Karanténi csodák, Ádám és a pannonhalmi mise

Sziasztok!

Ez a nagyböjti karantén igazán váratlan ajandékokat rejteget!
Legalább annyi benne a kegyelem, mint a kihívás.

Mint már sokszor panaszoltam, állandó gondban vagyok a vallási neveléssel.
A helyi római katolikus mise abszolút nem gyerek kompatibilis. Az ő számukra az egész unalmas, érthetetlen, hiteltelen szenvedés. Ebben a korban amúgy is nehéz. 1 és 4 évesek. Magyar nyelven még csak csak, esetleg megfogja őket egy dal, vagy mondat. Itt még ennyi se.

Sokat vívódom ezen.
Nekem Isten jelenléte a mindennapokban, az életünk szálainak fűzésében, nagyon fontos és megtartó erő volt mindig is.
Annyira szeretném, ha ők is tapasztalnák.

De látom, csak rosszabbat teszek vele ha erőltetem. Abból semmi jó nem származik, csak kötélhúzás.

Be kellett látnom, hogy nem tudok mit tenni.
Ez nem az én terepem.
Tudom, hogy a hitet Isten adja.
Úgyhogy ezt a kérdést át is szoktam engedni neki.
Adjon nekik élményeket, szólítsa, találja meg őket a maguk módján.
Én pedig szépen élem a hitéletem ahogy nekem létszükséglet.
Legyen ennyi elég.

Amikor nem tudok eljutni misére, mert szakad az eső, valaki beteg, vagy rossz a csillagok állása, meg szoktam nézni online. Ha áldozni nem is tudok, mindig töltekezek belőle, és legalább halljuk néha magyarul is.

Ma délután Tamás elvitte a gyerekeket szederágat gyűjteni a szöcskéknek, én pedig beszaladtam ezalatt meghallgatni a misét. Hátha legalább a prédikacióig eljutok békén.

Most szerencsére sok lehetőség van a karantén miatt, ma épp a pannonhalmi bencések közvetítésére találtam.
Szeretem őket, sok szép és mély lelkigyakorlatos élmény köt oda.

Valóban, mire vége lett a hiszekegynek, már hallom is, hogy közeledik a csipet csapat.
Sóhajtok egyet, és nekikátok a palacsinta sütésnek. Megígértem vacsorára.
A misét azért bekapcsolva hagytam, hátha hallok még valamit a szép gregorián éneklésből. Bár a konyha két ajtóval odébb van.

Bejönnek szépen, levetkőznek. Tamás megy a nappaliba Ádám után, és hívja ászka otthont berendezni. Egész délután  gyűjtötték őket nagy lelkesen. Az volt a terv, hogy most megcsinálják a helyüket is.

Döbbenten fordul be hozzám a konyhába.
"Ádám azt mondja, - most inkább nézem a szentmisét, Apa. - Én ugyan nem rángatom el onnan!"

És tényleg!
Persze nem nézte végig, de jó negyedóra-tíz percig komolyan hallgatta.

Örök hála!
Sose lehet tudni melyik az a pillanat és miért amikor megszólít és megtalál.
❤

Self isolation first day, romantika

Sziasztok!

 Ez talán nincs a hírekben, de minálunk az iskolákban robbant a bomba.
A hetet úgy kezdtük, hogy a tanulók fele magas lázzal, köhögéssel otthon maradt.
Nálunk Ádámnak és Annának is csúnyán vastagon folyt az orra és köhögtek, de se torokfájás, se egyéb tünet.
Természetesen nem lehet tudni csak nálunk enyhe e a jelenség, vagy ez csak egy mezei influenza.
Nem is szöszöl vele senki hogy kiderítse. Akinél bármi jel van, az teljes családjával együtt két hétre bezárkózik. Ez a parancs.

Mostanra gyakorlatilag kiürültek az iskolák, és végre pártunk és kormányunk bejelentette, hogy péntektől be is zárnak. Csak hogy a hátra lévő 3 napban biztosan lefertőződjön még a maradék is.....

Cseppet se bánjuk!
Szuper tágas a ház, a kert, és rengeteg a tervünk amit alig várunk hogy megvalósítsunk. A többes szám király, mert igazából Tamás tud macska kifutót építeni, berendezni a terráriumait, veteményest készíteni. Én az itthon lévő ovis pörgőgépem, és a pakolóka 1 évesem mellett büszke vagyok ha vidáman és kreatívan lemenedzselem a napot.

Izolációnk első napján megjelent az állatkertes házakért felelős néni, hogy akkor ők most ide elkezdik bekötni a gázt. Merthogy eddig olaj fűtés volt, és minden gond van vele.
Tamás mondta neki, hogy persze, semmi gond, de mi izolációban vagyunk. Kicsit meghökkent, mondta hogy az ikerszomszédaink is, aztán elment.

Szépen nekiláttak dolgozni a ház előtt a kism  Hallottam a munkavezető riadt kiáltásait: jaj, ne arra! Az egy víz vezeték! Ó, vigyázz, ott is van valami....

De már késő.
Sötétbe borultak a terráriumok, a nappalink fő fényforrásai.
Bizony, sikerült elvágni a fővezetéket.

Nagyon nem kell megijedni, már jött is a bácsi szabadkozni, és hogy fél óra múlva minden a régi lesz.

Ez délben történt, szerencsére az ebéd már elkészült.

Egykor valóban kopogtatott a kedves villanyos, hogy megnézné a villanyórát.
Sure thing!
Mondja ám, hogy a szomszéd izolációban van. Válaszolom, hogy mi is.

Erre lehervad a mosoly az arcáról és ki iszkol.

Mint kiderült, tilos lett volna bejönnie lezárt házba, de úgy tájékoztatták őket, hogy mi jól vagyunk.
Jogos persze.

Ez után csak morcos képpel üldögtek szegények a ház előtt a kisbuszukban.
Áram sehol.
Nem tudtuk, hogy mi lehet a gond. Talán annyira sikerült elnyűni, hogy meg se tudják csinálni?

Szépen besötétedett.
Telepakoltuk mécsesekkel a házat, és vacsorázni kezdtünk.

L
Ádám végre megértette mit jelent az, hogy áramellátás, és hogy bizony még mesét se lehet nézni, ha nincs. És kaptunk egy kis ízelítőt, milyen is lehetett régen gyertya fénynél üldögélni esténként.

Fél 7-kor megjelent tetőtől talpig szkafanderben egy ember. Vegyvédelmi zsákot húztak a lábára, kezére, aztán nagy levegőt vett, benyitott hozzánk, és felcsattintotta a fő biztosítékot.

És lőn világosság!

Tamás Nap - Aber Falls avagy Rhaeadr Fawr

Sziasztok!

Végre valami fény is kezd derengeni a felhők közt az égen, és az emberben feltámad a vágy a friss levegő és a természet iránt.

Ahogy az nem meglepő errefelé Angliában, esős ködös hónapok állnak a mögöttünk. Havunk, nagy fagyunk nem volt, csak az állandó szél, jeges szitálás vagy szakadó eső.

Csodálatos, hogy a gyerekekre még így is ragad valami a szüleik mentalitásából. Az óvónők egyöntetűen állítják, hogy Ádám csak akkor boldog, ha a szabadban lehet. Itthon is egyfolytában hegymászásról, fáramászásról, természetjárásról fantáziál. Hogy honnan szedi, nem tudom, mert őszintén elég keveset jutunk ki autó híján. 3 meg 1 éves lábacskák még nem is igen bírnák a hosszú gyaloglást.

Eljött Tamás névnapja, és csodák csodája, a jó idő is.
Chesterben többek között még az is jó, hogy az első város Wales mellett. Vagyis karnyújtásnyira vagyunk a világ egyik leggyönyörűbb vidékétől.

Elhatároztuk, hogy most először megpróbálunk útra kelni babakocsi nélkül.
Tamás walesi kollégája ajánlott nekünk egy közeli és gyerek barát sétát, egy szép vízeséshez.

Vonatra kaptunk kora reggel. Ádám fejében már teljesen összekapcsolódott a vonatozás és a szendvicsezés. Amint leülünk, már kéri is. Nem csoda, hiszen ha elakarunk jutni valamo távolabbi helyre, rendszerint el kell halasszuk a reggelit az utazás idejére.

A busz egész közel tett le minket az erdő széléhez, Abergwyngregyn falvacskájában. Innen 1,5km a séta (mert túrának nem nevezhető) előtti parkoló.
Mint általában, nagyon megérte gyalogolni!
A walesi falvak mesések!
Egyik ámulatból a másikba esünk. Apró bányászfalvacskában járunk, sötét palából épített falak és tetők, vagy éppen fehérre vakolt kicsi mézeskalács házak. A kertek tele színes tavaszi virágokkal, mindenhol madáretetők. Egyszerű, és kedves.
Az elhagyatott kunyhó a falu végén lényegében pont ugyanúgy néz ki mint a többi ház, csak a teteje van beszakadva. Sajnos kevés fotót készítettünk, vigyázni kellett hogy ne merüljön le a telefon, mert azon volt a vonat jegy. De az egész falu ilyen hangulatú volt, mint ez a kép.

Wales nagyon a mi világunk.
Már maga a nyelv is varázslatos. Tényleg tünde nyelv, nagyon dallamos, jó hallgatni. Érték őrző, múlttal és hagyományokkal rendelkező nép. Talán épp a történelmük, a hódító angolok basáskodása elleni csendes belső tartás adja az öntudatukat. Láthatóan szerényebb az anyagi ellátottság, mint az angol területeken. De dolgos kezekben és akaratban nincs hiány.

Ahogy az erdőbe lépünk, már ujjongunk is!
Végre kint vagyunk a Zöldben.
És itt tényleg minden nagyon de nagyon zöld. Az egész erdő alját zöld moha borítja.

A parkolótól egy 4,5 km-es körsétát lehet tenni a kopár hegyek völgyében. A vízesés majdnem félúton van, kicsikkel ideálisan itt vissza is lehet fordulni.
Az út tényleg nem kihívás, kevés benne a színt, fehér murvás az egész. Akár babakocsival se lett volna reménytelen, bár talán helyenként kicsit szűkös.
Hangulatban nincs hiány!!!
Ősi kőfalak, lépcsők, bővízű patakok mindenhol. Persze a bárányok sem maradhatnak el az út mellől.

Ádám nagyon élvezte a sziklákat, köveket és fákat. Mindenre felmászott amire csak lehetett. Kalandvágyó kis hegymászó, szerintem kétszer annyit gyalogolt végül mint mi. Felmenetben egy szó nélkül bírta.

Pedig az időjárás nem volt valami barátságos. Metsző hideg szembeszél fújt, ami még minket is sokszor majdnem elsodort.
Valószínűleg ez gyakori jelenség errefelé. A szélfútta formájú ritka fák legalábbis erről tanúskodtak.
Egyik ámulatból a már estünk milyen gyönyörűek ezek az elemekkel minden napos küzdelmet vívó lények. Képen szinte vissza sem jön a kis természetes bonsaiok egyedi alakja.
A hegyek maguk szürkék és görgetegesek. Nem marad meg rajtuk sok, csak a fű és a hanga.

Hamar elértük a vízesést.
Tényleg megérte! Gyönyörű!
Megettük a csúcs csokit, bár Ádám szerint a vízesés fölötti csúcson lett volna az igazi, és váltig állította, hogy ő simán felmegy odáig is.

Az ebédhez sajnos túl meredek és sziklás volt a vízpart, de sok szép kis rét volt vissza, az út mentén.

Mostanra már teljesen átfagytunk mi felnőttek, és feltételezésünk szerint a gyerekek is. Lelkiszemeink előtt már a falu meleg kávézója lebegett.
Anna már visítva ellenkezett a hordozóba üléstől. Ő is sétálni szeret. Ádám viszont, aki végre kiszabadult a szobafogságból álmai érdejébe, egyáltalán nem akart vissza indulni. Szeretett volna még mászkálni a kőfalakon és kidőlt fatörzseken.
Annyira szép volt látni. Szívesen engedtük is volna, de addigra már tényleg nagyon hideg volt, és a jégdarálós eső is visszatért. Muszáj volt sürgetnünk.
Végül beleegyezett hogy beül a hátihordozóba, Annát pedig majd én felkötöm hordozókendőbe.
Azt hiszem még visszajövünk majd ide melegebb napokon is.
Mondanom sem kell, a hosszú délelőtt után 10 perc után mindketten aludtak.

A faluban a busz indulása előtt még éppen volt fél óránk egy meleg kávéra.

Otthon pedig hamisíthatatlan Spáros csoki tortával, pizzával és sörrel ünnepeltünk.
Kicsit elveim ellen való hogy nem készültem jobban, de így lett rohanás és stresszmentes ez a jó kis nap.
Bizony sokszor igaz, hogy néha a kevesebb több.

Isten éltessen minden Tamást!

International Book Day

Sziasztok!

Csütörtökön, március 5.én volt a Nemzetközi Könyv Nap.

Bizonyára mi vagyunk műveletlenek, de az elmúlt 4 évben eddig nem is hallottunk róla.
Most viszont, hogy Ádámunk óvodába jár, kiderült, hogy ezen a napon mindenki beöltözhet a kedvenc könyve szereplőjének.  Az iskolákban ez általános, de sokan állítólag még a munkahelyeken is megtartják ezt a szokást.
Egy nap, amikor mindenki valaki más lehet.
A városban pedig vízálló csomagolásban meglepetés könyveket jelentek meg jól észrevehető helyeken. Rájuk írták milyen korosztálynak ajánlják, és bárki elvihette.
Jó pofa ötletek.

A mi Ádámunk kedvenc mese alakja, a sárkány. Újra és újra el kell mesélni hogyan rabolta el a királylányt, és harcolt meg a hős lovagolnak.
Eddig nem volt egy jelmezes típus, de ez most tényleg megragadta. Az óvónők is meglepődtek. Mégcsak le se vette egész nap.

Másnap Ádám távollétében Anna is belebújt a sárkány bőrbe, és vidáman kiabálta rettentő félelmetesen, hogy "Vá-vá".
Ő is olyan nagy és okos már!

Közben látogatónk is volt, Szilvi személyében, akit azonnal a szívébe zárt mind két kis sárkány-fióka.

A nagy nap alkalmából Annus egyébként bagoly ruhában tündökölt.