen fa, körben pad, a fal mentén végig üveg ablak, és keskeny asztal. Az ablakokat ki is lehet nyitni fotózni. Fél úton van egy megálló, egy ablakos zárt kerítés az egyik kis tóra.
A távolabbi les újabb 900m, tehát kicsit hosszabb, de bevehető.
A fő cél a gyerekekkel karácsgonytól két héten belül összeszedni a Karácsony 12 napja összes madarát. Név szerint fogoly, vadgerle, tyúk, fekete rigó, fácán kakas, lúd, hattyú, pásztor gém, kormorán, szürkegém, partfutó, fakopáncs.
Már öt meg is volt ezek közül, és most a továbbiak megszerzéseben reménykedtünk.
Már ahogy megérkeztünk kész madár dömping tárult elénk. Vagy 5 féle kacsa, egyis sem tőkés. És csak egyre jobb lett.
A gyerekeket nem nyomtuk nagyon, kicsik még, szaladgáltak, fogócskáztak, csak a szóban forgó madarakra hívtuk fel a figyelmüket, mi magunk meg álmélkodtunk.
Sikerült is meglátni még egy kis és egy nagy kócsagot (ok hogy nem pásztor gém, de elfogadtuk annak), volt két féle 'piper' (partfutó, szalonka) és hazafelé ajándék képpen elénk sétált egy szép golden ring, azaz fácán kakas is.
A távolabbi lesből vissszafelé végig úgy szakadt az eső, hogy már félúton átázott a kabátom.
A gyerekekek hősiesen gyalogoltak, még csak nem is panaszkodtak.
Jutalmul megittunk egy forró csokit a Caffee-ban.
Meglepő, hogy egy ilyen esős napon is milyen sok látogató volt itt.
Kisgyerekes család is kettő, de jobbára nyudíjasok.
Ennek itt komoly kultúrája van. Az RSPB (The Royal Society for the Protection of Birds - kb madártani egyesület ) egy ugyan olyan befolyásos szervezet, mint a műemlékvédelem (National Trust), a botanikus kertek szövetsége ( RHS - Royal Horticultural Society), vagy a védett erdők (Woodland Trust)
Ha ezek alá a szervezetek alá tartozik egy terület, az azt jelenti hogy lesz ott minimum egy kávézó, korrekt mosdó helységek, jobbára játszótér, tiszta, rendezett, biztonságos környezet. Fő közönségük az aktív nyugdíjasok, akiknek magasak az elvárásaik és az igényeik.
Egyszóval ezek mondhatni elit helyek.
Itt is meglepett milyen profin van kezelve a terület. Az ösvények vadregényesek, mese szépek, még ilyen téli csupaszon is. A lehető legjobb, legotthonosabb az élővilágnak, mégis úgy van megtisztítva, hogy mindenhová belátni. Szív és komoly szakmai munka látható lépten nyomon.
Évi tagságot is meg lehet váltani, vagy lehet menni belépővel is. Az éves családi tagság 80-150£ közótt mozog egyesületenként (35-60 000Ft)
Nekünk az a gondunk, hogy mindet szeretjük, még egyszer se tudtuk eldönteni melyiket válasszuk.
Nyugdíjasnak lenni Angliában nagyon mást jelent mint otthon.
Ők A fizető képes réteg, akiknek idejük is van kikapcsolódni.
Nekik nem gond előfizetni akár mindegyikre.
Fő hobbijaik a kertészkedés, a jótékonykodás (koncertek, rendezvények), a fentebb említett szervezetek látogatása, és a téli időszakban a tengeri cruisingolás.
Most is kedvesen oda jött hozzánk egy majdnem 80 éves bácsi a kávézóban, hogy ők a nejével bejárták már az egész világot, de nem tudják kitalálni milyen nyelven beszélünk.
Valami északira tippeltek, finn vagy norvég.
A legtöbben dél-afrikainak, néhanyan franciának érzik az akcentusunkat.
Nem tagadom, így idősnek lenni igazán irígylésre méltó.
Bár ez lehetne valóban mindenki jussa otthon is, aki becsületben végig dolgozta az életét.
Mindenesetre nekünk így fiatal családként és még a szakadó eső ellenére is remek volt ez a nap. ♥️
