Sziasztok!
Újra bele kell jönnöm ebbe a fogalmazás dologba, 'kissé' elhanyagoltam a blogot. De most nem ez a téma, hanem valami egészen más: megszületett a második gyermekünk, Papp Anna Mária! Na de ne ilyen gyorsan, nézzük csak, hogyan is történt?
Előre kell szólnom pár dologról: otthonszülés lesz a téma. Ez a mi esetünkben már a második eset, de még nem mondom magam gyakorlottnak a téren! Ha kérdés lenne a témával kapcsoltban, akkor elvileg mi még nem vagyunk illetékesek válaszolni. Ez a történet (mármint a mi otthoni születéseink) azért lehetett így, mert itt Angliában az az orvosi hozzáállás, hogy a legjobb babának és mamának is az otthon szülés. Erre vannak berendezkedve, a szülések nem orvosok, hanem bábák jelenlétében történnek. Mindent megtesznek, hogy aki mégis a kórházat választja, annak is az otthoni környezet meleg biztonságát adják meg. Ezek a bábák (midwife itt Angliában), akik szakképzettségére és felszereltségére nyugodtan ráhagyatkozhattunk. Ha kérdés van, akkor őket kell megkeresni, és ezúton bátran kijelenthetem: mindenben segítenek, bátran válaszolnak, hivatalos statisztikai adatokkal, mérésekkel, eredményekkel segítenek mindenkit a döntés meghozatalában, és ők sem harcosan nyomulnak az otthoni szülésre, hanem a lehetőségek közül azt adják, ami a legkézenfekvőbb, adott esetben a legértelmesebb, stb. Itt a kettő tényleg kéz a kézben jár, a legtöbben, ha tehetik, otthon szeretnének szülni, de a legkisebb vészjel is jelentkezik, akár az utolsó pillanatban is, azonnal viszik a kismamát a kórházba. Sokat adott a biztonságérzetünkhöz, hogy sok helyi ismerősünk példáján láthatjuk, mindig bekerült a kórházba, akinek kellett. Illetve fontos: a leírásban a mi történetünket hallhatjátok, ahogyan nálunk történt, őszintén, részletesen. Nem vagyok ellenzője a kórházi szülésnek, nem vagyok harcos védője semelyik 'oldalnak' és nem szeretnék erről vitatkozni. Megosztani szeretnék veletek egy szép élményt, ez a célom, semmi több.
Amint az már Ádám (a kis két és fél éves elsőszülött gyermekünk, ezt annak mondom, aki ismeretlenül tévedt a blogunkra és olvasgat) születésekor is elhangzott: több ok miatt is lehetett nekünk itthon maradni, bevállalni, egyesek szerint kockáztatni az otthoni szülést. De ha ismeritek a részleteket, akkor tudjátok, a kockázat a mi esetünkben nagyon alacsony volt, a biztonsági oldal, támogatás pedig nagyon nagy.
Sorban:
Eszter maga. Aki ismeri, az tudja: erős, sportos, kitartó, és egyenes, őszinte, céltudatos nő. Sokat készült az eseményre már előre, tornázott (ez egy kis 2 és fél éves gyerkőc mellet azt jelenti, hogy mindenórás anyukaként még simán emelgette, játszott vele, táncoltak, guggolt és ugrált (!!!) vele), táncolt (tahiti tánc, sokat erősít a megfelelő izmokon).
(Eszter: Az az igazság, Ádám érkezésére készülve sokkal több időm volt jógázni, tornázni, táncolni, magamra figyelni, tudatosan készülni. Most valójában csak a reggeli játék közben volt max 10 percem, ami nem valami sok. Az egyetlen amire tényleg figyeltem, hogy minden étkezés előtt igyak két nagy pohár vizet, hogy ne egyek utána össze-vissza. azt figyeltem meg, ez segít nekem máskor is. De azt hiszem ezúttal a kondimat igazából Ádámnak köszönhetem, akit meg kell futtatni minden nap. Gyerekek mellett nincs pihenés. )
Egészséges életmód a táplálkozásban is: gyümölcs és zöldség hegyek, hús, zabpehely, stb. Ami egészségtelen volt, az az én hibám: szegény könnyen elcsábult a szendvicseim, hamburgereim láttán, illetve én kifejezetten a magyaros konyha pártján állok, "pörkőtt lögyön gulyássa vagy paprikáskrumpli!", és ezt ő maximálisan támogatta is, szinte minden nap főzött, hiszen a melóból én minden nap hazaugrottam az ebédért, ő pedig szeretetből mindig ilyenekkel várt. De magának mindig igyekezett kiegészíteni valami frissebbel, illetve figyelni arra, mit is eszik.
No drugs: ami esetünkben nem azt jelenti, hogy le a drogokkal, hanem azt, hogy már előre elhatározta (hallván más esetekről), hogy nem fog kérni most sem fájdalomcsillapítást. Ennek oka: ha az anyuka szülés közben be van bódítva, akkor nem természetesen zajlanak a dolgok, elveszíti az összhangot a testével, a legtöbben már nem érzik mikor kell nyomniuk, várniuk, segíteniük a természetes folyamatot. Így nagyobb a gát sérülésének az esélye. Másrészt nem "éli meg" a szülést, nem alakul ki az a bizonyos 'bonding', a kötelék az anya és a baba között, amiben minden másodpercnek (tényleg!) szerepe van. Nem ok nélkül lassú a vajúdás, nem ok nélkül úgy van, ahogy van, nem ok nélkül kell így lennie. És ezt ő így szerette volna megélni, természetesen, a baba számára legjobb körülményeket biztosítva. Fontos: soha semmilyen körülmények között nem szólnék le olyanokat, akiknél valamilyen probléma, baj, komplikáció miatt kell a fájdalomcsillapítás, a császármetszés, stb. Sőt! Ha már megvan ehhez a tudományos és technikai háttér, akkor ahol csak lehet, ott segíteni kell!!! Ez a kötelesség! Viszont nálunk, az ő esetében sem az ő állapota, sem a baba fejlődése nem mutatott semmilyen komplikációt, veszélyt, a kockázat nagyon alacsony volt végig. És ez nagyon-nagyon fontos! Ha bármi olyan kétség lett volna, ami miatt nem érezzük magunkat biztonságban, akkor nem kockáztatunk! Nem akarunk senkit sem félrevezetni, a születésnek úgy kell történnie, ami minden fél számára a legbiztonságosabb!
Közel a segítség: nem csak arra gondolok, hogy Tom (a bábabácsink) ott áll mellettem, és a ház előtt meg kint parkol az autója, ami jobban felszerelt, mint egy átlagos magyar rohammentő. Amire most gondolok, az a kórház, az orvosi ügyelet tényleges közelsége: légvonalban alig több, mint egy kilométerre, azaz ha nagyon kell, akkor lesprintelem a távot Eszterrel a karomban. Tekintve, hogy én 90 kiló vagyok, ő meg 54, talán menne is. Hú, de nagyképű itt valaki...
Nyugodt légkör: otthon vagyunk, ami nekünk egy kis oázis, békés, szeretettel berendezve, és nagyon otthonos. A kisfiúnkra is van aki vigyázzon: már majd' két héttel ezelőtt kiutazott hozzánk Eszter anyukája (a továbbiakban Mamács, mert őt mindenki így hívja), aki azóta Ádám mellett van szinte egész nap, játszik vele, és igazán szép és szerető kötelék lett közöttük. Mindez azért, hogy amikor eljön az óra, legyen ki vigyáz Ádámra. Itt ugyanis mi csak magunk vagyunk, nincs, akire igazán rábízhatnánk Ádámot. Beszél ugyan szépen magyarul, kicsit tud angolul, de idegenekkel mindig szégyenlős, és kell pár nap, mire feloldódik. Eszter anyukájával pár nap után már minden rendben volt, sétáltak, játszottak kettesben.
És a lényeg, miként is jött világra a kislányunk:
A terhesség vége felé minden anyuka érzi, ahogy már érkeznek a jósló fájások, 'gyakorol' a test. Nálunk ez egy hevesebb rohammal kezdődött: a születés előtt 12 nappal (!), amikor egy szabad hét után mentem volna vissza dolgozni, egyszerűen elkezdődtek a fájások. Vagyis, mi azt hittük. Otthon is maradtam, a munkahelyen megengedték, szerencsére. Jöttek is a fájások, szépen sorban. De lassan, ahogy haladt előre a nap, a dolog lecsendesedett, elmúlt. Ez volt november 20-a. Estére már semmi fájás, összehúzódás, el is aludtunk. Jut eszembe: aznap érkezett Eszter anyukája hozzánk. Volt is izgalom, ideér-e egyáltalán, stb? De minden és mindenki lenyugodott, szerencsére.
Ezután mentek a napok sorban, minden jel nélkül. Elvétve egy-egy apró fájás, ennyi... Már pár nappal túl is voltunk a kiírt napon, viccelődtünk is, hogy elhúzza a dolgot az én szülinapomig (december 19...). De igazából Eszter megbeszélte a dolgot a kicsi lánnyal: ő kérte a kis babát, hogy legyen ez a dolog december 2-án. Mert az a tökéletes dátum!
És lett is!
Reggel, kb 7:30 körül ébredtem (SZABADNAP!!!!!!!), Eszter már mondta is, hogy reggel 6 óta fájásai vannak, illetve még nem biztos a dolgában, mert nem erősebbek mint a korábbiak, viszont egészen rendszeresek. Összehúzódás-figyelő app bekapcsol (ilyen is van, bámulatos, hol jár már a tudomány!), és mérünk. 8-10 percenként, 15-20 másodperc. Lesz ez még más is!
A napot itthon töltjük, csak Ádámot futtatjuk meg kicsit napközben. Mindeközben Eszter vajúdik. De ezt úgy kell elképzelni, hogy beszélgetünk, játszunk Ádámmal, és mi néha megkérdezzük, hogy miként is érzi magát? Mert nem látszik rajta semmi, csak mosolyog, hogy minden ok, haladunk előre! Délután Eszter anyukáját megkérjük, hogy menjenek el sétálni Ádámmal. Eszter és én itthon maradunk, figyelünk, mostmár kezd a dolog komolyra fordulni. 5 percenként fájások, 35-50 másodpercig, és mostmár erősebbek. Tomnak üzenünk, ő is üzenget nekünk, érdeklődik, mikor kell jönni? Lassan azért már összerakja a motyóját, nincs is messze tőlünk, csak a szomszédban, Ellesmere Portban (kb 15 perc autóval).
Beszélgetünk, tervezgetünk, milyen is lesz az élet 2 gyermekkel? Sok nevetés, és viccelődés mellett főként tényleg ezen jár az eszünk, hamarosan 4-en leszünk! Igazi család, apa, anya, kisfiú, kislány! A fájások közben én tartom a kezem a hátán, most ez is elég, nem kell masszírozni, mint legutóbb. Erősödnek a fájások, már érzi is előre, ha érkezik, ilyenkor elhalkul, csukott szemmel figyel, vár. A fájások után pedig tovább beszélgetünk, én hozok neki enni-inni (sok jó falat előre betervezve, Pringles, csokis keksz, Coca-cola, stb.), és várunk.
(Eszter: nagyon különleges élmény volt ez a szakasz nekem. Az erős fájdalomra az ember ösztönösen befeszíti az izmait. De minden kismamát felkészítenek, hogy ilyenkor inkább lazítani próbáljon, becsukni a szemét, lassan nagyokat lélegezni, elengedni a kéz-arc-száj izmait, és relaxálni. Amíg feszültem, ijedtség volt bennem, hogy jaj, de nem akarom hogy még ennél is jobban fájjon majd...de amint sikerült elengednem magam, azonnal a leges legszebb képek jelentek meg a lelki szemeim előtt. Tamás, ahogy átölel, Ádám, ahogy hozzám bújik. Boldogság, öröm, és elfogadás. Nem tudatos volt ez az egész, nem is önszuggeszció, egyszerűen ha elengedtem az izmaim, ez történt. Én lepődtem meg a legjobban. Csodás dolog a természet! )
Közben figyelem a mért adatokat, mostmár 3-4 percenként vannak fájások, 40-50 másodpercig. Pont amikor hívnánk Tomot, hogy jelentsünk, megérkezik Ádám és Mamács, mennek is gyorsan vacsorázni, hátha még ágyba tudjuk rakni a gyerkőcöt, mielőtt komolyan beindul a dolog. Én Ádám mellett vagyok, nem akarjuk megtörni a megszokott rutint, ne ijedjen meg, mi történik Apával és Anyával, hanem minden haladhasson a megszokott módon.
19:00: Telefonál Tom, érdeklődik, hogy állunk. Eszter szerint még van idő (igazából már alig volt!!!), mert Ádámék hazaérkezésével megint 5 percessé ritkultak a fájások .
Gyors fürdetés, közben azt látom, hogy Eszter már nem az ágyon ül, hanem a szoba közepén, a tükör előtt áll, és ha fájása van, akkor csak tartja a saját derekát, kissé billeg, ringatja magát, és közben csukott szemmel dúdol. Ekkortól kezdve ez így is maradt a szülésig. Az előző születéskor én tartottam, fogtam őt. Most ebben az álló pózban találta meg a pihenést, hiszen nem voltam mellette, neki kellett gyorsan rájönnie, mi is kell a testének. Utólag sajnáltam, de a lényeg az, hogy számára minden rendben volt.
Én gyorsan felfújom a medencét. Medencés szülés a terv, ehhez van profi, erre gyártott medence a bábáktól, speckó steril belső paplanfóliával, stb. Persze ingyen, mert az NHS (angol TB) támogatja. A felfújáshoz elektromos pumpa, nem apa feje kékül bele a fújkálásba, szerencsére. Kb 5 perc alatt kész is. Ahogy az előző alkalommal, most is a nappaliban történnek a dolgok. Pár napja tartottunk egy főpróbát, felfújtuk a medencét, hogy lássuk, hogyan fér el. Ádám kimondottan zokon vette, hogy ez most nem az ő játéka. Hasznos tanács: érdemes lefektetni a medence alá egy zuhanyfüggönyt, így biztosabb a vízállóság, ha esetleg kifröcskölné a vizet. Illetve egy második zuhanyfüggöny a medence mellé leterítve szintén hasznos, így amikor ki-be kell lépni a medencébe, akkor sem lesz vizes minden. Tömlőt rácsatolom a vízcsapra, lehessen tölteni, amint úgy áll a dolog. Fontos: minden alkatrész (a tömlő és a csatlakozók is) vadi újak, hogy tiszta legyen minden, ami a medencébe megy.
Innentől felpörögnek a dolgok:
19:15: újabb telefon Tomnak, mert a fájások most átváltottak, 3 percenként jönnek, és erősödnek, ideje, hogy itt legyen a bábánk! Épp pakolt be az autóba, most akart indulni.
19:25: Ádám bekerül az ágyba, de égig érő sírás és pánik kezdődik, amint kiderül, hogy csak a Nagymama lesz vele. Így Eszter ott marad, megpróbálkozik a szokásos esti rutinnal. Olyan fáradt Ádám, hátha hamar elalszik. Addig én utolsókat simítok a rendszeren.
19:30: Tomnak újabb telefonhívás, állítása szerint mindjárt nálunk van.
19:35: a magzatvíz elfolyt!!! Ott, az ágyban, Ádám mellett! Én ugrok be egy törülközővel, szerencsére nem sok a folyadék, Eszter készült előre. Később elmesélte, hogy érzett egy pukkanást, és ebben a pillanatban Anna is rúgott egyet, biztos ő is érezte, amint változtak odabent a dolgok!
( Eszter: Sőt, biztosra vettem, hogy a vele érkező fájás már toló fájás volt.)
Én telefonálok Tomnak (19:37), kéri, ellenőrizzem a folyadék színét. Minden ok, semmi baj, nincs vér, és nem fekete vagy barna, csak világos, áttetsző.
Eszter ugrik ki az ágyból, Nagymama marad ott Ádámmal, mostmár érti, Anyának menni kell, nem is nagyon ellenkezik.
Töltöm a medencét, Eszter mellette áll, és csukott szemmel küzd a fájásokkal. Kéri, hogy ne menjek el mellőle, maradjak vele, kellek neki. Csak a kezét fogom, támasztom, ezt kéri.
19:40: Tom megérkezik, én megnyugszom, mostmár itt a segítség! Eszter is köszön neki, még beszélgetnek, és nevet is!
(Eszter: Ja, két fájás között semmi bajom nem volt. De aztán amikor újra kezdődött...ajjaj)
19:50: Eszter már a medencében, kb 2 percenként fájások. Én már gyanítom, és Tom később elmondta, igazam volt, ezek már tolófájások.
20:00: Eszter a medencében térdel, és két fájás között még kinéz rám, mosolyog, 1-2 szót, mondatot is mond, hol magyarul, hol angolul, így mindenki érti. Én szerettem volna megölelni, vele lenni jobban, ahogy az első születésnél is, de az érintés csak zavarta, inkább ő fogja a kezem, ráhajol, kapaszkodik, és én is mellette térdelek. A víz sokat segít, tényleg 'eloszlatja' a fájdalmat, Minden sokkal egyszerűbb, mint legutóbb.
20:05: egyértelműen bújik ki a baba, már nagyon közel van. Eszter halkan, suttogva nyugtatja, és kéri, lassabban jöjjön, még nincs kész, kis idő kell. Én alig lélegzek, figyelem őket, próbálom segíteni, támogatni, készen állni, ha kell a segítség. A fájások erősek, Eszter halkan, csukott szájjal, összeszorított ajkakkal tűr, hangos nyögések is csak alig-alig törnek fel belőle.
20:08: Egyre erősebb tolások, Eszter egyszer-egyszer már tompán fel is kiállt, fogja, szorítja a kezem, én támasztom és közben imádkozok, aggódom, figyelek, könyörgök, sírok egyszerre, amint ez a csoda épp előttem történik! Nincsenek rá szavak!
20:10: egy erősebb fájás, egy hangosabb kiáltás, és a kis fejecske kint is van! Tom már mellettünk, Esztert nyugtatja, aki kérdi, mi történik? De most nincs idő, már jön is a következő nyomás, és Anna a medence aljára érkezik, könnyen, szinte lebegve!
Én Esztert fogom, Tom kérdezi kivegye-e, mi egyszerre mondjuk, hogy igen, és már adja is, emeli ki Eszter mellkasára a babát! Aki következő pillanatban már fel is sír, valami csodálatosan, ahogyan nem tudja senki elképzelni, de amikor meghallja, akkor tudja, hogy ez így tökéletes, ennek így kell lennie, ez maga a színtiszta öröm!
Megszületett!
Eszter nevet, örül, rám néz, gyönyörű szemei büszkén mondják: megcsináltam! Megint itt egy kis baba, az ő babája, akit megszült, akire annyi hónapon át vártunk, készültünk!
Én is sírok, könnyes szemmel mosolygok Eszterre, Tomra, aki velünk együtt nevet, örül! Majd csak annyit mond: neki igazából semmi dolga sem volt... Pedig milyen sokat ad nekünk a jelenléte!
Most várunk. A köldökzsinór még lüktet, szépen visszaadja azt a vért, ami a szülőcsatornán keresztülhaladva kipréselődött Annából. A baba eközben már nem is sír, csak pislog, nézelődik a világban.
Egy óra telik el így. Arany-óra, the golden hour, ahogy ők mondják. Amíg a baba és az anya ismerkednek egymással, felszívódnak a dolgok, és kis erőt gyűjt az anya. Utána elvágjuk a köldökzsinórt, amit ismét én végezhetek el. Kis lépés ez egy embernek...
Annát nekem adják, most rajtam van, beburkolva egy törölközőbe, és sírás helyett elkezd motyogni! Először csak halkan, de azután egyre erősödve, beszél, motyog, néha sikkant is, tetszik neki a saját hangja! Hatalmas kék szemekkel pislog rám, és figyel a mozgásra körülötte. Én meg, jó apuka módjára, szinte lebegek a boldogságtól!
De vissza a történethez. Miután a méhlepény is távozott Eszter letusol, és Tomék átvizsgálják. Minden rendben, semmi komoly szakadás. nem kell varrni sem. Felöltözik, Annát visszaadjuk neki, és most jönnek a formalitások. Kitöltik a jelentést, lemérik a babát, 3610 gramm! Ezt a pillanatot választja kislányunk, hogy megszabaduljon némi nemkívánatos feleslegtől, gyakorlatilag 3 törölközőt, 2 pelenkát és Eszter frissen felvett felsőjét kakilja össze! Talán újra le kellene mérni a súlyát, viccelődünk, hiszen ez egészen jelentős mennyiség!
Közben Tom és a menet közben érkezett másik bába (Morgan, ami női név...) mindent eltakarít, rendbe rak, ahogyan az előző alkalommal is. Imádjuk őket!
Már csak az van hátra, hogy leellenőrizzék, Eszter tud-e wc-zni, csak hogy biztosan nincs-e semmi baj? Miután mindent rendben találtak, elköszönnek, és eljött az egyik legfontosabb pillanata a történetnek: Ádámnak és Mamácsnak megmutatni az új kis jövevényt!
Ekkor már este 11 van, de Ádám nem aludt egy percet sem, végig meséket néztek. Amikor belépek hozzájuk a szobába, halkan motyogja, hogy anya... anya... Rámosolygok, ő felnevet, és már nyújtom is neki a kezem:
- Ádám, valakit be kell mutatni neked!- mondom neki boldogan. Mamács is kel és jön velünk, így megyünk be hárman a nappaliba.
És íme! Ebben a pillanatban lettünk mi igazán egy kis család!
Ádám kicsit fél, zavarban van, nem tudja, mit is kellene csinálnia. Megnézi a kislányt, de bújik hozzám, és látszik, hogy nem találja a helyét ebben a helyzetben. Szerencsére megvolt a tervünk, hogyan oldjuk fel a dolgot: már előre beszereztünk egy szép új játék tűzoltóautót, amit erre a pillanatra tartogattunk: Eszter adja át neki, ez Anna érkezésének ajándéka, ami csak az övé! Így már minden rendben, boldogan mutatja nekünk, hogyan szirénázik (szinérázik, ahogy ő mondja...) és mosolyogva áll mellettünk, nézi Annát, a kistestvért.
Mamácska nagyon boldog, Eszter még oda is adja neki a kisbabát. Sír is kicsit, boldog, elmeséli, milyen volt, amikor meghallotta a baba sírását a másik szobából. Elmondja, hogy nem voltak ijesztőek a születés hangjai, Ádámnak nem volt semmi rémisztő a dologban.
Hajnali 1-ig beszélgetünk, nevetünk, élvezzük a helyzetet. Sok történet, mese, játék, kis borozás után térünk nyugovóra.
Így született meg Papp Anna Mária.
Isten hozott, kicsi lány!
Újra bele kell jönnöm ebbe a fogalmazás dologba, 'kissé' elhanyagoltam a blogot. De most nem ez a téma, hanem valami egészen más: megszületett a második gyermekünk, Papp Anna Mária! Na de ne ilyen gyorsan, nézzük csak, hogyan is történt?
Előre kell szólnom pár dologról: otthonszülés lesz a téma. Ez a mi esetünkben már a második eset, de még nem mondom magam gyakorlottnak a téren! Ha kérdés lenne a témával kapcsoltban, akkor elvileg mi még nem vagyunk illetékesek válaszolni. Ez a történet (mármint a mi otthoni születéseink) azért lehetett így, mert itt Angliában az az orvosi hozzáállás, hogy a legjobb babának és mamának is az otthon szülés. Erre vannak berendezkedve, a szülések nem orvosok, hanem bábák jelenlétében történnek. Mindent megtesznek, hogy aki mégis a kórházat választja, annak is az otthoni környezet meleg biztonságát adják meg. Ezek a bábák (midwife itt Angliában), akik szakképzettségére és felszereltségére nyugodtan ráhagyatkozhattunk. Ha kérdés van, akkor őket kell megkeresni, és ezúton bátran kijelenthetem: mindenben segítenek, bátran válaszolnak, hivatalos statisztikai adatokkal, mérésekkel, eredményekkel segítenek mindenkit a döntés meghozatalában, és ők sem harcosan nyomulnak az otthoni szülésre, hanem a lehetőségek közül azt adják, ami a legkézenfekvőbb, adott esetben a legértelmesebb, stb. Itt a kettő tényleg kéz a kézben jár, a legtöbben, ha tehetik, otthon szeretnének szülni, de a legkisebb vészjel is jelentkezik, akár az utolsó pillanatban is, azonnal viszik a kismamát a kórházba. Sokat adott a biztonságérzetünkhöz, hogy sok helyi ismerősünk példáján láthatjuk, mindig bekerült a kórházba, akinek kellett. Illetve fontos: a leírásban a mi történetünket hallhatjátok, ahogyan nálunk történt, őszintén, részletesen. Nem vagyok ellenzője a kórházi szülésnek, nem vagyok harcos védője semelyik 'oldalnak' és nem szeretnék erről vitatkozni. Megosztani szeretnék veletek egy szép élményt, ez a célom, semmi több.
Amint az már Ádám (a kis két és fél éves elsőszülött gyermekünk, ezt annak mondom, aki ismeretlenül tévedt a blogunkra és olvasgat) születésekor is elhangzott: több ok miatt is lehetett nekünk itthon maradni, bevállalni, egyesek szerint kockáztatni az otthoni szülést. De ha ismeritek a részleteket, akkor tudjátok, a kockázat a mi esetünkben nagyon alacsony volt, a biztonsági oldal, támogatás pedig nagyon nagy.
Sorban:
Eszter maga. Aki ismeri, az tudja: erős, sportos, kitartó, és egyenes, őszinte, céltudatos nő. Sokat készült az eseményre már előre, tornázott (ez egy kis 2 és fél éves gyerkőc mellet azt jelenti, hogy mindenórás anyukaként még simán emelgette, játszott vele, táncoltak, guggolt és ugrált (!!!) vele), táncolt (tahiti tánc, sokat erősít a megfelelő izmokon).
(Eszter: Az az igazság, Ádám érkezésére készülve sokkal több időm volt jógázni, tornázni, táncolni, magamra figyelni, tudatosan készülni. Most valójában csak a reggeli játék közben volt max 10 percem, ami nem valami sok. Az egyetlen amire tényleg figyeltem, hogy minden étkezés előtt igyak két nagy pohár vizet, hogy ne egyek utána össze-vissza. azt figyeltem meg, ez segít nekem máskor is. De azt hiszem ezúttal a kondimat igazából Ádámnak köszönhetem, akit meg kell futtatni minden nap. Gyerekek mellett nincs pihenés. )
Egészséges életmód a táplálkozásban is: gyümölcs és zöldség hegyek, hús, zabpehely, stb. Ami egészségtelen volt, az az én hibám: szegény könnyen elcsábult a szendvicseim, hamburgereim láttán, illetve én kifejezetten a magyaros konyha pártján állok, "pörkőtt lögyön gulyássa vagy paprikáskrumpli!", és ezt ő maximálisan támogatta is, szinte minden nap főzött, hiszen a melóból én minden nap hazaugrottam az ebédért, ő pedig szeretetből mindig ilyenekkel várt. De magának mindig igyekezett kiegészíteni valami frissebbel, illetve figyelni arra, mit is eszik.
No drugs: ami esetünkben nem azt jelenti, hogy le a drogokkal, hanem azt, hogy már előre elhatározta (hallván más esetekről), hogy nem fog kérni most sem fájdalomcsillapítást. Ennek oka: ha az anyuka szülés közben be van bódítva, akkor nem természetesen zajlanak a dolgok, elveszíti az összhangot a testével, a legtöbben már nem érzik mikor kell nyomniuk, várniuk, segíteniük a természetes folyamatot. Így nagyobb a gát sérülésének az esélye. Másrészt nem "éli meg" a szülést, nem alakul ki az a bizonyos 'bonding', a kötelék az anya és a baba között, amiben minden másodpercnek (tényleg!) szerepe van. Nem ok nélkül lassú a vajúdás, nem ok nélkül úgy van, ahogy van, nem ok nélkül kell így lennie. És ezt ő így szerette volna megélni, természetesen, a baba számára legjobb körülményeket biztosítva. Fontos: soha semmilyen körülmények között nem szólnék le olyanokat, akiknél valamilyen probléma, baj, komplikáció miatt kell a fájdalomcsillapítás, a császármetszés, stb. Sőt! Ha már megvan ehhez a tudományos és technikai háttér, akkor ahol csak lehet, ott segíteni kell!!! Ez a kötelesség! Viszont nálunk, az ő esetében sem az ő állapota, sem a baba fejlődése nem mutatott semmilyen komplikációt, veszélyt, a kockázat nagyon alacsony volt végig. És ez nagyon-nagyon fontos! Ha bármi olyan kétség lett volna, ami miatt nem érezzük magunkat biztonságban, akkor nem kockáztatunk! Nem akarunk senkit sem félrevezetni, a születésnek úgy kell történnie, ami minden fél számára a legbiztonságosabb!
Közel a segítség: nem csak arra gondolok, hogy Tom (a bábabácsink) ott áll mellettem, és a ház előtt meg kint parkol az autója, ami jobban felszerelt, mint egy átlagos magyar rohammentő. Amire most gondolok, az a kórház, az orvosi ügyelet tényleges közelsége: légvonalban alig több, mint egy kilométerre, azaz ha nagyon kell, akkor lesprintelem a távot Eszterrel a karomban. Tekintve, hogy én 90 kiló vagyok, ő meg 54, talán menne is. Hú, de nagyképű itt valaki...
Nyugodt légkör: otthon vagyunk, ami nekünk egy kis oázis, békés, szeretettel berendezve, és nagyon otthonos. A kisfiúnkra is van aki vigyázzon: már majd' két héttel ezelőtt kiutazott hozzánk Eszter anyukája (a továbbiakban Mamács, mert őt mindenki így hívja), aki azóta Ádám mellett van szinte egész nap, játszik vele, és igazán szép és szerető kötelék lett közöttük. Mindez azért, hogy amikor eljön az óra, legyen ki vigyáz Ádámra. Itt ugyanis mi csak magunk vagyunk, nincs, akire igazán rábízhatnánk Ádámot. Beszél ugyan szépen magyarul, kicsit tud angolul, de idegenekkel mindig szégyenlős, és kell pár nap, mire feloldódik. Eszter anyukájával pár nap után már minden rendben volt, sétáltak, játszottak kettesben.
És a lényeg, miként is jött világra a kislányunk:
A terhesség vége felé minden anyuka érzi, ahogy már érkeznek a jósló fájások, 'gyakorol' a test. Nálunk ez egy hevesebb rohammal kezdődött: a születés előtt 12 nappal (!), amikor egy szabad hét után mentem volna vissza dolgozni, egyszerűen elkezdődtek a fájások. Vagyis, mi azt hittük. Otthon is maradtam, a munkahelyen megengedték, szerencsére. Jöttek is a fájások, szépen sorban. De lassan, ahogy haladt előre a nap, a dolog lecsendesedett, elmúlt. Ez volt november 20-a. Estére már semmi fájás, összehúzódás, el is aludtunk. Jut eszembe: aznap érkezett Eszter anyukája hozzánk. Volt is izgalom, ideér-e egyáltalán, stb? De minden és mindenki lenyugodott, szerencsére.
Ezután mentek a napok sorban, minden jel nélkül. Elvétve egy-egy apró fájás, ennyi... Már pár nappal túl is voltunk a kiírt napon, viccelődtünk is, hogy elhúzza a dolgot az én szülinapomig (december 19...). De igazából Eszter megbeszélte a dolgot a kicsi lánnyal: ő kérte a kis babát, hogy legyen ez a dolog december 2-án. Mert az a tökéletes dátum!
És lett is!
Reggel, kb 7:30 körül ébredtem (SZABADNAP!!!!!!!), Eszter már mondta is, hogy reggel 6 óta fájásai vannak, illetve még nem biztos a dolgában, mert nem erősebbek mint a korábbiak, viszont egészen rendszeresek. Összehúzódás-figyelő app bekapcsol (ilyen is van, bámulatos, hol jár már a tudomány!), és mérünk. 8-10 percenként, 15-20 másodperc. Lesz ez még más is!
A napot itthon töltjük, csak Ádámot futtatjuk meg kicsit napközben. Mindeközben Eszter vajúdik. De ezt úgy kell elképzelni, hogy beszélgetünk, játszunk Ádámmal, és mi néha megkérdezzük, hogy miként is érzi magát? Mert nem látszik rajta semmi, csak mosolyog, hogy minden ok, haladunk előre! Délután Eszter anyukáját megkérjük, hogy menjenek el sétálni Ádámmal. Eszter és én itthon maradunk, figyelünk, mostmár kezd a dolog komolyra fordulni. 5 percenként fájások, 35-50 másodpercig, és mostmár erősebbek. Tomnak üzenünk, ő is üzenget nekünk, érdeklődik, mikor kell jönni? Lassan azért már összerakja a motyóját, nincs is messze tőlünk, csak a szomszédban, Ellesmere Portban (kb 15 perc autóval).
Beszélgetünk, tervezgetünk, milyen is lesz az élet 2 gyermekkel? Sok nevetés, és viccelődés mellett főként tényleg ezen jár az eszünk, hamarosan 4-en leszünk! Igazi család, apa, anya, kisfiú, kislány! A fájások közben én tartom a kezem a hátán, most ez is elég, nem kell masszírozni, mint legutóbb. Erősödnek a fájások, már érzi is előre, ha érkezik, ilyenkor elhalkul, csukott szemmel figyel, vár. A fájások után pedig tovább beszélgetünk, én hozok neki enni-inni (sok jó falat előre betervezve, Pringles, csokis keksz, Coca-cola, stb.), és várunk.
 |
| Eszter épp vajúdik... |
(Eszter: nagyon különleges élmény volt ez a szakasz nekem. Az erős fájdalomra az ember ösztönösen befeszíti az izmait. De minden kismamát felkészítenek, hogy ilyenkor inkább lazítani próbáljon, becsukni a szemét, lassan nagyokat lélegezni, elengedni a kéz-arc-száj izmait, és relaxálni. Amíg feszültem, ijedtség volt bennem, hogy jaj, de nem akarom hogy még ennél is jobban fájjon majd...de amint sikerült elengednem magam, azonnal a leges legszebb képek jelentek meg a lelki szemeim előtt. Tamás, ahogy átölel, Ádám, ahogy hozzám bújik. Boldogság, öröm, és elfogadás. Nem tudatos volt ez az egész, nem is önszuggeszció, egyszerűen ha elengedtem az izmaim, ez történt. Én lepődtem meg a legjobban. Csodás dolog a természet! )
 |
| Ilyen egyszerű ez! |
Közben figyelem a mért adatokat, mostmár 3-4 percenként vannak fájások, 40-50 másodpercig. Pont amikor hívnánk Tomot, hogy jelentsünk, megérkezik Ádám és Mamács, mennek is gyorsan vacsorázni, hátha még ágyba tudjuk rakni a gyerkőcöt, mielőtt komolyan beindul a dolog. Én Ádám mellett vagyok, nem akarjuk megtörni a megszokott rutint, ne ijedjen meg, mi történik Apával és Anyával, hanem minden haladhasson a megszokott módon.
19:00: Telefonál Tom, érdeklődik, hogy állunk. Eszter szerint még van idő (igazából már alig volt!!!), mert Ádámék hazaérkezésével megint 5 percessé ritkultak a fájások .
Gyors fürdetés, közben azt látom, hogy Eszter már nem az ágyon ül, hanem a szoba közepén, a tükör előtt áll, és ha fájása van, akkor csak tartja a saját derekát, kissé billeg, ringatja magát, és közben csukott szemmel dúdol. Ekkortól kezdve ez így is maradt a szülésig. Az előző születéskor én tartottam, fogtam őt. Most ebben az álló pózban találta meg a pihenést, hiszen nem voltam mellette, neki kellett gyorsan rájönnie, mi is kell a testének. Utólag sajnáltam, de a lényeg az, hogy számára minden rendben volt.
Én gyorsan felfújom a medencét. Medencés szülés a terv, ehhez van profi, erre gyártott medence a bábáktól, speckó steril belső paplanfóliával, stb. Persze ingyen, mert az NHS (angol TB) támogatja. A felfújáshoz elektromos pumpa, nem apa feje kékül bele a fújkálásba, szerencsére. Kb 5 perc alatt kész is. Ahogy az előző alkalommal, most is a nappaliban történnek a dolgok. Pár napja tartottunk egy főpróbát, felfújtuk a medencét, hogy lássuk, hogyan fér el. Ádám kimondottan zokon vette, hogy ez most nem az ő játéka. Hasznos tanács: érdemes lefektetni a medence alá egy zuhanyfüggönyt, így biztosabb a vízállóság, ha esetleg kifröcskölné a vizet. Illetve egy második zuhanyfüggöny a medence mellé leterítve szintén hasznos, így amikor ki-be kell lépni a medencébe, akkor sem lesz vizes minden. Tömlőt rácsatolom a vízcsapra, lehessen tölteni, amint úgy áll a dolog. Fontos: minden alkatrész (a tömlő és a csatlakozók is) vadi újak, hogy tiszta legyen minden, ami a medencébe megy.
Innentől felpörögnek a dolgok:
19:15: újabb telefon Tomnak, mert a fájások most átváltottak, 3 percenként jönnek, és erősödnek, ideje, hogy itt legyen a bábánk! Épp pakolt be az autóba, most akart indulni.
19:25: Ádám bekerül az ágyba, de égig érő sírás és pánik kezdődik, amint kiderül, hogy csak a Nagymama lesz vele. Így Eszter ott marad, megpróbálkozik a szokásos esti rutinnal. Olyan fáradt Ádám, hátha hamar elalszik. Addig én utolsókat simítok a rendszeren.
19:30: Tomnak újabb telefonhívás, állítása szerint mindjárt nálunk van.
19:35: a magzatvíz elfolyt!!! Ott, az ágyban, Ádám mellett! Én ugrok be egy törülközővel, szerencsére nem sok a folyadék, Eszter készült előre. Később elmesélte, hogy érzett egy pukkanást, és ebben a pillanatban Anna is rúgott egyet, biztos ő is érezte, amint változtak odabent a dolgok!
( Eszter: Sőt, biztosra vettem, hogy a vele érkező fájás már toló fájás volt.)
Én telefonálok Tomnak (19:37), kéri, ellenőrizzem a folyadék színét. Minden ok, semmi baj, nincs vér, és nem fekete vagy barna, csak világos, áttetsző.
Eszter ugrik ki az ágyból, Nagymama marad ott Ádámmal, mostmár érti, Anyának menni kell, nem is nagyon ellenkezik.
Töltöm a medencét, Eszter mellette áll, és csukott szemmel küzd a fájásokkal. Kéri, hogy ne menjek el mellőle, maradjak vele, kellek neki. Csak a kezét fogom, támasztom, ezt kéri.
19:40: Tom megérkezik, én megnyugszom, mostmár itt a segítség! Eszter is köszön neki, még beszélgetnek, és nevet is!
(Eszter: Ja, két fájás között semmi bajom nem volt. De aztán amikor újra kezdődött...ajjaj)
19:50: Eszter már a medencében, kb 2 percenként fájások. Én már gyanítom, és Tom később elmondta, igazam volt, ezek már tolófájások.
20:00: Eszter a medencében térdel, és két fájás között még kinéz rám, mosolyog, 1-2 szót, mondatot is mond, hol magyarul, hol angolul, így mindenki érti. Én szerettem volna megölelni, vele lenni jobban, ahogy az első születésnél is, de az érintés csak zavarta, inkább ő fogja a kezem, ráhajol, kapaszkodik, és én is mellette térdelek. A víz sokat segít, tényleg 'eloszlatja' a fájdalmat, Minden sokkal egyszerűbb, mint legutóbb.
20:05: egyértelműen bújik ki a baba, már nagyon közel van. Eszter halkan, suttogva nyugtatja, és kéri, lassabban jöjjön, még nincs kész, kis idő kell. Én alig lélegzek, figyelem őket, próbálom segíteni, támogatni, készen állni, ha kell a segítség. A fájások erősek, Eszter halkan, csukott szájjal, összeszorított ajkakkal tűr, hangos nyögések is csak alig-alig törnek fel belőle.
20:08: Egyre erősebb tolások, Eszter egyszer-egyszer már tompán fel is kiállt, fogja, szorítja a kezem, én támasztom és közben imádkozok, aggódom, figyelek, könyörgök, sírok egyszerre, amint ez a csoda épp előttem történik! Nincsenek rá szavak!
20:10: egy erősebb fájás, egy hangosabb kiáltás, és a kis fejecske kint is van! Tom már mellettünk, Esztert nyugtatja, aki kérdi, mi történik? De most nincs idő, már jön is a következő nyomás, és Anna a medence aljára érkezik, könnyen, szinte lebegve!
Én Esztert fogom, Tom kérdezi kivegye-e, mi egyszerre mondjuk, hogy igen, és már adja is, emeli ki Eszter mellkasára a babát! Aki következő pillanatban már fel is sír, valami csodálatosan, ahogyan nem tudja senki elképzelni, de amikor meghallja, akkor tudja, hogy ez így tökéletes, ennek így kell lennie, ez maga a színtiszta öröm!
Megszületett!
Eszter nevet, örül, rám néz, gyönyörű szemei büszkén mondják: megcsináltam! Megint itt egy kis baba, az ő babája, akit megszült, akire annyi hónapon át vártunk, készültünk!
Én is sírok, könnyes szemmel mosolygok Eszterre, Tomra, aki velünk együtt nevet, örül! Majd csak annyit mond: neki igazából semmi dolga sem volt... Pedig milyen sokat ad nekünk a jelenléte!
Most várunk. A köldökzsinór még lüktet, szépen visszaadja azt a vért, ami a szülőcsatornán keresztülhaladva kipréselődött Annából. A baba eközben már nem is sír, csak pislog, nézelődik a világban.
 |
| A medencében, pár perccel a születés után |
Egy óra telik el így. Arany-óra, the golden hour, ahogy ők mondják. Amíg a baba és az anya ismerkednek egymással, felszívódnak a dolgok, és kis erőt gyűjt az anya. Utána elvágjuk a köldökzsinórt, amit ismét én végezhetek el. Kis lépés ez egy embernek...
Annát nekem adják, most rajtam van, beburkolva egy törölközőbe, és sírás helyett elkezd motyogni! Először csak halkan, de azután egyre erősödve, beszél, motyog, néha sikkant is, tetszik neki a saját hangja! Hatalmas kék szemekkel pislog rám, és figyel a mozgásra körülötte. Én meg, jó apuka módjára, szinte lebegek a boldogságtól!
 |
| A lányommal a kezemben. Itt csak 1,5 órás a kis Anna |
De vissza a történethez. Miután a méhlepény is távozott Eszter letusol, és Tomék átvizsgálják. Minden rendben, semmi komoly szakadás. nem kell varrni sem. Felöltözik, Annát visszaadjuk neki, és most jönnek a formalitások. Kitöltik a jelentést, lemérik a babát, 3610 gramm! Ezt a pillanatot választja kislányunk, hogy megszabaduljon némi nemkívánatos feleslegtől, gyakorlatilag 3 törölközőt, 2 pelenkát és Eszter frissen felvett felsőjét kakilja össze! Talán újra le kellene mérni a súlyát, viccelődünk, hiszen ez egészen jelentős mennyiség!
Közben Tom és a menet közben érkezett másik bába (Morgan, ami női név...) mindent eltakarít, rendbe rak, ahogyan az előző alkalommal is. Imádjuk őket!
Már csak az van hátra, hogy leellenőrizzék, Eszter tud-e wc-zni, csak hogy biztosan nincs-e semmi baj? Miután mindent rendben találtak, elköszönnek, és eljött az egyik legfontosabb pillanata a történetnek: Ádámnak és Mamácsnak megmutatni az új kis jövevényt!
Ekkor már este 11 van, de Ádám nem aludt egy percet sem, végig meséket néztek. Amikor belépek hozzájuk a szobába, halkan motyogja, hogy anya... anya... Rámosolygok, ő felnevet, és már nyújtom is neki a kezem:
- Ádám, valakit be kell mutatni neked!- mondom neki boldogan. Mamács is kel és jön velünk, így megyünk be hárman a nappaliba.
És íme! Ebben a pillanatban lettünk mi igazán egy kis család!
Ádám kicsit fél, zavarban van, nem tudja, mit is kellene csinálnia. Megnézi a kislányt, de bújik hozzám, és látszik, hogy nem találja a helyét ebben a helyzetben. Szerencsére megvolt a tervünk, hogyan oldjuk fel a dolgot: már előre beszereztünk egy szép új játék tűzoltóautót, amit erre a pillanatra tartogattunk: Eszter adja át neki, ez Anna érkezésének ajándéka, ami csak az övé! Így már minden rendben, boldogan mutatja nekünk, hogyan szirénázik (szinérázik, ahogy ő mondja...) és mosolyogva áll mellettünk, nézi Annát, a kistestvért.
 |
| 4-en lettünk! |
 |
| Ádám barátkozik Annával (ez már másnap) |
Mamácska nagyon boldog, Eszter még oda is adja neki a kisbabát. Sír is kicsit, boldog, elmeséli, milyen volt, amikor meghallotta a baba sírását a másik szobából. Elmondja, hogy nem voltak ijesztőek a születés hangjai, Ádámnak nem volt semmi rémisztő a dologban.
 |
| Mamács a legújabb unokával |
Hajnali 1-ig beszélgetünk, nevetünk, élvezzük a helyzetet. Sok történet, mese, játék, kis borozás után térünk nyugovóra.
Így született meg Papp Anna Mária.
Isten hozott, kicsi lány!
 |
| Anna |
 |
| Eszter és Anna másnap reggel |
