Hát a mai napra is örökké emlékezni fogunk.
Nem titok, hogy három gyerekkel mostmár kezd kissé kihívás lenni az élet autó nélkül. Tervezzük is hogy legyen, de akárhonnan vesszük, mindig be kell látnunk, hogy nem tudnánk fenntartani egyenlőre.
Minden esetre decemberben annyira eltökéltek voltunk, hogy én titokban azt hittem, így februárra már biztosan veszünk egyet.
Így amikor meghívtak minket az Icecream Farmra egy szülinapi buliba, örömmel igent mondtam.
A gyerekek is nagyon izgatottan várták. Ennél jobb hely nincs a környéken, és a szülinapi bulijuk híresen izgalmas, hatalmas, varázslatos fagyigéppel, ahol a gyerekek maguknak alkothatnak kelyhet öntetekkel, cukorral, mindennel. A játszóház se semmi! 0-14 éves korig mindenféle móka, szórakozás.
Viszont elêg drága, úgyhogy ezen a részen családdal mêg nem is voltunk. Csak a hiper-szuper kültéri játszótéren játszottunk eddig, ahol van buborékot fújó fa, meg a farm állatokat látogattuk meg.
Egy szó mint száz, nagyon vártuk ezt a ritka élményt.
A gyerekek beöltöztek a legszebb ruhájukba, Anna királylányosba, Ádám öltönyt húzott.
Autóval 15 perc az egész, de biciklivel 50-nek ígérte a GPS.
Kicsit aggódtam Ádám miatt. Ő még sose tekert ekkorát, a legnagyobb táv amit megtettünk egy foci meccsére ennek kb az ötöde volt.
De nagyon nem volt más lehetőségünk. Tömegközlekedés vasárnap nem megy arra, taxival pedig túl drága.
Tamás és Ádám bizakodóak voltak, úgyhogy neki vágtunk.
Bevallom, nekem mostanában nehezemre esik a bringázás. De most, hogy Tamás húzta az utánfutót, repültem mint a madár. Tényleg van súlya Pannának és csepp 10 hóbapos, 13 kilós Andris babának együtt. Élveztem a szabadságot.
Az út pedig meglepően könnyű és szép volt.
Hamar elértük a határát az általunk addig ismert területnek, és kiderült, hogy az út szinte végig egy kanális partján vezet.
Soha jobbat!
Kanális mellett nem lesz szint, és szép betonos biciklis sztráda szokott lenni.
Így is volt, csak suhantunk és élveztük a szép tájat, a hajókat a házakat, a kacsákat, míg nem egyszercsak a beton helyett föld út következett.
Eleinte szép egyenletes volt, szinte mintha csak a burkolat hiányozna róla.
De ahogy távolodtunk a várostól, egyre hepehupásabb lett.
Szegény Ádám kezdett nyögni, nyöszörögni.
Pihenőt kért. Segélykérőén ránéztem a gps-re. Kicsivel voltunk csak félntáv után.
Nem bíztató.
Igaz, hogy volt mellettünk egy autóút de láttam hogy az hamarosan elkanyarodik, így szenvedtünk tovább az egyre nehezedő terepen.
Végül elértük a kereszteződést, ahol az autó út is más irányba megy. Ádám itt már sírt a fáradtságtól. A kiírás szerint már csak 10 percre voltunk az uticéltól, de a rossz út annyira lelassított minket, hogy már így is egy órás késésben voltunk.
Az egész buli összesen 2 óra hosszú, 1 óra játék, aztán egy óra vacsora.
Utolsó utáni erőnket megfeszítve tovább indultunk, de alig mentünk pár métert, beláttuk, hogy fel kell adnunk. Itt a part nem hogy egyenletlen, de lejtő és gödrös is. Inkább csak egy kis gyalog ösvény a nádas mellett.
Az utánfutó ezen nem tud elmenni.
Aztó úton még legalább 20 perc tekerés lett volna hátra. Az utolsó fél órára semmi értelme odamenni.
Be kellett látnunk, hogy itt a vége.
Vissza kell fordulnunk.
Ádám nagyon szomorú volt. Úgy küldött. Annyira akarta, várta. És nem sikerült.
Anna is csalódott. Vele egyszer már jártam ott bulin, ő tudta pontosan miről maradunk le.
Lógó orral fordultunk vissza.
Bár most legalább autóúton mentünk, mert láttuk, hogy kb ugyanarra visz.
Tamással mondhatni közös specialitásunk kelletmetlen helyzeteket mégis jóvá és emlékezetessé formálni.
Most sem hagytuk magunk!
Félúton a kanális mentén, kellemes meglepeptésként eltekertünk egy nevezetes Pub, a Cheshire Cat mellett.
Eddig csak autóból láttuk, nem tudtuk, hogy mögötte fut a kanális, és még kapuja is van a gyalogos vemdégek számára.
Bejelentettük a gyerekeknek, hogy ha már így alakult, a kitartansukért cserébe, és hogy valami jót hozzunk ki a napból, megállunk ott, és rendelhetnek amit csak arnak.
A Pub maga elképesztően hangulatos! Nem láttam még ekkora éttermet. Rengeteg szoba, beugró, zegzugos terem. Mindenhol kandallók, karosszékek, fotelek. Szép faburkolat, alacsony mennyezet, festmények mindenhol.
Egyébként itt még megszállni is lehet, és ha nem itt laknánk a szomszédban, komolyan kedvem is lenne hozzá.
Szerintem az egyik legjobb asztalhoz vezettek minket. Pont a kanális felé nézőre, ahonnan a bicikliinket is láthattuk.
Ádám egy hatalmas fish&chipset rendelt, és az egészet megette. Szerintem ez eddig nem fordult még elő.
Panna és mi fagyi kelyhet rendelünk, híven az eredeti tervhez.
Amíg jól megérdemelt meleg kávénkkat szürcsölgettük, nem győztünk ámélkodni a csodálatos gyerekeink felett.
Az egy dolog, hogy milyen szépen kezelték ezt a helyzetet, de ráadasul az étteremben is gyönyörűen viselkedtek. Csendesen, kedvesen, türelmesen. Ádám úgy evett késsel-villával, mintha ez volna a leg természetesebb, pedig nem erőltettük eddig a dolgot.
Andris meg úgy bohóckodott, szórakoztatta a Valentín napi vacsorájukat fogyasztó párokat körülöttünk, hogy szerintem mindebki kedvet kapott a gyermekvállalásra.
Aztán mintha mi sem volna természetesebb gondolt egyet, bekucorodott az ölembe, és elaludt.
Álom baba ez a fiú. Komolyan!
Bár mind a hárman azok. Persze nem kevés ősz hajszálam köszönhetem nekik, de csodálatos látni köztük a szeretet, és hogy mind a maguk módján rendkívül értékesek.
Hazafelê már sötétben tekertünk.
Ehhez szokva vagyunk, szerdánként sport edzésekre járunk szintén bringával, és mindig ránk sötétedik.
Az út csendes és békés volt, vasárnap este lévén nincs nagy forgalom.
Igaz, egy élményről lemaradtunk, de azt hiszem a megtapasztalt lecke még annál is értékesebb volt a kis csapat számára.
Hogy minden helyzetet jóra lehet fordítani ha elengedjük az eredeti tervet, és kihozzuk a helyzetből a lehető legjobbat.
Most aztán mind a három alszik mint a bunda.
Szép álmokat nektek is!
