Hello mindenki!
Ha már ilyen szépen enged engem ma ez a kicsi, akkor megírom ezt a bejegyzést is. :)
Mindenkinek a saját csöppsége a legédesebb tündér bogár az egész föld kerekén, és természetesen gyönyörű, csodálatos, tökéletes! Ádám biztosan az! :D
De mint mindennel az életben, mindig vannak kihívások.
Nálunk a fő kihívást egyenlőre úgy hívják, hogy altatás.
Ádám igazi kis angyal, kész vagyunk ha elmosolyodik, vagy ránk nevet. Amit szerencsére gyakran megtesz. Ám ha valami nem tetszik neki, annak egészséges egyértelműséggel ad hangot.
Ahogy már a legelején említettük, ilyen az elalvás, születése óta. Persze a szülő ilyenkor sok mindent kipróbál, mindent sorra vesz. Mi is végigzongoráztuk amit lehet, de rendszeres jó megoldás még nem akadt. Minden módszer egyszer vagy kétszer működött, aztán jött a kétségbeesett "aludni akarok" zokogás.
Úgyhogy végül a rendszeresség elve mellett döntöttünk, hogy a kiságya melletti hintaszékben szépen elringatom, énekelgetek, szelíden nyugtatom, zenét is hallgatunk, mert az segít sokat, és amikor már nem csapkod és kiabál, hanem elcsitul, akkor lerakom szépen. Kicsit még igénybe veszi a kisujjam jelentette biztonságot, aztán elalszik.
Ez egész bevált, de nem voltam megelégedve. Nem tetszett nekem, hogy ennyire zokog. Az ember úgy képzelné ezt a képet, hogy a kis manó baba odabújik, hallgatja a csendes dallamocskát, és a mamája ölelő karjaiban elbóbiskol. Nem úgy, hogy meg kell várni, amíg túlfárasztja magát a sírással, és csak annyi a vigaszom, hogy nem a kiságyban zokog egyedül, hanem nálam...
De az elmúlt két hónapban ez jött be még mindig a legjobban.
Egy, talán két hete elkezdett érdeklődni a tárgyak iránt. Nem tud még nyúlni, de nagyon nézeget, meg magyaráz a képeknek a falon. Úgyhogy elérkezettnek éreztem az időt, fölé akasztgatni a a lelógós játékokat. Nyúlni még nem nyúlkál értük, de nagyon élvezni nézni őket. Így mostmár néha ha kiszaladok teregetni vagy hasonló, pár percre bátran hagyhatom az új barátaival.
Ügyességével egyenesen arányosan nőtt a tüdőkapacitása is. Három igazán gyászos zokogással induló altatás után elegem lett a hintáztatós módszerből.
Következő alkalommal, amikor elérkezett a nagy ásítások ideje, leültem vele a hintaszékbe, és amikor kezdődött volna a nagy zokogás, egyszerűen befektettem az ágyába, a hátára. Ez már jobban tetszett neki, vígan nézelődött, én meg énekeltem.
Amikor a hasára fordítottam, csodák csodája, úgy maradt!
Persze a kisujjamra még szükség volt pár percig, no de mi az az eddigiekhez képest!
Elsőre csak óvatosan örültem, már tapasztaltuk, ha egyszer bejön valami, az még nem jelent semmit.
De mostmár ötödik napja gyönyörűen működik így a napi 5-6 altatás.
Kicsit megzavarta, amikor biztonságosan elkezdett jobbra-balra fordulni hasról, de ez végül is érthető.
Éjjel egyébként mellettünk alszik kis bölcsőben, szerencsére zavartalanul. Kétszer eszik, de utána olyan kómás, hogy gond nélkül vissza lehet tenni. Nap közben meg igyekszem, hogy legalább kétszer-háromszor legyen a saját szobájában. De ha sétálunk, boltba, misére megyünk, babakocsiban, vagy mandukában is jól alszik.
Nekem meg, zord anyának, semmi sem elég jó, most igyekszem a kisujj szopizás nélküli elalvást gyakorolni. Persze nem tetszik neki. De meg is értem...ennyi mama közelség, csak kell!
Két hónap és 3 hét!
Kicsi még ez a fiú.
Így is nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes.
És természetesen ezzel még nincs vége a kalandnak!
Hiszen az altatás jó pár évig kihívás minden családban.
Ha már ilyen szépen enged engem ma ez a kicsi, akkor megírom ezt a bejegyzést is. :)
Mindenkinek a saját csöppsége a legédesebb tündér bogár az egész föld kerekén, és természetesen gyönyörű, csodálatos, tökéletes! Ádám biztosan az! :D
De mint mindennel az életben, mindig vannak kihívások.
Nálunk a fő kihívást egyenlőre úgy hívják, hogy altatás.
Ádám igazi kis angyal, kész vagyunk ha elmosolyodik, vagy ránk nevet. Amit szerencsére gyakran megtesz. Ám ha valami nem tetszik neki, annak egészséges egyértelműséggel ad hangot.
Ahogy már a legelején említettük, ilyen az elalvás, születése óta. Persze a szülő ilyenkor sok mindent kipróbál, mindent sorra vesz. Mi is végigzongoráztuk amit lehet, de rendszeres jó megoldás még nem akadt. Minden módszer egyszer vagy kétszer működött, aztán jött a kétségbeesett "aludni akarok" zokogás.
Úgyhogy végül a rendszeresség elve mellett döntöttünk, hogy a kiságya melletti hintaszékben szépen elringatom, énekelgetek, szelíden nyugtatom, zenét is hallgatunk, mert az segít sokat, és amikor már nem csapkod és kiabál, hanem elcsitul, akkor lerakom szépen. Kicsit még igénybe veszi a kisujjam jelentette biztonságot, aztán elalszik.
Ez egész bevált, de nem voltam megelégedve. Nem tetszett nekem, hogy ennyire zokog. Az ember úgy képzelné ezt a képet, hogy a kis manó baba odabújik, hallgatja a csendes dallamocskát, és a mamája ölelő karjaiban elbóbiskol. Nem úgy, hogy meg kell várni, amíg túlfárasztja magát a sírással, és csak annyi a vigaszom, hogy nem a kiságyban zokog egyedül, hanem nálam...
De az elmúlt két hónapban ez jött be még mindig a legjobban.
Egy, talán két hete elkezdett érdeklődni a tárgyak iránt. Nem tud még nyúlni, de nagyon nézeget, meg magyaráz a képeknek a falon. Úgyhogy elérkezettnek éreztem az időt, fölé akasztgatni a a lelógós játékokat. Nyúlni még nem nyúlkál értük, de nagyon élvezni nézni őket. Így mostmár néha ha kiszaladok teregetni vagy hasonló, pár percre bátran hagyhatom az új barátaival.
Következő alkalommal, amikor elérkezett a nagy ásítások ideje, leültem vele a hintaszékbe, és amikor kezdődött volna a nagy zokogás, egyszerűen befektettem az ágyába, a hátára. Ez már jobban tetszett neki, vígan nézelődött, én meg énekeltem.
Amikor a hasára fordítottam, csodák csodája, úgy maradt!
Persze a kisujjamra még szükség volt pár percig, no de mi az az eddigiekhez képest!
Elsőre csak óvatosan örültem, már tapasztaltuk, ha egyszer bejön valami, az még nem jelent semmit.
De mostmár ötödik napja gyönyörűen működik így a napi 5-6 altatás.
Éjjel egyébként mellettünk alszik kis bölcsőben, szerencsére zavartalanul. Kétszer eszik, de utána olyan kómás, hogy gond nélkül vissza lehet tenni. Nap közben meg igyekszem, hogy legalább kétszer-háromszor legyen a saját szobájában. De ha sétálunk, boltba, misére megyünk, babakocsiban, vagy mandukában is jól alszik.
Nekem meg, zord anyának, semmi sem elég jó, most igyekszem a kisujj szopizás nélküli elalvást gyakorolni. Persze nem tetszik neki. De meg is értem...ennyi mama közelség, csak kell!
Két hónap és 3 hét!
Kicsi még ez a fiú.
Így is nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes.
És természetesen ezzel még nincs vége a kalandnak!
Hiszen az altatás jó pár évig kihívás minden családban.
