Felkelek a sötétben.
Éjjel, 3 óra.
Csukott szemmel áttámolygok a szomszéd szobába.
Már sokadszor ébred, nem is számolom. Biztos megint egy fogacska...
Jobb lesz, ha ez után már átviszem magunkhoz.
Most is csak nyöszörög, nem sír. Félig alszik ő is, áll a járóka szélébe kapaszkodva.
Kiveszem, magamhoz ölelem, ahogy leülök vele a karosszékbe.
Ösztönös mozdulattal befészkeli magát az ölembe, és átölel.
Aztán olyan hangon, ami magába sűríti a legmélységesebb szeretet, bizalmat és biztonságot, tisztán felsóhajt:
"Mama"
És már alszik is.
Én meg csak ülök, dermedten, azt hiszem könnybe lábadt a szemem.
Most mondta ki először.
<3
Éjjel, 3 óra.
Csukott szemmel áttámolygok a szomszéd szobába.
Már sokadszor ébred, nem is számolom. Biztos megint egy fogacska...
Jobb lesz, ha ez után már átviszem magunkhoz.
Most is csak nyöszörög, nem sír. Félig alszik ő is, áll a járóka szélébe kapaszkodva.
Kiveszem, magamhoz ölelem, ahogy leülök vele a karosszékbe.
Ösztönös mozdulattal befészkeli magát az ölembe, és átölel.
Aztán olyan hangon, ami magába sűríti a legmélységesebb szeretet, bizalmat és biztonságot, tisztán felsóhajt:
"Mama"
És már alszik is.
Én meg csak ülök, dermedten, azt hiszem könnybe lábadt a szemem.
Most mondta ki először.
<3
 |
| Charles Sheldon lehetfinom pasztellrajza |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése