Tamás útrakel

Sziasztok!

Izgalmas hetünk van. Ugyanis Tamás nincs itthon bő két hétig.
Nem is akárhol van, hanem Madagaszkáron expedíciózik.

Amikor kijöttünk ide, három fő szempont volt a döntő.
Tamásnak komolyabb nemzetközi munkákban való részvételt, és valódi terepi kutatások lehetőségét ígérték. Nekünk pedig egy család barátabb, biztonságosabb életmódot.

Eddig ebből csak a harmadik valósult meg, és ez sem feltétlenül az utolsó.
A magyar hajtás után végtelenül tudjuk értékelni az ajándékba kapott együtt töltött időt, és a rendszerezett időbeosztást. Délután 5 után együtt lehet a család, és kéthetente 3 napos hétvégénk van.
Anyagiakban angol léptékkel nem vagyunk eleresztve, az állatkertes szakma mindenhol alul fizetett. De a korábbi viszonyainkhoz képest nagy ugrás. Nem kell aggódnunk a hónap végi számlák miatt, és néha egy-két plusz kiadás is belefér, mint egy repjegy haza.

A munkához fűzött remények viszont eddig nem igazán tűntek megvalósulni. Igaz, hogy itt egy rovarász, CSAK rovarász, vagyis nem kell látogatókkal beszélnie, beszerzéseket, építéseket, papír munkákat intéznie. Figyelhet az állataira, legjobb tudása szerint. Ez a dolga. Így van lehetőség és idő fejleszteni. Ez is nagy dolog.
De miután az első egy évben Tamás segítségével szépen rendbe kapták az állat állományt, egy kisebb állóvíz alakult ki. Semmi újítás, semmi lényeges fejlesztés. Ötlet Tamásban lenne végtelen, de kicsi a tér a nyújtózkodásra.

A nagy szerencse, hogy itt kötelező havonta a one to one meeting, azaz a közvetlen felettessel való elbeszélgetés. Munkáról, eseményekről, meg úgy általában, hogy hogy érzi magát a dolgozó. Ilyen körültekintő és valódi figyelem mellett nem sikkad el semmi.
Észrevették, hogy Tamás kicsit csalódni látszik, illetve gondolom, hogy itt ez a remek ember, és nem használják ki.

Így történt, hogy váratlanul helyet kapott a mostani, novemberi madagaszkári arany mantella (egy kicsi mérgező békácska, ami nagyon veszélyeztetett) felmérő csapatban.
Egy ilyen utazásra máskor hónapokat készülnek. A februári csapat pl már most szervezkedik.
Neki két hete volt rá.

Nem tudom mennyire menjek részletekbe. Azt hiszem, erről majd ő szeretne mesélni inkább.
Tehát csak röviden.
Mivel ennyire rövid felkészülési idő volt, azt persze nem lehetett megszervezni, hogy bármit el is hozhasson onnan. De Gerardo (a nagy főnök) felszerelte egy csomó rovargyűjtő kütyüvel, ami azt sejteti, hogy további utazások várhatóak, igazán rovarászat céljából.
Most erről igazában nem volt szó, főképp békázni mentek, és esténként ha minden jól megy, szabad időben lehet egy pillantást vetni a rovar anyagra is.
Nagyon igyekezett Tamás felvenni a szálakat bárkivel, aki foglalkozott már a madagaszkári rovarokkal. Határozókat szerezni, meg kicsit tájékozódni, melyik területen kellene belefogni. Mert rovar az van, végtelen.
Ez is egy olyan dolog, ami egy angolnak eszébe sem jutna. Ők azt mondanák, mi vagyunk az elsők akik felmérik, azt kész. Nem foglalkoznak az előzetes kutatásokkal.

Színesítik a képet a trópusi viszonyok is. Épp esős évszak van, tehát kérdés mennyi napot látnak majd. Sok esőre kell készülni.
Aztán a szokásos oltás sorozat mellé (malária gyógyszer, hepatitisz mindenféle, tífusz és társai) most még bejött egy komoly bubó- és tüdő pestis járvány a helyszínen, ami meg is kérdőjelezte az utazást. Én se voltam felhőtlenül boldog... ha már az ember egyedül van idegenben, nem szeret még izgulni is a másik egészségéért.
De felkészültek erre is. Vittek maszkot, gyógyszereket, és komoly antibiotikum kúrán lesznek végig. Tehát nem lehet baj.
Szinte az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy csípés allergiája van, és erre se ártana készülni. Szerencsére épp járt otthon Magyarországon indulás előtt, és Mamácska (anyukám, aki orvos) még tudott neki felírni egy két kiegészítőt.

Hírekre a hazajöttéig nem igen lehet számítani. Az erdőben ugyanis nincs térerő, se áram, se internet.
Jelzett amikor megérkezett Antananarivóba.
Tehát ő most úton, a nagy kalandok felé.
Mi ránk pedig itthon várt a feladat, hogy kettesben is vidáman üssük el az időt.