Chesterben rovarászni

Már nagyon vártátok, igaz?

Lassan egy éve már, hogy beadtam a jelentkezésemet arra az állásra, mely most a munkám. Hosszú út vezetett azonban a döntésig.
Imádtam Budapesten dolgozni, imádtam, hogy barátok vesznek körül, imádtam a családias légkört, a mindennapok változatosságát, az újabb és újabb kihívásokat, ez tény. De nem az a munka volt, ami miatt több, mint 10 éve elkezdtem a Fővárosi Állat- és Növénykertben dolgozni. Csodákat tettünk, olyan dolgokat építettünk ott közösen több emberrel, ami egyedülálló az állatkertek világában.De mit is akartam igazán? Megmutatni a látogatóknak a természetnek azt a lenyűgöző és varázslatos arcát, ahogyan én látom, ami miatt a rovarászat valószínűleg örök időre rabul ejtett. És emellett tenni is valamit ennek a fennmaradásáért, megmutatni, hogy ezek a lények is veszélyben vannak, kell a segítségünk számukra. Ezt pedig a budapesti munka már régen lecserélte valami másra, ami miatt sajnos pont arra nem volt soha időm, hogy azzal foglalkozzak, ami igazán fontos lenne. Ezt kínálta Chester. Ezért jelentkeztem ide. Igen, több a fizetés, de aki ismer, az tudja, hogy az elmúlt sok évben többször is lett volna alkalmam másik helyre menni dolgozni, sok esetben könnyebb munkát végezni sokszorosan több pénzért, de nem tettem. Igen, biztonságosabb is az életünk itt, de aki volt nálunk vendégségben Magyarkúton, az láthatta, hogy ugyan kis lépésekkel, de felépítettük, kialakítottuk a saját életünket ott, ami nagyon is biztonságos volt. Igen, szakmai elismerések vártak, de ez otthon is megvolt, erre a legjobb példa Benyó Andris barátom által nyújtott állandó dicsérő vállveregetés, meg a sok-sok telefon, email, levél és egyéb hozzászólás arról, hogy jó úton járunk, jól csináljuk. Barátok, kollégák, a szakma elismerő támogatása, hivatalos felkérések, barátik invitálások, nemzetközi gratulációk, ez azért tényleg nem semmi. Ennél többet itt sem érhetek el.
Itt viszont gyakorlatban tehetek hozzá a fajvédelemhez. A természet megőrzését, fajvédelmet és gyakorlati természetvédelmi munkát végző intézmények között Chester Zoo vezető és meghatározó munkát végez, a világ több pontján segíti a fajmegmentő programokat, tenyésztelepeket, kutató állomásokat. Ha van hely a világon, ahol tehetek azért, hogy ezeket a lényeket is megmenthesse a kihalástól az emberiség, akkor ez az. Remélem is , hogy a feltűnően kis elméleti de valószínűleg nagy gyakorlati tapasztalatom hozzájárul az ő "világot jobbá tevő" munkájukhoz. Ezért vagyok itt. Ez volt az a dolog, amit Eszterrel közösen határoztunk meg kb egy évvel ezelőtt, egy hosszú esti beszélgetésben, amikor felsejlett ennek a dolognak az első jele. Naív vagyok, nem is kicsit. Meg optimista, igen. De tudjátok, nagyon jó érzés pozitívan látni ezt a világot!

A bejegyzésben nem sok képet fogtok látni. A cég egyik legmeghatározóbb tulajdonsága a szabályozottság. Mindenre van szabály. Így az intézmény területén készült képek, ha azok olyan területet vagy munkafolyamatot ábrázolnak, mely a látogatók számára nem látható vagy nem elérhető, akkor azt először a vezetőséggel el kell bíráltatni, hogy megjelenhet-e nyilvánosan, vagy nem. Ez ugyan Budapesten is megvan, de itt aztán elképesztő szigorral le is sújtanak arra, aki megszegi. Például pár hete Madagaszkárról hazaérkezett kollégám az ottani munkáról készült képeit töltötte fel a Facebookra, és le is kell törölnie mindet, merthogy nem kapott rá engedélyt. Kivétel nincs. A képek vissza fognak kerülni, de csak a pontos engedélyezési eljárás után. A nagy testvér mindent lát... A főigazgatónk még nem ismerősöm a Facebookon, de ez szerintem hamarosan megváltozik. Mindenesetre vicces, amikor pl a vezető akvarista otthoni halas szaporulatait lájkolgatja, meg odaírja a gyerekek képe alá, hogy hoppá, mi is ezen a játszótéren szoktunk labdázni a családdal!

Elméletileg az itt folyó munkáról sem beszélhetek teljesen nyíltan, de azt hiszem semmi szabályszegő dolog nem fog szerepelni ebben a bejegyzésben.

Első napomon kezembe kaptam az úgy nevezett "Welcome Pack" csomagot, melyben a főbb szabályok, a digitális rendszerhez használható kódjaim, balesetvédelmi kérdőívem, a biztosításom fontosabb papírjai szerepelnek. Sok papírmunka, de kellett is a nyelvi beszokáshoz, hogy minél több új idegen szóval találkozzak. Ebben volt, nem is kevés... Munkaruha átvétele (a raktáron épp nem volt az én méretemnek megfelelő kabát és pulcsi, így két hétig pólóban mászkáltam novemberben). valahogy öltözőszekrényt szerezni, stb, és kb millió alkalommal aláírni a nevem mindenhová. Ami viszont nagyon jó volt: a sok-sok segítség, információ, tanács a csapattól. Már első nap egyenlőként kezeltek, semmi lekezelő magatartás, de ez általában jellemző az állatkertesekre, legalábbis akikkel eddig találkoztam.

Profizmus. Mindenben. Inkább haladj lassan, de legyen minden kész. Legyen ledokumentálva. Nem sietünk, "no rush", csak nyugi, csináld meg jól. Ez mindenkin látszik is. Nyugodtan, higgadtan végzett de nagyon alapos munka. Az én tempómnak kicsit lassú, de imádom, hogy minden kész, nem pedig csak úgy teszünk, mintha az lenne.

Az első pár nap bankba és orvoshoz rohangálás után hamar beleláttam a mindennapi munkába, az én feladataimba. Az én dolgom az, hogy az itt lévő sok ízeltlábú jól érezze magát, a bemutatótér rendbe legyen téve, és emellett kezdjek hozzá a szakmai munkához is. A reggel mindig kicsit rohanósabb, mint a nap többi része, ennek egyszerűen az az oka, hogy még a budapesti állatkerthez képest is RENGETEG a látogató. Angliában vagyunk ugyebár, az eső nem jelent semmit, és amint nyit az állatkert, akkor onnantól kezdve zárásig a látogatói utakon, állatházak látogatók által használt részén egyszerűen nem lehet semmit sem csinálni, akkora a tömeg. Ezért 10-re előtt minden olyan munkát el kell végezni, mely ilyen helyeken zajlik, utána esélyünk sincs mondjuk kitakarítani egy terráriumot, stb. Szóval reggel futás a bemutatóterráriumokat rendbe tenni, utána pedig a háttérmunka következik. A Lepkeház (Butterfly Journey, csak hogy pontosak legyünk) a kollégák egybehangzó véleménye alapján Anglia legszebbje. Nem tudom, még csak néhányat láttam, azok között tényleg a legjobb volt. Kicsit szűk, és itt is elkövették azt a hibát, hogy nem a lepkéknek építettek egy jó bemutatót, hanem egy üvegházat alakítottak át lepkéknek. Sajnos ez a hiba nagyon jellemző a világban, alig van néhány kivétel. A hely kicsit szűk, és kicsit sötét is (Anglia... felejtsd el a napsütést...), de a technikai megoldások jók. A fűtés kitűnő, a növények nagyon jól nőnek, van amelyik túl jól is, és alig győzik a kertészek visszavágni.
Jut eszembe botanikai részleg. Előnye az (Bodó Juci, most kapaszkodj meg), hogy a növényekkel alig kell dolgoznunk. Minden megy a kertészek által, akik meg értenek is hozzá, jól. Dekornövények és tápnövények is rendelkezésünkre állnak, amikor szükséges. A baj az, hogy szinte minden vásárolt, permetes, és a kertészek által szajkózott "ez a szer nem árt a rovaroknak" frázis itt is jelen van. Nem is csodálom, hogy vegyszereznek, komoly botanikai értéket képvisel a gyűjteményük. Itt jegyezném meg hogy:
1. nem mondják magukat botanikus kertnek, de amit itt láttam az én felületes tudásommal is egyszerűen elképesztő, nagyon magas színvonalú botanikai és kertészeti munka;
2. Az orchidegyűjteményük 25000, igen huszonötezer taxonból áll, minden egyes típusból legalább kettő egészséges egyeddel rendelkeznek, tehát ez legalább 50 ezer növény (tuti több, becsülgettem már többször is, amikor ott voltam...), és ez az egész csak elenyésző részben látogatható. Miért? Mert gyűjtemény, és nem bemutató. Pont. Vége. Ennyi. Némelyik nagyobb showra kimennek, megnyernek 1-2 kupát, és van kiállítva kb 100-120 épp virágzó tő az üvegházak egyik részén, de nem az a lényeg, hanem élő egyedekből álló gyűjtemény fenntartása, fejlesztése. És akkor most had írjam ide apró betűvel, hogy Budapest, a Fővárosi Állat- és Növénykert hajdan a világ egyik legmagasabb színvonalú gyűjteményével rendelkezett (nem csak orchidea, de bromélia és sziklakerti évelő gyűjteményünk is kimagaslóan jó volt). A történet végét kevesen ismerik, én igen, és nem szeretném elmondani.
3. kaktuszgyűjtemény: a nemzeti gyűjtemény része (bocsi ezt kihagytam az orchideáknál...), Hiába az angol klíma, ami sok növénynek kedvez, na de épp a kaktuszoknak nem, a növények szépek, erősek, virágoznak. Értenek hozzájuk, nem is kicsit.
4. befektette pénz: sok. Befektetett munka: nagyon sok. Szakértelem: elképesztően sok. Van helyük, idejük, pénzük, emberük, akaratuk jót tenni. Példaértékű.

Amire nekem kell figyelnem az az, hogy ezzel miként tudunk mi rovarászok együtt élni? Új szabályokat vezettünk be mostanában: pl a botanikusoktól hozzánk kerülő növényanyagot minden esetben "újraindítjuk", azaz cserépből ki, talaj lemos, új, saját talajba ültet, vár 3 hónapot, na utána már használható. Ezt ők is igyekeznek segíteni, földdel, külön nekünk fenntartott területtel, ahol zéró vegyszerezés történik, stb. Segíteni a másikat, erre itt nagyon figyelnek.
Hőböröghetnénk, hogy miért adnak ilyen növényeket, de jobb ehelyett közösen együtt dolgozni, és megoldást találni a gondokra.

A növényanyag kezelés fő feladatban az övék a Lepkeházban, mi besegítünk ha kell. Az újító ötleteket támogatják (aki ismer, azt tudja, hogy ebből nekem alig van... És általában könnyű őket megvalósítani...), segítik.

Vissza a lepkékhez és az én munkámhoz.
Fejlesztettünk is nem keveset, mióta itt vagyok, a Lepkeház több részén is új dolgokat alakítottunk ki, pl "nász terület", ami korábban csak lerakat volt, most meg tele van tápnövénnyel és a látogatók itt az orruk ellőtt láthatják, hogyan nászrepülnek és petéznek ezek a szép állatok. Megsokszoroztuk az etetőhelyeket, ezt még Budapesten találtuk ki közösen. Először furán is néztek rám, miért adok olyan sok gyümölcsöt ki a lepkéknek, nem-e csak szemét termelés, meg pocsékolás, de már bizonyított a mi módszerünk, tényleg sokkal tovább élnek és sokkal aktívabbak az állatok, mióta ezt bevezettük.
Imádom, hogy ezt csinálhatom! Tenyésztés, tervszerű szaporítás és nevelés, profi technikai feltételek között. És ami a legfontosabb, ami nagyon meghatározó: ezt ők alig tudják. Szinte minden nap elmondom nekik, örüljenek, hogy itt és ezt csinálják, mert ez nem igazán van így máshol. Ugye mindenbe bele lehet szokni, ebbe is, és csak a rosszat látni, és ez ellen igyekszem küzdeni. Mert kell, mert nem megengedhető az a nézet, hogy "miért csak egy csomagot hozott a Mikulás, miért nem kettőt?"... Örülj, hogy van, és dolgozz azzal, használd, alakítsd, formáld, gondolkozz, ezt sokszor kell elmondanom. De van fény az alagút végén!

Egyéb dolgaim: van pár kisebb-nagyobb terrárium, és kiállítási rész, ami hozzánk tartozik, hangyákkal, botsáskákkal, stb. Ennek a tisztán, rendben tartása is a mi dolgunk. Ami a lényeg: ebből sokkal többet szeretnének, és ezen dolgozom ép most, hova és mit lehetne elrakni, milyen új dolgokkal lehetne színesíteni a már így is nagyon látványos kiállítási tereket. Új terráriumok, új fajok, stb. Ezen dolgozom épp.

Van két közvetlen kollégám, róluk nem sokat írhatok, merthogy ugye privát dolog. Ennek ellenére azt azért bátorkodom elmondani, hogy Adam és Heather (ők a két rovarász) jó munkaerők, szívesen dolgozom velük. Remélem, hogy együtt valami egészen klassz dolgot fogunk majd velük alkotni!

Minden egyes dolgozó egy Team-be van beosztva. Az én Team-em a Lower Vertebrates and Invertebrates, ami durva fordításban "Alacsonyabb rendű gerincesek és gerinctelenek"-et jelent. Ami kb annyi, hogy minden ami nem madár vagy emlős. Mondjuk úgy, hogy sokféle jószággal dolgozik a csapat! Van külön hüllős csapat, kétéltűs csapat és mi, a rovarászok. Külön Team az akvaristák, de a szervezet szempontjából egy Team-ként működünk.

A Team vezetője mindig egy kurátor, nálunk ez a sokak által ismert dr Gerardo Garcia, hüllő- és kétéltűvédelemben óriási szaktekintély, aki kellően maximalista egy főnöknek és kellően emberbarát is ahhoz, hogy jó vezető legyen. A kurátoré a szakmai döntésekben az utolsó szó minden esetben, ő vállal felelősséget a Team munkájáért. Munkavezetésének egyik számomra kiemelkedő irányvonala az, ahogyan és amit megkövetel a dolgozóktól. Ne az legyél, aki a maximumot hozza minden nap. Ne az élharcos akarj lenni. Hanem a munkádban érezd jól magad, és legyen rendben, legyen készen, minden nap. Ha több idő kell valamire, akkor szólj, és megkapod. Ha több tér kell, vagy anyag, szerszám, segítség munkaerőben, azt is megkapod. Csak legyen meg. Ne siess, gondold át, legyen jó, ne később kelljen javítgatni.. Jó legyél, ne pedig kézzel lábbal hajts a legjobb címért. Elsőre kicsit fura is volt, de mára abszolút igazat adok neki. Ha valaki valami kiemelkedően sokat tesz le az asztalra, akkor azt nagyon díjazza, de nem az a lényeg. Legyél pontos, megbízható és ne legyen stressz a munkádban. Ez a fontos. Nekem tetszik!

A Team gyakorlati vezetője egy Team Manager és az ő jobb keze az Assistant Team Manager. Ben Baker és Matt Swatman gyakorlatilag azt csinálják, amit én is csináltam (illetve csinálnom kellett volna, ha nem kellene még kb millió másik dologgal is foglalkozni)  Budapesten, koordinálni, irányítani és ellenőrizni a napi munkavégzést. És nagyon jól végzik a dolgukat! Engem is ellenőriznek, kérdeznek, felelősségre vonnak, ha kell. A legjobb az egészben, hogy ez a dolog nem egy elnyomó főnök-beosztott szinten van, hanem egy alapvetően segíteni akaró baráti viszony, ahol engem kb megkérnek hogy csináljam már amit a legjobban szeretek, és aztán ellenőrzik, hogy megvan-e. Biztosítják a pontos és jó munkavégzéshez szükséges feltételeket, és elvárják a helyzetnek megfelelő magas szintű munkát és eredményeket. Nekem maga a Kánaán! Pontosan erre volt szükségem: van aki piszkál, noszogat, ellenőriz, de támogat és segít minden nap. Én pedig termelek is, amennyit csak tudok, most épp ezzel gyűlik meg a bajuk, mi legyen a sokszoros túlszaporulattal, amit a kis rovarász csapat jelenleg produkál.

A Team-ben vannak ápolók és vezető-ápolók, a kettő közötti fő különbség a munkaszervezésben és a jelentésekben nyilvánul meg. A vezető mondja meg mi legyen, és ő is számol el a végén mindennel. Ennyi. Működik, és jól. A csapat emberi része is fontos, sok a közös program, szülinapozás, közös ünneplések mellett sokszor megy a Team együtt munka után moziba, sörözni vagy csak úgy találkozni egy szabadnap. Tisztelik és támogatják egymást, nem egyszer voltam tanúja vitás esetek lebonyolításának: minden esetben a kompromisszumkeresés volt a meghatározó és nem az egyik vagy másik akarat keresztülvitele. Itt jegyezném meg, hogy kb 3 havonta van csapattréning, workshop, melynek során az közös munka eredményesebbé tétele a cél, közös megoldáskereséssel. És elmennek rá, teljesen önként, mert ez is a munka része.

Van több diákmunkásunk is. Általában egy évet töltenek el az állatkertben, tanulmányaik keretében. Minden Team-hez beosztanak az előzetesen kért mennyiségű diákot, és ők gyakorlatilag a gondozók napi munkáját végzik, segítik. Nálunk hárman vannak, egy-egy Team-en belüli csapatnál 3 hónapig segítenek, utána cserélnek egymás között és mennek a másik csapathoz. Így aki most velünk rovarászik, az pár hónapja még hüllőzött, és nemsokára megy át kétéltészni. Ügyesek, jók, óriási segítség. Ami a legfontosabb: nem kell olyan emberekkel dolgoznom, aki csak nyűgnek fogja fel az egészet, azért van itt, mert ez a parancs, hanem ők tényleg ezt is akarják csinálni, erre vágynak, ebben a munkában szeretnének részt venni. Mennyire más így dolgozni, mint vendéglátóiparis diákokkal, akik kb söprögetni voltak jók... Vagy arra se...

A munkánkat segítik önkéntesek is, nekik olyan munkáik vannak, ami tényleg hasznos, és biztonságos is, nálunk ez a "látogatóterelés". Ez kb azt jelenti, hogy a kint állnak a látogatók között, mesélnek nekik ezekről az állatokról és emellett figyelnek, nehogy valami baj történjen. Nálunk rászólnak a "rakoncátlan" gyerekekre, akik meg akarják fogni a lepkéket, vagy kedvesen tájékoztatják a fizető-vendéget, hogy ugyan jöjjön már ki a drága növények közül, és ne tapossa le a drága pénzen vett és sok munkával ápolt virágokat. Nem irigylem tőlük, csináltam eleget!

Minden héten van Team Meeting, amikor a kurátor és a csapatok közösen megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat. Kezdés mindig az állatorvosi jelentések felolvasása (hetente megkapjuk a minták kiértékelését, LILI!!! Azért halkan hozzáteszem, az ízeltlábús dolgokkal nem igazán tudnak mit kezdeni a dokik, ott ők is csak sötétben tapogatóznak és csak mintagyűjtenek, hátha valaki később tudja használni...), így mindenki látja, mi is a helyzet az állomány egészségével. Utána állatcserék, várható állatszállítások, de csak ami a Team-et érinti, így fogalmam sincs mikor-merre-melyik orrszarvút viszik el, annál többet tudok az érkező vagy tőlünk másik gyűjteménybe kerülő teknősökről. Mert ezt nem is kell tudnom, van épp elég dolog, amivel foglalkoznom kell. Utána Gerardoval kis tapasztalat és infocsere aktuális dolgokról a mindennapi munkánkból, melyik projekt hogyan halad, stb. Ezután "megyünk egy kört", azaz mindenki elmondhatja saját gondját, észrevételét, megfigyelését, eredményét. Végén taps, mindenki vissza melózni.

Reggel 8-ra járok dolgozni, ehhez nekem 7:45-kor elég elindulni. Hol van már a régebbi 1 óra utazás a BKV-n, vagy a 2,5 órás ingázás napi 2x Kecskemétről! Szerencsére nagyon messze! Délután 5-ig dolgozunk, ha hosszabbított nyitvatartás van (17:30-ig), akkor egyikünk itt marad zárni, közös megegyezés alapján döntjük el melyik nap kicsoda. A plusz munkaidő plusz pénzzel jár!

Minden második hétvégén meló. Ehhez szerencsére hozzászoktam Budapesten, nem lepett meg. A 2 többlet napot szabadnap formájában kapom vissza, minden héten a hétfő az állandó szabadnapom, így minden második hétvégém 3 napos! Kényelmes, meg sokkal jobb 3 napig pihenni, mint csak kettőn. És könnyebb is így tervezni, mikor hozhatja házhoz a postás az új szekrényt, mikor leszek otthon bepakolni vagy mikor mennyit vásároljunk.

Ja, és így nézek ki melós felszerelésben. 

Haza kellett ugranom a mobilomért és Eszter gyorsan lefotózott. Igen, mi vagyunk a Hupikék Törpikék, vicces reggelente nézni, ahogyan a Smurfs teljes stábja ott nyüzsög az állatkertben... Tiszta Aprajafalva!

Most ennyi ment elsőre, mostmár naprakész leszek és frissítgetek rendszeresen!

Üdv Chesterből!

Tamás