Cicák és hangyák

Sziasztok!

 Minden vérbeli állatbarát akkor boldog igazán, ha minél több élőlény veszi körül.
Mi is szépen elkezdtünk berendezkedni Magyarkúton.
 Beindult a hangyafarm gyűjtemény (kb 100 királynővel), lett gekkónk, botsáskánk, pintyünk, énekes papagájunk, galambunk, mókusunk.
2014 telén pedig meglepetés szerűen két kiváló maine coon kandúrral bővült a családunk, Mauval, és Jackkel.

 Most mi lesz velük?
Sajnos az állatsereg zömét nem hozhattuk magunkkal, de szerető otthonra leltek családjainknál. A madarak a Vadkörte utcában fogadták be, a gekkó Kecskemétre, Karsa keresztfiunk gondozásába került.
 A hangyák igazán nem jelentenek nagy gondot, a nálunk meglevő fajok Angliában is honosak, helyet sem sokat foglalnak, most úgyis telelnek, természetesen becsomagoltuk őket.












 De mi legyen a macskákkal? Ez volt a legnagyobb dilemma szinte az utolsó percig.
 Macskákat új helyre szoktatni köztudottan nem könnyű. A maine coon az egyik legnagyobb testű házimacska féle, így az is gondot jelentett, hogy a repülőre már nem engedik fel hordozó dobozban.
 Megéri e egyáltalán a sok anyagi terhet az útlevél kiállítása számukra, a chippeltetés, a sokféle előírás betartása?
 Éppen szépen kiszoktak a kertbe, Magyarkúton szabadon kitombolhatták magukat. Hogy viselik majd újra a bezártságot, egy még kisebb lakásba?
 Mit csinálunk velük, amikor hazautazunk látogatóba, vagy éppen a kilátásba helyezett állatkertes külföldi utakon veszünk részt?
 Megéri egyáltalán kivinni őket?

Azt hiszem minden józan ember egyszerűen rávágná, hogy "nem".
De szerencsére mi nem vagyunk józanok! ;)

 Befogadtuk ezt a két szegény cicát, akik majdnem olyan intelligensek mint egy kutya, épp megszoktak - megszerettek minket. Végre biztonságos otthont tudhatnak magukénak, ahol látványosan boldogok. Felelősséggel tartozunk értük, már csak baráti alapon is. Úgyhogy lenyeltük a költöztetésükkel járó anyagi terheket és egyéb
kérdéseket, és direkt olyan fuvarost kerestünk, aki vállalja a szállításukat.

 Tomi személyében végtelen szerencsénkre egy igazi állatbarátra akadtunk, aki annyira jól kezelte őket az úton, hogy semmilyen megrázkódtatás nem érződött rajtuk érkezéskor. Egészen döbbenetes!

 Ez a két macsek, mindig meglep miket.
 Arra számítottunk, hogy pánikba lesznek esve, bújnak, menekülnek az új hely, új szagok láttán, pláne két napos autó út után.
 De érdeklődő figyelmen kívül semmi aggodalom nem látszott rajtuk.

 Amíg mi kipakoltunk, kitettük nekik a kedvenc nagy puffjaikat, amik egy darabig egyedüli ülőalkalmatosságaink lesznek. Kaptak vizet, almot, ennivalót, és amíg a két Tamás cipekedett, én ott maradtam velük.
 Minden aggodalom hiábavaló volt. A ház tele van nagy ablakokkal és széles párkányokkal. Ennél több nem is  nekik!
 Az első ismerkedő körök után elfoglalták őrhelyeiket az ablakokban, ahonnan azóta is mindent szemmel tartanak.
 Az almot, ami egy külön kis kamrába került úgy használják, mintha mindig is így lett volna.
 Este magától értetődő módon fészkelték be magukat az ágyunkba, mintha nem is 2 150 km-re lennénk otthonról.





 Másnap már úgy feküdtek a nappali ablakban, mintha mindig is ide tartoztak volna.

 Azóta is végtelen hálásak vagyunk nekik a sok szeretetért amit kapunk tőlük. Soha sem kívánhattunk volna két ennél jobb háziállatot!
 Most érezzük igazán, mennyire tudatos és intelligens fajta. Eddig a mindennapos munka után csak kevés időnk volt velük, de most, hogy az első két hónapban gyakorlatilag ők voltak az egyedüli társaságom, nagyon közel kerültek hozzánk.

 Elkezdtünk velük pl. fésülködni tanulni. Félhosszú bundájú szobamacskáknál ez egyébként is ajánlott, ha nem akarja az ember, hogy minden tiszta szőr legyen, de ők már felnőttként kerültek hozzánk, és olyasmire rábírni őket, amihez semmi kedvük sincsen, nem könnyű dolog.
 Mégis váratlanul hamar, már egy hét után gond nélkül engedték magukat akárhogyan fésülni etetés közben.

 Mi sok helyre felengedjük őket, ablak, fotel, ágy, de az étkezőasztal és főzéskor a munkapult,  tabu!
Maunak ezzel a szabállyal meggyűlt a baja, de mostanra már csak az orrát nyújtogatja amikor érzi a finom illatokat.














A mozgáshiány azért megérződött rajtuk, a nagy kerti barangolások után most a szobák egyhangúsága egyértelműen untatja őket.
 Ezért karácsonyra vettünk nekik játékot (megállapítottuk, hogy lehet, hogy ilyet még sose csináltunk...), amivel tényleg jól meg lehet mozgatni őket. Leginkább Tamással szeretnek játszani, és 5 óra után, amikor várható az érkezése, mindkét macska izgatottan cirkál a játéka és az ablak között, hogy mikor jön már.

 Lassan szeretnénk megoldani, hogy itt is kimehessenek legalább a kertbe. Annál távolabb nem engednénk őket, mert közvetlen szomszédunk az állatkert, ahol nem fogadják szívesen a kóbor macskákat. Ráadásul az egyik legközelebbi kifutó a gepárdoké, akikkel szemben nem sok esélyük lenne, ha bejutnának hozzájuk.








 Így hát megdőlt a macskák költöztethetetlenségéről szóló mítosz, boldogabbak, szebbek, egészségesebbek, okosabbak, mint valaha.
 Nekünk pedig végtelen öröm forrása, hogy itt vannak velünk.