Sziasztok!
Eszter: Jó sok dolog felgyűlt megint! Lehet, hogy részletekre bontjuk. :)
Március 8-tól Tamásnak már vissza kellett térnie a dolgos hétköznapokhoz. De én erre az időszakra sem maradtam segítség nélkül.
Már előre elterveltük, hogy Tamás mamája hozzánk látogat segíteni nekem. Nagy vállalás ez tőle, mert nem beszél angolul, és most repül először.
Tamás nagyon aggódott is érte, szép hosszú (talán 6 oldalas..) összefoglalót írt neki mi vár rá a reptéren, de foglaltunk neki asszisztenciát is, aki (elméletileg) kaputól kapuig viszi.
Megálmodni sem lehetett volna jobban!
Március 5-re foglaltunk neki repülőjegyet, még decemberben. Akkor még nem tudhattuk mikor érkezik a pici, de az időzítés tökéletes volt!
Egy napot se kellett egyedül lennem, sőt, az első két napot négyesben tölthettük.
Mártival (Ő az Anyukám - Tamás) együtt megérkezett a napsütés is!
Hiába harangoztuk be neki a borús angol időt, amíg ő itt volt, alig pár napot esett csak.
Tamás: Mattie a szomszédból önzetlenül segített nekünk, kivitt a reptérre engem, és haza is hozott minket Édesanyámmal. Tényleg nagy volt bennem a félelem, eszembe jutott, hogy milyen zavaros is lehet ez valakinek, aki nem beszéli a nyelvet, nem volt még ilyen helyzetben soha, és nem a kaland élete mozgatórugója... Ezért voltam nagyon vidám amikor az érkezési oldalon végre megláttam őt és átvehettem tőle a csomagjait.
Eszter: Vasárnap csak kis sétát tettünk, kipróbáltuk, hogy bírom a mászkálást. Elsétáltunk az állatkert mellett az elefántokig, akik az első látványosság az állatkert főbejárata mellett, és ingyen is megtekinthetők.
Az állatkert régi és új része között van egy szabadon használható ösvény. Két oldalán laknak a gepárdok, orrszarvúak, tevék, elefántok, ragadozó madarak és a lepkék. Ha szerencsés az ember, láthatja az állatokat is, vagy összefuthat a hupikék ruhás gondozókkal.
Tőlünk 10 -15 perc kellemes sétával elérhető a bejárat, de az ösvény halad tovább egész a River Dee kis csatornájáig, aminek a partján 4-5 km szépen kiépített bicikli út vezet a városba. (alig várom, hogy használhassam! ;) )
Hétfőn városnézés volt a terv. Az előzetes teherbírás felmérés alapján én a folyóparton maradtam Ádámmal uzsonnázni és sütkérezni a napon, Tamás és Márti pedig tettek egy sétát a falon.
Tamás: Azt a célt tűztem ki magamnak, hogy Chesternek minél szebb oldalát láthassa Édesanyám, amíg nálunk lakik. Így a központi sétálóutca és a városfal lett az első a "dolgok amik széppé teszik Chestert" listán. Működött! A sok régi ház, az öreg falak, a macskaköves utcák teljesen elvarázsolták őt, és a nap fénypontjaként egy hangulatos folyóparti étteremben haltálat ettünk. Létezik ember a világon akinek ez nem tetszene?
Mellékelve két kép vele, miután először kóstolt garnélát:
Eszter: Március 7, Tamás névnapja!
Egyik helyi jó barátunk előtte való héten osztott meg velünk facebookon egy képet egy horgolt hernyó ruhába öltöztetett kisbabáról. Annyira megtetszett nekünk, hogy megkértük Mártit, kösse meg ezt a kis hálózsákot Tamás névnapja alkalmából nekünk.
Tudni kell róla, hogy nagyon jól köt, sok sok pulcsit készített Tamáséknak régen. Ma is ezeket hordja legszívesebben.
Hihetetlen édes lett! És jó meleg is. Nagyon jó a kinti sétáláshoz.
Másik ügyes kézműves barátnőm pedig, Zombory Ági, aki a családjával szintén itt van Angliában London környékén, egy gyönyörű kis takarót kötött nekünk Ádám érkezésére. A kettő együtt tökéletes séta felszerelés!
Tehát Tamásék körbesétáltak a falon a ragyogó napsütésben, megcsodálták a helyi nevezetességeket, és élvezték a hamisítatlan angol hangulatot.
Én ezalatt elrohantam megetetni Ádámot, aki igen hangosan jelezte, hogy idő van. Szerencsére van a sétálóút közepén egy üzletközpont, ahol tudtam hol van a baba-mama szoba. A meglepetés akkor ért, amikor oda benyitottam... a helység egy darab lepukkant, tető nélküli vécéből, és egy megsárgult pelenkázóból állt. A normál női mosdó szebb képet mutat itt, mint ez a lyuk. Még egy szék se volt. De nincs mit tenni, itt legalább nem zavarnak.
Ez van!
Az angolok nincsenek felkészülve a szoptatós kismamákra. Tényleg ennyire csak tápszerrel etet mindenki. Viszont emiatt kevésbé bátran etetek nyílt terepen. Ha ennyire furcsa nekik ez a jelenség, még a magyaroknál is jobban megütköznének. Kényelmesebb lett volna kinn a napsütésben egy padon, de hiába biztat lelkesen Tom, hogy mutassam csak meg bátran az angol népnek, hogy így kell ezt, nem vagyok az a harcos úttörő típus. Talán később majd lazul a szégyenlősségem.
De most, a 20 perces vécén görnyedés végére eléggé megfájdult a hátam, úgyhogy megszavaztam magamnak egy forrócsokit.
Ebére beültünk a The Boathouse nevezetű helyre, ami a River Dee partján áll. Tényleg lehet itt csónakot is bérelni, meg is lehet szállni, de a főépület a vízparton álló étterem, amihez egy stég is tartozik. Oda is ki lehet menni enni. Mi inkább bent maradtunk, ott is nagyon hangulatos volt!
Árakhoz való viszonyulásunkban még nagyon magyarok vagyunk, vagyis próbálunk a minimumra törekedni. (itt egy főétel ára 8-10 font ~ 4000 Ft..)
Két szép tálat rendeltünk, az egy halasat és egy húsosat. Mindkettőt vagy egy személynek, vagy két főre előételnek ajánlják. Mi azért elég jól megebédeltünk belőle hárman, és nagyon mókás volt kipróbálgatni a különféle angol specialitásokat.
A hal tálon volt pl. pár szelet lazac, meg egy kis tál garnéla. Tamásnak a lazac a kedvence, nekem a garnéla majonézzel. Márti most kóstolta ezeket először. Ízlett is neki! (Tamás: erről meséltem fent!)
A további két hétben otthon voltunk Mártival.
Ő vele igazán könnyű kijönni, egyrészt tisztára olyan jellem mint Tamás, másrészt nagyon nagyon segítőkész, amire nekem most nagy szükségem volt.
Bár már a lakásban teljesen jól voltam fizikailag, a két kis séta után este alaposan éreztem, hogy még nem szabad erőltetnem semmit.
Így is "rossz voltam", Ádám ringatása közben megpróbálkoztam lassú tahiti mozdulatokkal. Remekül működött egyébként, egy perc alatt elaludt tőle, biztos ismerős neki a ritmusa a pocakból.
De sajnos estére megint csak éreztem, hogy ezzel még várni kell.
Tehát ebben a két hétben is el voltam kényeztetve.
Fekhettem, pihenhettem, szokhattam a kismama lét csínját-bínját.
Márti főzött nekünk minden nap, sőt, a mélyhűtőt is újra feltöltötte rántott hússal, fasírttal, pörkölttel. Porszívózott, ablakot mosott, teregetett, hajtogatott, és mindig boldogan ringatta Ádámot, ha nekem épp más dolgom akadt. Figyelmesen észrevette mindig a kellő pillanatot, de hagyott engem kibontakozni, szárnyat próbálgatni is.
Ádám nagyon jól érezte magát nála!
Jókat aludt a vállán, vagy a mellette levő kis mózeskosárban. Mi meg ellestük az altatás technikáját, és néha tanácsot kértünk apró dolgokhoz, mint a fürdővíz hőmérséklete, és a baba helyes tartása pancsolás közben, illetve hogy mikor számít pirosnak a popsija, és mikor nem.
De őszintén szólva nekem a leg-leg-legnagyobb segítség az volt, hogy van itt valaki a házban rajtam kívül ebben az időszakban.
Az első hetekben a kismama lelkivilága még elég érzékeny. Nekem a legnehezebb újra egyedül lenni lett volna. Így, hogy lehet beszélgetni, volt kivel megosztani a helyzeteket, új felfedezéseket, nagyon nagyon jól éreztem magam!
Most, az ötödik hétre pedig már megerősödtem, és belejöttem a rutinba annyira, hogy jól megvagyok Ádámmal kettecskén is. (bár lehet, hogy segít az a tudat is, hogy az én szüleim is hamarosan érkeznek ;) )
Mindhárman megkönnyeztük kicsit az elválást, de ezek örömteli érzések.
Milyen jó, ha ilyen szép egy család, hogy mindenkire számíthatunk!
Eszter: Jó sok dolog felgyűlt megint! Lehet, hogy részletekre bontjuk. :)
Március 8-tól Tamásnak már vissza kellett térnie a dolgos hétköznapokhoz. De én erre az időszakra sem maradtam segítség nélkül.
Már előre elterveltük, hogy Tamás mamája hozzánk látogat segíteni nekem. Nagy vállalás ez tőle, mert nem beszél angolul, és most repül először.
Tamás nagyon aggódott is érte, szép hosszú (talán 6 oldalas..) összefoglalót írt neki mi vár rá a reptéren, de foglaltunk neki asszisztenciát is, aki (elméletileg) kaputól kapuig viszi.
Megálmodni sem lehetett volna jobban!
Március 5-re foglaltunk neki repülőjegyet, még decemberben. Akkor még nem tudhattuk mikor érkezik a pici, de az időzítés tökéletes volt!
Egy napot se kellett egyedül lennem, sőt, az első két napot négyesben tölthettük.
Mártival (Ő az Anyukám - Tamás) együtt megérkezett a napsütés is!
Hiába harangoztuk be neki a borús angol időt, amíg ő itt volt, alig pár napot esett csak.
Tamás: Mattie a szomszédból önzetlenül segített nekünk, kivitt a reptérre engem, és haza is hozott minket Édesanyámmal. Tényleg nagy volt bennem a félelem, eszembe jutott, hogy milyen zavaros is lehet ez valakinek, aki nem beszéli a nyelvet, nem volt még ilyen helyzetben soha, és nem a kaland élete mozgatórugója... Ezért voltam nagyon vidám amikor az érkezési oldalon végre megláttam őt és átvehettem tőle a csomagjait.
Első találkozás az unokával
Eszter: Vasárnap csak kis sétát tettünk, kipróbáltuk, hogy bírom a mászkálást. Elsétáltunk az állatkert mellett az elefántokig, akik az első látványosság az állatkert főbejárata mellett, és ingyen is megtekinthetők.
Az állatkert régi és új része között van egy szabadon használható ösvény. Két oldalán laknak a gepárdok, orrszarvúak, tevék, elefántok, ragadozó madarak és a lepkék. Ha szerencsés az ember, láthatja az állatokat is, vagy összefuthat a hupikék ruhás gondozókkal.
Látogatás az elefántoknál
Tőlünk 10 -15 perc kellemes sétával elérhető a bejárat, de az ösvény halad tovább egész a River Dee kis csatornájáig, aminek a partján 4-5 km szépen kiépített bicikli út vezet a városba. (alig várom, hogy használhassam! ;) )
Hétfőn városnézés volt a terv. Az előzetes teherbírás felmérés alapján én a folyóparton maradtam Ádámmal uzsonnázni és sütkérezni a napon, Tamás és Márti pedig tettek egy sétát a falon.
Tamás: Azt a célt tűztem ki magamnak, hogy Chesternek minél szebb oldalát láthassa Édesanyám, amíg nálunk lakik. Így a központi sétálóutca és a városfal lett az első a "dolgok amik széppé teszik Chestert" listán. Működött! A sok régi ház, az öreg falak, a macskaköves utcák teljesen elvarázsolták őt, és a nap fénypontjaként egy hangulatos folyóparti étteremben haltálat ettünk. Létezik ember a világon akinek ez nem tetszene?
Mellékelve két kép vele, miután először kóstolt garnélát:
Eszter: Március 7, Tamás névnapja!
Egyik helyi jó barátunk előtte való héten osztott meg velünk facebookon egy képet egy horgolt hernyó ruhába öltöztetett kisbabáról. Annyira megtetszett nekünk, hogy megkértük Mártit, kösse meg ezt a kis hálózsákot Tamás névnapja alkalmából nekünk.
Tudni kell róla, hogy nagyon jól köt, sok sok pulcsit készített Tamáséknak régen. Ma is ezeket hordja legszívesebben.
Hihetetlen édes lett! És jó meleg is. Nagyon jó a kinti sétáláshoz.
Másik ügyes kézműves barátnőm pedig, Zombory Ági, aki a családjával szintén itt van Angliában London környékén, egy gyönyörű kis takarót kötött nekünk Ádám érkezésére. A kettő együtt tökéletes séta felszerelés!
Tehát Tamásék körbesétáltak a falon a ragyogó napsütésben, megcsodálták a helyi nevezetességeket, és élvezték a hamisítatlan angol hangulatot.
Én ezalatt elrohantam megetetni Ádámot, aki igen hangosan jelezte, hogy idő van. Szerencsére van a sétálóút közepén egy üzletközpont, ahol tudtam hol van a baba-mama szoba. A meglepetés akkor ért, amikor oda benyitottam... a helység egy darab lepukkant, tető nélküli vécéből, és egy megsárgult pelenkázóból állt. A normál női mosdó szebb képet mutat itt, mint ez a lyuk. Még egy szék se volt. De nincs mit tenni, itt legalább nem zavarnak.
Ez van!
De most, a 20 perces vécén görnyedés végére eléggé megfájdult a hátam, úgyhogy megszavaztam magamnak egy forrócsokit.
Ebére beültünk a The Boathouse nevezetű helyre, ami a River Dee partján áll. Tényleg lehet itt csónakot is bérelni, meg is lehet szállni, de a főépület a vízparton álló étterem, amihez egy stég is tartozik. Oda is ki lehet menni enni. Mi inkább bent maradtunk, ott is nagyon hangulatos volt!
Árakhoz való viszonyulásunkban még nagyon magyarok vagyunk, vagyis próbálunk a minimumra törekedni. (itt egy főétel ára 8-10 font ~ 4000 Ft..)
Két szép tálat rendeltünk, az egy halasat és egy húsosat. Mindkettőt vagy egy személynek, vagy két főre előételnek ajánlják. Mi azért elég jól megebédeltünk belőle hárman, és nagyon mókás volt kipróbálgatni a különféle angol specialitásokat.
A hal tálon volt pl. pár szelet lazac, meg egy kis tál garnéla. Tamásnak a lazac a kedvence, nekem a garnéla majonézzel. Márti most kóstolta ezeket először. Ízlett is neki! (Tamás: erről meséltem fent!)
A további két hétben otthon voltunk Mártival.
Ő vele igazán könnyű kijönni, egyrészt tisztára olyan jellem mint Tamás, másrészt nagyon nagyon segítőkész, amire nekem most nagy szükségem volt.
Bár már a lakásban teljesen jól voltam fizikailag, a két kis séta után este alaposan éreztem, hogy még nem szabad erőltetnem semmit.
Így is "rossz voltam", Ádám ringatása közben megpróbálkoztam lassú tahiti mozdulatokkal. Remekül működött egyébként, egy perc alatt elaludt tőle, biztos ismerős neki a ritmusa a pocakból.
De sajnos estére megint csak éreztem, hogy ezzel még várni kell.
Tehát ebben a két hétben is el voltam kényeztetve.
Fekhettem, pihenhettem, szokhattam a kismama lét csínját-bínját.
Márti főzött nekünk minden nap, sőt, a mélyhűtőt is újra feltöltötte rántott hússal, fasírttal, pörkölttel. Porszívózott, ablakot mosott, teregetett, hajtogatott, és mindig boldogan ringatta Ádámot, ha nekem épp más dolgom akadt. Figyelmesen észrevette mindig a kellő pillanatot, de hagyott engem kibontakozni, szárnyat próbálgatni is.
Ádám nagyon jól érezte magát nála!
Jókat aludt a vállán, vagy a mellette levő kis mózeskosárban. Mi meg ellestük az altatás technikáját, és néha tanácsot kértünk apró dolgokhoz, mint a fürdővíz hőmérséklete, és a baba helyes tartása pancsolás közben, illetve hogy mikor számít pirosnak a popsija, és mikor nem.
De őszintén szólva nekem a leg-leg-legnagyobb segítség az volt, hogy van itt valaki a házban rajtam kívül ebben az időszakban.
Az első hetekben a kismama lelkivilága még elég érzékeny. Nekem a legnehezebb újra egyedül lenni lett volna. Így, hogy lehet beszélgetni, volt kivel megosztani a helyzeteket, új felfedezéseket, nagyon nagyon jól éreztem magam!
Most, az ötödik hétre pedig már megerősödtem, és belejöttem a rutinba annyira, hogy jól megvagyok Ádámmal kettecskén is. (bár lehet, hogy segít az a tudat is, hogy az én szüleim is hamarosan érkeznek ;) )
Mindhárman megkönnyeztük kicsit az elválást, de ezek örömteli érzések.
Milyen jó, ha ilyen szép egy család, hogy mindenkire számíthatunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése