Sziasztok!
Igen, kicsi még. Otthon középsős ovis lenne.
Csak 4,5 éves. Itt Angliában ilyen korán kezdik az iskolát, bár ez az első év még a "Reception class" névre hallgat, tehát beszoktatás jellegű.
Az itteniek nem sokat hallottak még fejlődés lélektanról.
Rendszer szinten egyáltalán nem követik a gyerekek igényeit.
Pedig tényleg hatalmas az ugrás 6-7 éves korban, amit otthon iskola érettségnek nevezünk. Előtte még kajlák, kicsik. Nem tudnak "rendesen viselkedni", órákat végig hallgatni.
A helyi iskolák pedagógusai is tapasztalják ezt, és próbálkoznak a maguk szintjén megoldani a problémát. Pl az egyik iskolában az alsó két osztályt egyszerűen külön épületbe tették a nagyoktól, akik már padban ülnek, és gyakorlatilag óvodát csináltak nekik. A mi kis barátságos sulinkban még a felsőbb osztályok is inkább felsős ovis termékhez hasonlítanak, úgyhogy nincs nagy különbség.
Itt nem padokban ülnek még a nagyok sem, hanem kerek asztaloknál dolgoznak max 5en, és szőnyegen ülnek amikor beszédet tart a tanár. Az osztály létszám 30 fő.
De még ez sem segít azon a szintén nem valami gyermek lélek központú gyakorlaton, hogy az osztály minden évben új tanárhoz lép tovább. Nincs egy fix osztályfőnök aki pót-anyukájuk, hanem minden tanár csak egy évre marad velük.
Akinek van iskolás gyereke, gondolom mind most kapott a szívéhez, mert pontosan tudja mit jelent ez. Mert akármilyen lehet az iskola, a tanár a lényeg, akinek a kezébe adod. Hogy milyen nehezen épül ki a bizalom, és milyen nehezen engedik el az alsós tanító nénit a felsős váltáskor.
Egyszerűen kell még a kicsi lelküknek valaki, akibe kapaszkodhatnak.
Na, olyan itt nincs!
Iszonyatosan nagy szerencsénk van már megint ezzel az iskolával, ahová mi kerültünk.
Egészen véletlenül a tavalyi óvó nénit épp áthelyezték a Reception classhoz. Ádámnak nem kellett tanítót váltania.
Ez az iskola nagyon közel van az állatkerthez, úgyhogy az osztályok állatokról vannak elnevezve.
Az ovisok neve "Ducklings" (kis kacsák), a Reception class "Tiger cubs"( tigris kölykök), a Year 1-osok a "Meerkats"( szurikáta), és így tovább.
Tehát nem a csoportnak van egy neve amit végig visz az évek alatt, hanem a név egy korosztályt jelöl.
Érdekes.
Ebben az iskolában nagyon ügyesen úgy oldották meg, hogy a kisebbek mindig átlátnak a nagyobbak termébe egy kis ablakon. Az év során tudnak átkukucskálni, és szokni a gondolatot, hogy jövőre már oda járnak majd. Nagyon emberséges.
Ádám rögtön meg is jegyezte, hogy a Meerkat-eknek milyen sok legójuk van.
Iskola kezdéskor a tanárok eljönnek család látogatni, hogy megismerjék a gyerekeket.
Ádámnak sok ismerőse lesz a osztályában a tavalyi csoportból.
Az első héten 10fős csoportokra voltak felosztva, és csak egy délelőttre kellett bemenni, neki pénteken. A második héten már bent vannak mind a 30an, de csak délelőtt, és a harmadik héttől délután 3ig maradnak.
A tavalyi óvó néniktől kapott év végén egy pici fa bábut, akinek el lehetett suttogni ha valami félelme van az új iskolával kapcsolatban. Ha éjszaka betesszük a párnája alá, elviszi a félelmet. Most először kezd Ádám fogékony lenni az ilyesmire, és lelkesen súgdosott is a babának, de egyáltalán nem olyasmiket, amiktől igazán fél szerintem.
Viszont örültünk, mert úgy tűnt, hogy egyáltalán nem szorong. Még péntek reggel is vidáman ébredt, és simán felvette az egyenruhát.
A gond ott kezdődött, amikor Tamás elindult dolgozni. Onnantól indul a hivatalos reggel. Reggeli, fogmosás, indulás. Na, itt megemberelte magát az úrfi, és minden követ megmozgatott, hogy ne kelljen elmennie.
Biciklivel vittem őket, az utánfutóval. Sikítva sírt végig, mint akit nyúznak. Szerintem az egész utca felébredt. A kapuban az gyenként kellett beadni a gyerekeket, és akkor is kézzel-lábbal hadakozott Miss Montgomery ismerős karjaiban.
Persze az összes aranyos szülőtárs engem vígasztalt. "Rendben lesz! Ne aggódjak!"
Haha, tudom én! Tavaly első félévben minden reggel így kezdődött, és végül mindig nagyon élvezte a napot. De azért könnyeket csal a szemembe amikor így szenved.
Most sem kellett csalódni a szuper pedagógusokban! Ádám hatalmas mosollyal szaladt a karomba, és lelkesen kiabálta, hogy nagyon jól érezte magát.
Ma, hétfőn pedig még azt is engedte, hogy lefényképezzem indulás előtt, és kijelentette, sőt meg is tartotta, hogy nem fog sírni. Kis hősöm! Remélem a mai napja is vidáman telik.
