Sziasztok!
Ez a város meseszép!
Már beautózáskor is ámultunk. Meg van a kertes külvárosi, családi házas övezet, de az egész belváros ebből a szürke kőből épült. Csak nagyon ritkán törik meg modernebb épületek (mint pl a szép új parlament, amiről én a teljesen városba simuló elhelyezkedése miatt azt tippeltem, hogy mozi, vagy fittness központ), egyébként nagyon figyelnek, hogy megmaradjon a stílus.
Hasonlít élményben Prágára, csak valahogy frissebb, bohóbb. Ez talán már alapból a skótok stílusából adódik.
Meglepődtünk. Máshol az ó-város ilyen szép, itt meg az egész. Nagyon élhető, és barátságos város. Sok a park, a zöld, átlátható az már pár nap után is.
A második meglepetés az volt, hogy mennyire meredek, dimbes-dombos a terület. Még a belváros közepén is hajmeresztően meredek kis utcácskákba botlottunk, amiknek a tetején ráadásul nem ritkán lámpa volt, ahol a főbb útba csatlakozott volna.
No, és itt derült ki, hogy a kis indítási probléma a kocsival, nagyobb mint gondoltam.
Sosem okozott gondot a kézifékes indulás, még büszke is voltam magamra, hogy erre egész hamar ráéreztem. De mit csinálsz, ha 1-esben egyszerűen nem indul el az autó, hanem totálba gurul hátra, hiába bőg a motor teli gázzal.
Bevallom, két alkalommal cseppet pánikba estem. Patt helyzet. Mögöttem tömött autósor (rutinos skót sofőrökkel hál'Istennek, akik helyet hagytak a szenvedésemnek), előttem dög meredek emelkedő, és nem veszi be az 1-est.
Negyedik- ötödik próbálkozásra aztán sikerült elindulnom mindig, de nagyon necces volt. Hál'Istennek vigyázott ránk az őrző angyalunk, és nem lett baj.
Délután 5 felé érkeztünk meg a szállásra, és rögtön el is indultunk egy kis kirándulásra, és vacsorát találni.
5 perc sétára volt tőlünk egy szépnek ígérkező dombos park, hát arra indultunk.
Kiderült, hogy szerencsésebben nem is választhattunk, volna.
Ez volt ugyanis a Calton Hill, aminek a tetejéről belátni egész Edinburgh-ot, és mindenféle történelmi épület, múzeum, szobor, emlékmű otthona. A vacsora terveink sajnos dugába dőltek, és egy igen gyenge hamburgeresnél kötöttünk ki. Itt is csak elvitelre kaptunk harapni valót, amit a szobánkban ettünk meg.
Nem mintha nem lett volna tele a környék hangzatos Pubokkal és éttermekkel. De ahogy mondom úgy igaz, mind tele volt. Ráadásul méreg drágák. Nem nagyon vitt volna rá a lélek. De foglalás nélkül esélyünk sem volt.
A kilátás a Calton Hill tetejéről minden irányba lenyűgöző. Itt pillantottuk meg először a várat,
és az Arthur Széke nevezetű hegyet, ami egy kialudt vulkán. Már otthon megnéztük egy gyerekeknek szóló helyi érdekességeket bemutató térképen, és Ádám, aki picike kora óta vulkán rajongó, ezt várta a hétvégében a legjobban.
Az elnevezés megtévesztő, ugyanis egy félre hallás eredménye. Vagy ügyes angol középkori politika. ;) Arthur's Seat-nek hívják, és egy Arthur király legenda is kötődik hozzá, ám az eredeti skót neve "Àrd-na-Said", ami "íjász csúcs"-ot jelent. Sokkal ételmesebbnek tűnik, mert valóban a város fölé magasodik a hatalmas szikla.
El is határoztuk, hogy nekünk ezt látnunk kell!
Úgyhogy másnap, az igen kimerítő állatkerti látogatásunk után, fel is mentünk egy kellemes esti piknikre, ameddig csak a kicsi lábacskák engedték.
Meglepően magas és sziklás a csúcs, 5 éven aluli gyerekeknek nem biztonságos. Mi pedig babakocsival voltunk, este, kimerülten, nem éppen teljesítmény túrára vágyakozva.
Úgyhogy a csúcs alatti hosszú szikla orom végén táboroztunk le. Itt kéne legyen a kráter tó, amit Ádám nagyon várt, de sajnos csak mocsár van már helyette. Csak magyarázkodni tudtunk, hogy ez volt bizony tényleg a régi vulkán közepe.
Nem baj, így is nagyon élvezte kalandot a lelkes kis sziklamászó.
Mi is ámultunk bámultunk, hogy a városi forgatagból 10 perc alatt igazi hegyek között érezhettük magunkat.
Ide már el lehetett képzelni a McLoadokat, ahogy a végtelen hangás hegyoldalakon menetelnek nagy keményen. Annyira, hogy volt is egy, élőben. A kráter szélén egy lelkes félmeztelen, hagyományőrző, vallási fanatikus skót tartott prédikációt. Lelkesen dicsőítette az ősi életformát, fitogtatva a testi és szellemi erejét. Bátran kihívott párharcra minden turistát.
Meg kell hagyni, tényleg erősnek tűnt. Ádámot nehéz is volt elterelni tőle, és tényleg olyan hangosan kiabált, mintha azt hinné, hogy a völgy, mint valami óriás hangos beszélő, még a csúcsra is eljuttatná világmegváltó bölcsességeit.
Igazi kuktúr sokk.
De a vacsink nagyin kellemes volt, és mondanom sem kell, hogy úgy aludtunk utána, mint négy kisbaba.
Másnap máris vasárnap volt, a haza indulás napja.
Rövid kis kirándulás, de igen tartalmas.
Délre foglaltunk belépőt a Skót Természettudományi Múzeumba, és előtte úgy gondoltuk, sétálunk egyett a vár környékén.
A várba nagyon drága a belépő, és inkább nagyobbaknak való a vár börtönnel és háborús bemutatókkal. Nekünk ennyi pont elég volt.
Nagyon szép a várnegyed. Sajnos a hozzá tartozó parkok a Covid miatt le voltak zárva. Épp ott lettek volna játszóterek, ahol egy kicsit a srácok is a koruknak megfelelően tölthették volna az időt mielőtt újra jól kell viselkedni.
Na de se baj, Anna úgyis épp elfáradt.
Egy kellemes templom temetőkertjében leültem vele, aludt egy nagyot az ölemben, én pedig meghallgattam a vasárnapi misét.
Közben Tamás és Ádám kalandtúrát tartottak.
El is telt az időnk, ennyi jutott erre a nagyon élhető, kedves, mégis történelmi és mély városra.
Nagyon megkedveltük Edinburgh-ot!
Biztos hogy még visszatérünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése