Sziasztok!
Végre valami fény is kezd derengeni a felhők közt az égen, és az emberben feltámad a vágy a friss levegő és a természet iránt.
Ahogy az nem meglepő errefelé Angliában, esős ködös hónapok állnak a mögöttünk. Havunk, nagy fagyunk nem volt, csak az állandó szél, jeges szitálás vagy szakadó eső.
Csodálatos, hogy a gyerekekre még így is ragad valami a szüleik mentalitásából. Az óvónők egyöntetűen állítják, hogy Ádám csak akkor boldog, ha a szabadban lehet. Itthon is egyfolytában hegymászásról, fáramászásról, természetjárásról fantáziál. Hogy honnan szedi, nem tudom, mert őszintén elég keveset jutunk ki autó híján. 3 meg 1 éves lábacskák még nem is igen bírnák a hosszú gyaloglást.
Eljött Tamás névnapja, és csodák csodája, a jó idő is.
Chesterben többek között még az is jó, hogy az első város Wales mellett. Vagyis karnyújtásnyira vagyunk a világ egyik leggyönyörűbb vidékétől.
Elhatároztuk, hogy most először megpróbálunk útra kelni babakocsi nélkül.
Tamás walesi kollégája ajánlott nekünk egy közeli és gyerek barát sétát, egy szép vízeséshez.
Vonatra kaptunk kora reggel. Ádám fejében már teljesen összekapcsolódott a vonatozás és a szendvicsezés. Amint leülünk, már kéri is. Nem csoda, hiszen ha elakarunk jutni valamo távolabbi helyre, rendszerint el kell halasszuk a reggelit az utazás idejére.
A busz egész közel tett le minket az erdő széléhez, Abergwyngregyn falvacskájában. Innen 1,5km a séta (mert túrának nem nevezhető) előtti parkoló.
Mint általában, nagyon megérte gyalogolni!
A walesi falvak mesések!
Egyik ámulatból a másikba esünk. Apró bányászfalvacskában járunk, sötét palából épített falak és tetők, vagy éppen fehérre vakolt kicsi mézeskalács házak. A kertek tele színes tavaszi virágokkal, mindenhol madáretetők. Egyszerű, és kedves.
Az elhagyatott kunyhó a falu végén lényegében pont ugyanúgy néz ki mint a többi ház, csak a teteje van beszakadva. Sajnos kevés fotót készítettünk, vigyázni kellett hogy ne merüljön le a telefon, mert azon volt a vonat jegy. De az egész falu ilyen hangulatú volt, mint ez a kép.
Wales nagyon a mi világunk.
Már maga a nyelv is varázslatos. Tényleg tünde nyelv, nagyon dallamos, jó hallgatni. Érték őrző, múlttal és hagyományokkal rendelkező nép. Talán épp a történelmük, a hódító angolok basáskodása elleni csendes belső tartás adja az öntudatukat. Láthatóan szerényebb az anyagi ellátottság, mint az angol területeken. De dolgos kezekben és akaratban nincs hiány.
Ahogy az erdőbe lépünk, már ujjongunk is!
Végre kint vagyunk a Zöldben.
És itt tényleg minden nagyon de nagyon zöld. Az egész erdő alját zöld moha borítja.
A parkolótól egy 4,5 km-es körsétát lehet tenni a kopár hegyek völgyében. A vízesés majdnem félúton van, kicsikkel ideálisan itt vissza is lehet fordulni.
Az út tényleg nem kihívás, kevés benne a színt, fehér murvás az egész. Akár babakocsival se lett volna reménytelen, bár talán helyenként kicsit szűkös.
Hangulatban nincs hiány!!!
Ősi kőfalak, lépcsők, bővízű patakok mindenhol. Persze a bárányok sem maradhatnak el az út mellől.
Ádám nagyon élvezte a sziklákat, köveket és fákat. Mindenre felmászott amire csak lehetett. Kalandvágyó kis hegymászó, szerintem kétszer annyit gyalogolt végül mint mi. Felmenetben egy szó nélkül bírta.
Pedig az időjárás nem volt valami barátságos. Metsző hideg szembeszél fújt, ami még minket is sokszor majdnem elsodort.
Valószínűleg ez gyakori jelenség errefelé. A szélfútta formájú ritka fák legalábbis erről tanúskodtak.
Egyik ámulatból a már estünk milyen gyönyörűek ezek az elemekkel minden napos küzdelmet vívó lények. Képen szinte vissza sem jön a kis természetes bonsaiok egyedi alakja.
A hegyek maguk szürkék és görgetegesek. Nem marad meg rajtuk sok, csak a fű és a hanga.
Hamar elértük a vízesést.
Tényleg megérte! Gyönyörű!
Megettük a csúcs csokit, bár Ádám szerint a vízesés fölötti csúcson lett volna az igazi, és váltig állította, hogy ő simán felmegy odáig is.
Az ebédhez sajnos túl meredek és sziklás volt a vízpart, de sok szép kis rét volt vissza, az út mentén.
Mostanra már teljesen átfagytunk mi felnőttek, és feltételezésünk szerint a gyerekek is. Lelkiszemeink előtt már a falu meleg kávézója lebegett.
Anna már visítva ellenkezett a hordozóba üléstől. Ő is sétálni szeret. Ádám viszont, aki végre kiszabadult a szobafogságból álmai érdejébe, egyáltalán nem akart vissza indulni. Szeretett volna még mászkálni a kőfalakon és kidőlt fatörzseken.
Annyira szép volt látni. Szívesen engedtük is volna, de addigra már tényleg nagyon hideg volt, és a jégdarálós eső is visszatért. Muszáj volt sürgetnünk.
Végül beleegyezett hogy beül a hátihordozóba, Annát pedig majd én felkötöm hordozókendőbe.
Azt hiszem még visszajövünk majd ide melegebb napokon is.
Mondanom sem kell, a hosszú délelőtt után 10 perc után mindketten aludtak.
A faluban a busz indulása előtt még éppen volt fél óránk egy meleg kávéra.
Otthon pedig hamisíthatatlan Spáros csoki tortával, pizzával és sörrel ünnepeltünk.
Kicsit elveim ellen való hogy nem készültem jobban, de így lett rohanás és stresszmentes ez a jó kis nap.
Bizony sokszor igaz, hogy néha a kevesebb több.
Isten éltessen minden Tamást!
Végre valami fény is kezd derengeni a felhők közt az égen, és az emberben feltámad a vágy a friss levegő és a természet iránt.
Ahogy az nem meglepő errefelé Angliában, esős ködös hónapok állnak a mögöttünk. Havunk, nagy fagyunk nem volt, csak az állandó szél, jeges szitálás vagy szakadó eső.
Csodálatos, hogy a gyerekekre még így is ragad valami a szüleik mentalitásából. Az óvónők egyöntetűen állítják, hogy Ádám csak akkor boldog, ha a szabadban lehet. Itthon is egyfolytában hegymászásról, fáramászásról, természetjárásról fantáziál. Hogy honnan szedi, nem tudom, mert őszintén elég keveset jutunk ki autó híján. 3 meg 1 éves lábacskák még nem is igen bírnák a hosszú gyaloglást.
Eljött Tamás névnapja, és csodák csodája, a jó idő is.
Chesterben többek között még az is jó, hogy az első város Wales mellett. Vagyis karnyújtásnyira vagyunk a világ egyik leggyönyörűbb vidékétől.
Elhatároztuk, hogy most először megpróbálunk útra kelni babakocsi nélkül.
Tamás walesi kollégája ajánlott nekünk egy közeli és gyerek barát sétát, egy szép vízeséshez.
Vonatra kaptunk kora reggel. Ádám fejében már teljesen összekapcsolódott a vonatozás és a szendvicsezés. Amint leülünk, már kéri is. Nem csoda, hiszen ha elakarunk jutni valamo távolabbi helyre, rendszerint el kell halasszuk a reggelit az utazás idejére.
A busz egész közel tett le minket az erdő széléhez, Abergwyngregyn falvacskájában. Innen 1,5km a séta (mert túrának nem nevezhető) előtti parkoló.
Mint általában, nagyon megérte gyalogolni!
A walesi falvak mesések!
Egyik ámulatból a másikba esünk. Apró bányászfalvacskában járunk, sötét palából épített falak és tetők, vagy éppen fehérre vakolt kicsi mézeskalács házak. A kertek tele színes tavaszi virágokkal, mindenhol madáretetők. Egyszerű, és kedves.
Az elhagyatott kunyhó a falu végén lényegében pont ugyanúgy néz ki mint a többi ház, csak a teteje van beszakadva. Sajnos kevés fotót készítettünk, vigyázni kellett hogy ne merüljön le a telefon, mert azon volt a vonat jegy. De az egész falu ilyen hangulatú volt, mint ez a kép.
Wales nagyon a mi világunk.
Már maga a nyelv is varázslatos. Tényleg tünde nyelv, nagyon dallamos, jó hallgatni. Érték őrző, múlttal és hagyományokkal rendelkező nép. Talán épp a történelmük, a hódító angolok basáskodása elleni csendes belső tartás adja az öntudatukat. Láthatóan szerényebb az anyagi ellátottság, mint az angol területeken. De dolgos kezekben és akaratban nincs hiány.
Ahogy az erdőbe lépünk, már ujjongunk is!
Végre kint vagyunk a Zöldben.
És itt tényleg minden nagyon de nagyon zöld. Az egész erdő alját zöld moha borítja.
A parkolótól egy 4,5 km-es körsétát lehet tenni a kopár hegyek völgyében. A vízesés majdnem félúton van, kicsikkel ideálisan itt vissza is lehet fordulni.
Az út tényleg nem kihívás, kevés benne a színt, fehér murvás az egész. Akár babakocsival se lett volna reménytelen, bár talán helyenként kicsit szűkös.
Hangulatban nincs hiány!!!
Ősi kőfalak, lépcsők, bővízű patakok mindenhol. Persze a bárányok sem maradhatnak el az út mellől.
Ádám nagyon élvezte a sziklákat, köveket és fákat. Mindenre felmászott amire csak lehetett. Kalandvágyó kis hegymászó, szerintem kétszer annyit gyalogolt végül mint mi. Felmenetben egy szó nélkül bírta.
Pedig az időjárás nem volt valami barátságos. Metsző hideg szembeszél fújt, ami még minket is sokszor majdnem elsodort.
Valószínűleg ez gyakori jelenség errefelé. A szélfútta formájú ritka fák legalábbis erről tanúskodtak.
Egyik ámulatból a már estünk milyen gyönyörűek ezek az elemekkel minden napos küzdelmet vívó lények. Képen szinte vissza sem jön a kis természetes bonsaiok egyedi alakja.
A hegyek maguk szürkék és görgetegesek. Nem marad meg rajtuk sok, csak a fű és a hanga.
Hamar elértük a vízesést.
Tényleg megérte! Gyönyörű!
Megettük a csúcs csokit, bár Ádám szerint a vízesés fölötti csúcson lett volna az igazi, és váltig állította, hogy ő simán felmegy odáig is.
Az ebédhez sajnos túl meredek és sziklás volt a vízpart, de sok szép kis rét volt vissza, az út mentén.
Mostanra már teljesen átfagytunk mi felnőttek, és feltételezésünk szerint a gyerekek is. Lelkiszemeink előtt már a falu meleg kávézója lebegett.
Anna már visítva ellenkezett a hordozóba üléstől. Ő is sétálni szeret. Ádám viszont, aki végre kiszabadult a szobafogságból álmai érdejébe, egyáltalán nem akart vissza indulni. Szeretett volna még mászkálni a kőfalakon és kidőlt fatörzseken.
Annyira szép volt látni. Szívesen engedtük is volna, de addigra már tényleg nagyon hideg volt, és a jégdarálós eső is visszatért. Muszáj volt sürgetnünk.
Végül beleegyezett hogy beül a hátihordozóba, Annát pedig majd én felkötöm hordozókendőbe.
Azt hiszem még visszajövünk majd ide melegebb napokon is.
Mondanom sem kell, a hosszú délelőtt után 10 perc után mindketten aludtak.
A faluban a busz indulása előtt még éppen volt fél óránk egy meleg kávéra.
Otthon pedig hamisíthatatlan Spáros csoki tortával, pizzával és sörrel ünnepeltünk.
Kicsit elveim ellen való hogy nem készültem jobban, de így lett rohanás és stresszmentes ez a jó kis nap.
Bizony sokszor igaz, hogy néha a kevesebb több.
Isten éltessen minden Tamást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése