Sziasztok!
Ugye milyen régen nem írtam már ide 😀? Most azonban olyan téma van, ami miatt kötelező ide ülnöm, és elmensélnem, mi is történt velünk: megérkezett családunk 5. tagja, Papp András Dániel!!!
Erre a pici babára talán az a legtalálóbb, ha azt mondom, hogy megfontolt és nagyon figyelmes. Már az időzítése is tökéletes volt, és azóta is maga a béke mintapéldánya.
Volt pár fontos elintézni valóm a munkámban, amit pont sikerült befejezni. Csütörtök este úgy köszöntem el a főnökömtől, hogy 'Na mostmár minden kész, jöhet a baba. Minden rendben van, amit fontos volt, befejeztem'.
Illetve Eszter is el tudott jutni az iskolába kedd délután Ádám és Anna tanáraival találkozni (itt ez a szokás szülői értekezlet helyett), befejezte egy ismerős kislány szülinapi-ajándék ruháját, stb, stb,
27.én vasárnap reggel, megérkezett Mamács, Eszter anyukája!!! (köszi Csatádi Katinak a házhoz-szállítást, nagy ölelés érte!) így még volt ideje a gyerekeknek megszokni őt.
Neki pedig újra besegíteni a mindennapi életünkbe, ahogyan tette azt Mary Poppins-ként még januárban is.
Szörnyen drukkoltunk mindkét oldalon, mert már márciusn 15.-e óta jelezgetett a baba. Kétszer komolyan azt hittük, hogy eljött az idő.
Azonban szerencsére csak vaklármának bizonyult. Sokkal jobb így, hogy van egy harmadik pár segítő kéz. Nyugodtabbak voltunk. Ha bármi gond van, akkor is lesz valaki a gyerekekkel, akit ismernek, aki tud majd rájuk vigyázni. Hálát is adtunk érte minden nap, mert Eszter pocakja is jelezte, hogy bizonyára tényleg nagyon közel vagyunk már a nagy eseményhez.
Csütörtökön délután Eszter, Mamács és a két kis gyerkőc elsétáltak egy játszóházba, egy szülimapi zsúrravettek. Itt Eszter érezte, hogy néha átfut rajta egy fura reszketés. Talán jelent valamit?
Mindenesetre a haza gyaloglást toronyiránt már nem vállalta, inkább megvárták a mindig késő buszt. Útközben és hazafelé jeges hóvihar és napsütés váltotta egymást. Bolond idő.
A helyi anyukák közül sokan bölcsen megjegyezték, hogy biztos emiatt a séta miatt indult be a dolog. Mert ugye ki hallott olyat, hogy egy 9 hónapos terhes kismama sétáljon 30 percet. Ezen Eszter kb nevetett, az ilyen vélemények tulajdonosai tényleg nem ismerik őt, aki 3 nappal a szülés előtt még kimászott egy ablakon amin éppencsak hogy kifért, a ház előtti állványra (ácsmunka történik épp a házunkon, javítják a tetőt), és lemosta az összes ablakot, hogy "szép legyen". Kapva kapott az alkalmon, ezek az ablakok máskor elérhetetlenek, és vagy 10 éve porosodnak.
Én meg kapom a szívinfarktust...
Vagy hogy felporszívózza a házat kétnaponta (a macskák miatt egy nagy ipari porszívónk van, azt fel-le kell cipelni az emeletről és vissza), vagy hogy a teljes nagybevásárlást haza tolja a boltból egy bababkocsin, amiben van 2 darab gyerkőc is.
45 percig. Majdnem 9 hónapos terhesen. Mer' ugye bírja.
A bánatnak nőttem én ilyen nagyra, ha nem engedi, hogy dolgozzak helyette... Mindegy. Azt is látni kellett volna, amikor 2 hete elsétált a bábákhoz ellenőrzésre, és ott pedig nem akarták elhinni neki a dolgot, illetve Helen (a bábánk lett volna, sajnos nem ő jött ki) állította, hogy ott azonnal meg fog születni a kicsi, de legalább helyben van :)
Ez a baba viszont maradt bent, egészen eddig a pontig, péntek hajnalig.
Este Eszter épp a szokásos hajnali fél 3-as wc-látogatása után hallotta, hogy Anna lányunk nagyon köhög. Előfordul nála, nagyon szűk a kis orrocskája, mindentől bedugul.
Eszter el is kezdte keresni neki a köhögés csillapító szirupot, ott bosszankodott miatta, mert sehol sem találta. Azért bement bekenni Annát legalább mellkas kenőccsel.
Már épp visszaaludt a pici lány, amikor is érzett valamit a hasában ("valami reccsent, kattant a medencémnél..." mondta később).
Talán ez volt a startpisztoly?
Még ideje sem volt elaludni mellettem, amikor elkezdődtek az összehúzódások! Felpillantott az órára, 3:30. Rutinosan nem dőlt be a trükknek, várt még, hátha elmúlik
4 kor előkereste a figyelő app-ot (ebből van jópár féle, nagyon hasznosak! A magyar verzió még figyelmeztet is, a vajúdás melyik szakaszában vagy, és mi a tennivaló).
Hajnali 5 óra után picivel amikor a másik oldalamra fordultam, csendesen megszólított engem.
"Boldog április elsejét!" mondta mosolyogva, majd felém fordította a telefonját, ahol rám világított a sok-sok szám, mutatva, hogy 5 percenként stabilan van egy 30-40 másodperces fájása. Szerinte az én arcom látványa minden pénzt megért!
Én fel is keltem, hogy akkor inkább menjünk le az alsó szintre (az emeleten van a hálószobánk), és ott rendezkedjünk be, ez még egész nap el fog tartani (kac-kac, ha akkor tudtam volna... na de ne kiabáljam el). Le is megyünk, gyorsan én is letöltöm ugyan azt a figyelő alkalmazást a telefonomra, és pucolok Eszternek narancsot, mert az volt a kívánsága.
Fájások 5 percenként... Azután 4 és fél percenként... mostmár egy percesek a összehúzódások... Húha, ez így már elég izgalmassá kezd válni.
Innentől időrendben írom a dolgokat megint, így látjátok, milyen gyorsan is történt:
5:43: gyors közös megbeszélés után Eszter telefonál a bábáknak, mert ezt már illik jelenteni nekik. Ők felveszik az adatait újra. Megnyugtatják, hogy minden rendben, de szóljunk, ha úgy érezzük, kell a segítség. Ok. Én nem nyugodtam meg, de ezt nem modnom Eszternek.
kb 6:00: ébred Ádám fiúnk. Ő lejött hozzánk a nappaliba. Valami csodás meghitt kis időnk volt együtt, miközben Eszter elmesélte neki, hogy ma fog megszületni a kistestvére. Ádám a legaranyosabb kisfiúként kb tátott szájjal hallgatta, és olyan kedvesen mosolygott, olyan őszintén örült, hogy azt most is mindig elmondja Eszter, amikor mesél a szülés-élményéről. Nekem az is egy csoda, mennyire össze van hangolva a két kis gyermekünk vele, mennyire tényleges a kapcsolat anya és gyermek között, valószínűleg életreszólóan.
 |
Eszter itt épp vajúdik... |
Ádám mesét is szeretne nézni, én kicsit ágálok, de ő mindenképp szeretne Park Rangers-t nézni (T-Rex Ranch a Youtube-on, dínós-kalandozós, kisgyerekeknek). Nekem nem illett a pillanat hangulatához, de Eszternek még jóé is esett, ám legyen...
6.10: beszélek Mamáccsal, aki még az ágyban van. Mesélem neki a nagy hírt! Ő is nagyon boldog, már szervezi is újra a napját, elvileg lett volna online beszélgetése, gyorsan lemondja, és már jön is le segíteni.
6:15: ébresztem Anna lányunkat. Lehozom magunk mellé, ő még félálomban van. Nagyon szeretne még aludni, próbál is Eszterhez bújni. Ez már nagyon zavaró Eszternek, a kis 3 éves nem igazán érti mi történik, sokat fészkelődik, nem hagy teret a fájásokkal küzdő kismamának.
Szerencsére a közös mesenézés a tesóval leköti, és Eszter csendben felmenekülhwt az emeletre tusolni.
6:40: Eszter szól nekem a tusolóból, hogy nagyon erősen érzi a fájásokat, hívjuk fel újra a bábákat. A fájások sokkal erősebbe váltal, és olyan remegési voltak, amik a kitolás előtti szakaszban szoktak érződni.
6:43: Telefonálok, mondom nekik, hogy itt kezd komolyodni a helyzet. Megnyugtatnak, jönnek nemsokára.
7:00: Eszter fent marad az emeleten, beül a gyerekszobai nagy karosszékbe, marad a fürdőköpenyben, az az előző két gyerkőcnél már bevált, jó kabala. Előkészülünk a reggelihez a gyerekeknek, Mamács kérdezi, hogy kérek-e egy kávét. Naná, felelem könnyelműen, akkor még nem tudtam, hogy majd valamikor dél körül fogom meginni 😂!!!
7:10: valahol ekkor kb megérkezik az első bába, jó sok felszereléssel, felirányítom az emeletre a vajúdó kismamához. Mindig 2 bábának kell jelen lenni minden születésnél, ez kötelező, ő is várja a másikat is.
Eszter már többször is ment ellenőrzésre hozzájuk, de nagyon más, mint a korábban megszokott rendszerünk. Ezt inkább az ő szavaival mutatnám meg:
Most nem személyes bábánk volt, ahogy régen.
Sajnos már megszűnt a szolgáltatás.
Ahová tartozunk, ott 3 bába van vetésforgóban. Illetve ha ők nem érnek rá, akkor küldenek máshonnan helyettest.
Végül ez lett.
Ugyanaz, mint az egészségügy összes területén. Itt nem létezik olyan, hogy tartozol valakihez. Kapod aki épp ott van.
Pedig az a három akikhez tartozunk körzetileg, szimpatikus volt. Az egyikükkel tényleg nagyon összebarátkoztunk, de bármelyiket elfogadtam volna.
Biztos voltam benne, hogy Helen fog kijönni, mert külön írt szerdán, hogy ő ügyel szombatig.
Rá is írtam 2x, még mielőtt Tamás felébredt volna, de nem válaszolt.
Tamás is őt próbálta hívni, de ki se csöngött, így maradt a központi szám, ahonnan szintén őt kellett volna hogy értesítsék.
De nem ő jött, hanem egy kissé távolságtartó hölgy, aki láthatóan ideges volt, hogy be kellett ugrania.
Mondtam is neki, hogy még időpontom is volt a bábammal elseje 10-re, úgyhogy biztos ráér, és làtszott rajta a megkönnyebbülés, hogy akkor ő rá nem lesz szükség. De ő sem tudta elérni.
Nem működnek még jól az új céges telefonok, amiket kaptak.
7:15-20 között: én fel-le rohangálok a két szint között, hol Eszterre pillantok rá, hol a két kis törpét készítem fel a napra, segítek Mamácsnak. És... (dobpergés)....: rakom össze a medencét!!
Mert medencés szülés lesz, ezt már a legelején eldöntöttük. Annával is sokkal könnyebb volt így. Már jó ideje nálunk van a teljes felszerelés, itt a kórháztól lehet kölcsönözni. Van benne minden, maga a medence, légpumpa felfújni, tömlő a töltéshez, vízpumpa a leeresztéshez, és a legfontosabb: tiszta, steril belső burkoló fólia, hogy biztosan ne legyen fertőzésveszély.
Naszóval Eszter-táncparkett ki a nappaliból (ő táncos, ez a napi gyakorláshoz kell), medence széthajtogat, újra átfutni az útmutatót, de minden pont ugyan olyan mint korábban, nem is veszem elő, rutinból rakom össze.
A gyerekeknek nagyon tetszik, de igen csalódottak lesznek, amikor elmondom, hogy ez nem nekik lesz, hanem ezt bizony csak éppen kisbabát szülő nénik használhatják. Lesz is kis szomorúság, de gyorsan áttereljük őket reggelizni.
A bába elkezdi megvizsgálni a helyzetet, de nagyon kellemetlen, durva. Eszter többször is rászól hogy óvatosabban, de hiába. Elég otromba módon bánik vele, majd közli fapofával, mint akit megsértettek, hogy csak 6 cm-re van kitágulva. Ez láthatóan neki csalódásra ad neki okot, mert elvileg 1 cm kb 1 óra alatt van meg. Mondja is, hogy hosszú lesz ez még. De ugyebár ő sem ismeri Esztert, aki nem csak hogy nem mindennapi szerzet, de nagyon jól ismeri magát, próbálja sürgetni a dolgot, ő érzi már, hogy ez sokkal gyorsabban történik, mint máskor.
Az Ő szavaival:
Én viszont már azt éreztem, hogy amikor jön a fájás, az már az, ami közben nem tudok beszélgetni, pózt váltani, ahogy vagyok, úgy maradtam rögzülve és kész. Most épp a fotelben kisse előre dőlve, egyaltalán nem kényelmesen, de hiába. Ha akarok se tudok változtatni a tartásomon.
És ez korábban a konkrét kitolás előtti rész volt nekem...
7.30: Gyerekek ettek, öltözés következne. Gyors haditanács: megcseréljük őket, Eszter lent legyen az alsó szinten, a medence mellett, mert már nagyon erősödnek a fájások, egyre komolyabb a dolog.
Gyerekek ki a konyhába, Eszter lelépcsőzik két fajás között. Próbáljuk nem stresszelni a kicsiket, jobb ez így nekik. Mamács hősként mindent intéz, ami velük kapcsolatos, öltöztet, mindenkinek a kis saját egyéni kívánsága szerint, de azért figyeli az időt is.
Jön az egyik bába, kezében szerencsére a tömlő, amivel kezdhetem adagolni a vizet a medencébe. Már pont neki akartam állni, szerencsére ő is felismerte a helyzetet. Fontos: ennek kell kb 1 óra, mire tele lesz, sietni kell!!! Kis titok: nem sikerült feltöltenem időben :)
Kb 8:00: Mamácsnak szólok, hogy indulhat el a gyerekekkel, még ugyan nagyon korai (a suliba csak 8:45-re kell menni, tőlünk kb 15 perc séta), de jobb lesz, ha nem hallják... Ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult később!
8:15: Gyerekek elindulnak, végre, nem kell szaladgálnom a két szint között, és Eszter is nyugodtabb, csak vele lehetek.
Sajnos ezalatt az idő alatt eddig kb egyedül volt. A helyzetet vezető bába közel sem olyan elhivatott, mint a korábbi barátaink One to One Midwives szolgálatnál, vagy akikkel most a körzetünkben találkoztunk a terhrsség alatt. Inkább a papírokkal és a laptopjukkal vannak elfoglalva, valami új software van, azt próbálják értelmezni. Párszor odakérdeznek Eszternek, de sajnos kicsit sem veszik figyelembe, hogy épp hol tart, van-e épp fájása? Csak odavágnak egy-egy kérdést, és puffognak, hogy Eszter nem válaszol azonnal. Ilyenkor jön az angol megoldás: megint kérdezi, ugyan azt, ugyan azokkal a szavakkal, de legalább jó hangosan. És nem értik amikor Eszter csak annyit mond: a moment please... Mert várni kellene, hiszen neki most csak a belső dolgaira kellen figyelni, szinte meg is kellene szűnnie a külvilágnak.. De nem, mondja meg, hogy percre pontosan hánykor volt utoljára vizelete, mert az MOST kell az adatok közé. Na ilyet korábban nem csináltak velünk! Aki először jött, ő valószínűleg nem is most lenne szolgálatos, de ő a rangidős, és ugyan teszi a dolgát, és hatalmas a szakértelme, az látszik (emelett 5 gyerekes anyuka, mondta nekünk utólag), de nagyon nincs kedve az egészhez. A második hölgy sokkal kedvesebb, de ő a tanuló, mindig hátralép a másik elől.
8:25: kb ekkor ült be Eszter a medencébe, mert épp elment a magzatvíz.
Mindenre fel voltunk készülve, letakartam a terepet régebbi zuhanyfüggönyökkel, és a háztartás összes törölközőjét átcsoportosítottam a nappaliba. A rangidős bába rákérdez Eszternél, hogy kér e érzéstelenítést, ijnekciót, vagy kéj gázt.
Persze ezt már többször is lejátszottuk velük, minden papírunkban szerepelt, hogy alapos indok nélkül nem kérjük egyiket sem.
Hiszik is, nem is, ők nem ismerik a feleségem...
Én a fejénél vagyok, lesem, kell-e valami, mire lehet szüksége. Közben próbál egyszer pózt változtatni, korábban a térdelő pózban született a két nagytestvér, de mostmár késő, baba behelyezkedett.
Félig ülő, félig fekvő pózban van, és egyre jobban megfeszül a fájásoknál.
A morcos bába vizsgálja most a pici szívhangját. Fájás közepén, kellemetlen erővel nyomkodja Eszter hasát, aki újból rászól, hogy finomabban tessék.
Innentől lesz igazán gyors a dolog.
8:30-8:38: Eszter többször is szól a bábáknak, hogy már tolófájásai vannak, de alig akarják elhinni, oda se jönnek.
Majd amikor már a hangja is megváltozik tolás közben, oda ugranak mind. "That's unexpected" -mondják, és próbálják kicsit jobban szétnyitni a lábát, megint csak fájás közepén.
Szerencsére amikor rájuk szól, békénhagyják. Egyebként is észreveszik, hogy otthon felejtették a tükröt, és elküldenek engem valami a lakásban fellelhető pipere tükröt keresni a célra.
Azonnal látszik, hogy Eszter jobban érzi a saját testét, valóban jön kifelé a gyermek. Én igyekszem nyugtatni, ott lenni, vele lenni, ha kell akkor foghassam, vagy tarthassam. Pászor inni kér, én ugrom, és egy bögréből hideg vizet adok neki gyorsan, de csak egy-egy korty megy le. Mindeközben egyre erősödnek a tolófájások, a végén már nem beszél, hanem egyre hangosabban nyög, párszor fel is kiállt.
A vezető bába bedobja újra, hogy hozhatja e a gázt. Eszter rá egyáltalán nem jellemző módon mostmár komolyan rákiált, hogy hagyja békén. Tudja, érzi, már csak egy két fájas van hátra. Mi értelme már? Ide se érne vele.
8:38-8:40: Nagyon erős tolófájások, nagyon gyorsan követve egymást. A fájdalom mértéke valami elképesztő lehet, Eszter minden alkalommal hangosan felkiállt, szinte üvölt, a medence szélébe kapaszkodik, fejét hátra vetve! Én közben aggódok, hogy minden rendben megy-e, ilyen a másik két szülésnél nem volt, ott alig volt hangja. Az üvöltései a végén már teljesen egybe folynak, döbbenetes fájdalmai lehetnek, de ő csak nyomja, tolja, a teste tökéletes munkát végez.
8:41: Egy hatalmas, falakat rázó kiálltás után kint van a baba feje, Eszter egy pillanatra felnéz, kérdezi: kint van-e már? Még nem, mondja egyszerre mindkét bába és én is, de már hajtja is hátra a fejét, jön egy újabb kiálltás, tolás...
8:42: és a világra jön Andris! A két bába egyszerre nyúl érte a medencébe, és már adják is Anya mellkasára, ahol hangosan, erősen sír, világgá kiálltja, hogy ő bizony egy egészséges újszülött!
Én sírok, ahogy boldogságomban sírtam az előző két alkalommal is. Eszter megint egy csoda volt! Elejétől a végéig, ő az aki leginkább kézben tartotta a helyzetet, ő diktált, jelzett, kért amikor szüksége volt rá, és túljutott rajta!
Hálát adok minden nap azért, hogy vele élhetem az életem! Egy csoda!
Most ott marad a medencében, és boldog, a legboldogabb Anya! Mosolyog, tartja, babusgatja a kis Andrist, aki már meg is nyugodott. Kicsit köhög néha, de kezd hozzá szokni a levegőhöz, az új világhoz.
 |
Az első fénykép Andrisról, itt még a medencében |
Kb 10 perc után (mikor kb befejeztem a medence töltést 😄) Eszter óvatosan kilép, és átfekszik a heverőre, ahol őt és a babát is betakarjuk törölközőkkel, senki se fázzon. Ott várjuk meg, mire a köldökzsinór újra visszapumpálja a vért a kicsibe, és a méhlepény is rendben távozik. A baba néha kicsit nyekereg, nyögdécsel, igazán kedvesen elkezd kommunikálni a külvilággal.
 |
Az első közös kép |
A bábák elhúzódnak a nappali másik felébe, intéznek midenféle jelentést. Nem is baj, mi magunkra maradunk a kis jövevénnyel. Arany óra! Mindent megér!
9 óra után nem sokkal hazaér Mamács. Én nyitok neki ajtót előre, és mosolyogva hívom, jöjjön gyorsan, menjen a nappaliba, ezt látnia kell! Megvan a baba!
Hamarosan lemérik a kis jövevényt, 4100 gramm! Mindezt otthonszüléssel! Le a kalappal az anyuka előtt!
Fontos megjegyeznem, hogy miért nem kértünk soha a gázt, és erősebb fájdalomcsillapítókat.
A kéjgáztól valóban elszáll az anyuka, konkrét drog hatás alá kerül az idegrendszer, és elveszik a szinkron. Az egymásra épített folyamatok összezavarodnak.
Ilyenkor jönnek a horrorisztikus esetek, amiket nem kell ismertetni, bizonyára mindenki találkozott már ilyennel a saját köreiben. Az anya elveszti az irányítást, bebódul, elszedül. Az agy nem érti a folyamatot, nem úgy történik, ahogyan kellene, és nem lesz meg az az ösztön, ami az anyát igazán bekapcsolja és később a hormonjait a megfelelő sorrendben beindítja.
Rejtély hogy itt minek használják minden szüleshez.
Az erős, injekciós fájdalom csillapítással is hasonló a gond. Onnantól nem érzi már az anya, hogy hol tart, és mire van szüksége.
Természetesen más a helyzet, ha komplikació adódik! Ilyen esetben mi sem vonakodtunk volna.
Eszter elmondáss szerint most kifejezetten érezte minden adott pillanatban, mi kell neki. Egy falat édes, sós, vagy gyümölcs, vagy csak egy korty víz. Sosem sok, csak egy falat, de ez szinte megváltó volt neki abban a pillanatban.
Ő sem mazohista persze, fél is a fajdalomtól a szülesek előtt. Mégis úgy gondolja, megéri végig csinálni, akarmilyen nehéz.
Mert bárhogy is, ez egy természetes folyamat. Még ha nagyin fajdalmas is, így keletkezik belőle a legkevesebb hosszútávú baj.
Ez Eszter tudatos döntése volt, végig így készült, mert erre készülni kell! Ugyan úgy, ahogyan a testnek, az agynak is kell a ráhangolás, beállítás.
A hihetetlen tempóban, és a tökéletes épségben amiben Eszter maradt egy ilyen szüles utám is, a tahiti tánctól kialakult komoly erőnléte rátszott közre.
A Covid alatt igazán komoly edzéseket kezdett, hogy szórakoztassa magát. Napi minimum egy órát gyakorolt, elosztva a nap során, és a két év alatt rengeteget fejlődött.
Hogy mennyit is, azt csak a terhesség alatt értettük meg igazán.
Mert ez a 9 hónap nagyon más volt mint amit eddig tapasztaltunk. Még az utolsó napokban is csak várta, hogy úgy isten igazában lehúzza a pocka súlya. Az izmok olyan szépen ölelték körbe a babát, hogy minden gond nélkül megtartották a 4 kilójval, és a 2 hónapos kényszerpihenővel együtt is.
Eszter így is minden nap tartott egy kis táncot, de komoly izzadós edzesek helyett persze most inkább csak a háta, csipője kimozgatása, és az izmok erőnlétének a megtartása volt a cél.
A terhesség ideje már nem az az idő, amikor komoly izmokat kell építeni. Csak megtartani lehet.
Mondta is döbbenten, hogyha ezt tudta volna, már az előzőekre is jobban rákészül.
Illetve azon is nagyon meglepődótt, hogy igazán nem is kellett sokkal lejjebb adja a szintet.
Nehéz eldönteni mennyit szabad vállalni, főleg első kisbabáknál. Most bátrabb volt, és azt tapasztalta, hogy 100%ig megérte!
Ha kimaradt reggel a kis tahitis 10 perces nyújtás sor, akkor bizony az ő dereka is megfájdult.
De ha megcsinálta, az egész napja más volt.
Persze ki mit szeret, ugyan ilyen jótékony hatása lehet a jógának és más mozgásoknak is. Csak ő ebben talalta meg magát, és nagyon szerencsésen.
Úgy tűnik ez a nagyon ősi táncforma tökéletes a női testnek.
Ez is kellett ehhez a szülés-élményhez.
Hogy ilyen biztonságban történjen ez a nagyon is kényes, fájdalmas és veszélyes, de csodálatos és legtermészetesebb esemény. Szinte biztos, hogy nem fogod akarni újra a dolgot semelyik módon sem, de nagyon nem mindegy, hogy hogyan jutsz el ide, és hogyan kelsz át rajta, milyen sebeket kapsz belőle, és ez nem csak az anyának meghatározó, de a babának is!
Na jó, befejezem az okoskodást, pláne mert én férfi vagyok, mit jövök én ehhez 😜! Majd Eszter mesél még erről, ő jobban érti is!
11 órára minden el lett intézve.
Én már szét is bontottam a medencét, minden elpakolva, a bábák elköszönnek. A végén azért volt bennük egy kis kedvesség és tisztelet 😂.
Sorban megölelték a kismamát.
 |
Eszter és Andris, a születés után 4 órával...
Hihetetlen! Senki meg nem mondaná, hogy
épp most szült egy több mint 4 kilós kisbabát! |
12 óra után néhány perccel Anna hazaérkezik az oviból Mamáccsal. Először nem igazán érti, de utána nagyon vidám, nagyon tetszik neki a kis jövevény!
 |
Anna első találkozása Andrissal |
Megérkezik Helen, aki az igazi bába lett volna. Megdícsér mindent, leellenőrzi a babát és az anyukát is, és boldogan közli, hogy bár minden szülés ilyen lenne!
Hát még milyen másnlett colna az egész az ő szerető, biztató, támogató jelenlétében. De ezzel nem bántjuk. Látszik, hogy magától is sajnálja, hogy nem lehetett itt.
El is köszön hamar, hagy minket, élvezzük ki a helyzetet.
15 óra után érkezik haza Ádám az iskolából. Hatalmas a boldogság!!! Együtt nézegetik Annával, beszélnek hozzá, próbálnak közel lenni.
 |
Ádám első találkozása Andrissal |
Itt van, velünk! Így lettünk mi 5 fős család!
Isten hozott! Légy mindig vidám, kicsi Andris!
