Sziasztok!
A 6 szabadnap 2. napja, és hihetetlen, de még mindig süt a nap!
Ki is használtuk Isten adta szerencsénket, és lustálkodás helyett korán vonatra kaptunk, hogy elmenjünk a tengerhez.
Én már kimondhatatlanul vágytam a víz után. Még nincsenek nálunk uszodák, de amúgy se nagyon jutok el a gyerekektől. Nem tudtam, hogy a víz ennyire lételemem, de most mindent megadnék azért, hogy csobbanhassak már egy jót.
A gyerekek pedig kagylót,c kavicsot akartak gyűjteni.
Nagyon jó ritmusban kaptuk el a vonatot, vidám utunk volt. Nagyot mókáztak a fiúk a "fiú ülésen,
Pannuska pedig szépen elaludt az ölemben.
Mi eddig Wales partjainál jártunk, de oda még nem szabad menni és a vonat is nagyon drága. A liverpooli öbölnél pedig New Brighton Beach-en, ami tök jó hely, de inkább városi folyó hangulata van mint tengerpartos.
Szerettünk volna jobban kint lenni a szabadban.
A helyiektől tudtuk, hogy a Liverpool fölötti partszakaszok a legjobbak, de szép időben, pláne hétvégén, egész Manchester és Liverpool oda özönlik.
Arra gondoltunk, próbát teszünk inkább a Wales felé eső, Dee folyó torkolatánál lévő partokkal, amik szintén híresek, de talán kevésbé látogatottak.
West Kirby a végállomás, és a pályaudvar egy utcára van a tengerparttól.
Elsőre a vitorlás oktató öbökhöz érkezik az ember, ami egyszerűen egy mesterségesen elkerített kis tengerszakasz. Amikor dagály van, eléri víz, amikor nem, akkor tartja a szintet. Jópofa.
Nem értek se a vitorlázáshoz, se a szörfözéshez, kicsit se, de tiszteletből megörökítettem, hátha valakinek öröm.
Aztán elindultunk tengert keresni.
No, azt nem találtunk, csak a látóhatár szélén, a távolban, ahol már az emberek is csak hangyák voltak.
Bizony, ez kérem egy valódi homokos part. De hogy más nincs is, csak homok, az hét szentség. Lényegében egy sivatag, amíg a szem ellát.
Bizony, itt úszni nem fogunk, de még kagylót gyűjteni sem. Viszont homokvár építéshez eszményi a terep. Mentünk egy darabig, kicsit győzködtem Tamást, hogy menjünk el a vízig a szigetek felé. De ő rutinos alföldi gyerek. Azt mondta a víz amit innen látok, az még több kilóméter, ráadásul ha jön a dagály, egy perc alatt teríti be az egészet, és semmi kedve futni a víz elől. Aki elég hajós útleírást olvasott, az tudja, hogy nem szerencsés messze lenni a parttól amikor visszatér a tenger.
Így hát letáboroztunk.
Én tartottam egy rögtönzött tahiti edzést, Tamás elfeküdt, a gyerekek földmunkálatolba kezdtek. Pörögtek mint a ringlispíl, hogy alig sikerült lekapnom őket.
A lényeg, hogy élvezték, de nagyon.
Jó tanács, homokra ne vigyétek ragadós gyümölcsöt.
Mindkét gyereket vastag, levakarhatatlan homok borította, mire uzsonnához jutottunk volna. Pannuska meghempergette szépen az őszibarackját a földön. Csak bodzaszörpöm volt leöblíteni.
Megebédeltünk a helyi nagy boltban. Pazar! NemTNem de majdnem. Új akciójuk keretén belül két Fish& chips, két komplett gyerek menü, és két kávé összesen 5,5£ volt. Kb. 1800Ft.
Nem egy Pub, de kit érdekel! Ennyiből még a szendvics se jött volna ki. Finom volt, és jól is laktunk.
Szívesen sétáltunk volna még Tamással a tengerparton. A füves sétány egy világító toronyhoz, és szép vörös sziklákhoz vezet. De a gyerek barát programot választottuk, és inkább megnéztük a helyi játszóteret és parkot.
Kellemes, barátságos, egy igazi angol park.
Hazafelé még láttuk Mr. Bean kocsiját,
és elmorzsoltunk honvágyunkban pár könnycseppet, mert most lennénk otthon, és ma van Körmendy Gábor és Rita esküvője akik az egyik legrégebb és legkedvesebb barátaim.
Gábor a regnum közösségem egyik alap tagja, tehát kvázi testvér. Rengeteget köszönhetünk nekik a házunk körüli ezer dolgban is. Ritáról pedig mindig az fog eszembe jutni, amikor először találkoztam vele a Gyere gyere ki a hegyoldalban bulin. Úgy éreztem, mintha lenne egy húgom. Nem tudom megmagyarázni miért. A kedves arca, jelleme, gondolkodása, vagy csak az egész. Szeretem, és kész.
Áldja meg őket az Isten, és nagyon boldog, hosszú éveket kívánok neki.
Ó, micsoda megtiszteltetés itt szerepelni :)
VálaszTörlésKöszönjük a szép szavakat! <3
Most bukkantunk rá megint a blogbejegyzéseitekre.
Szuper helyeken jártok, gondolunk Rátok!